Ethnographia • 116. évfolyam (2005)
Közlemények - Csoma Zsigmond: Egy felsőőri népiskolai kéziratos gyümölcstermesztési jegyzet 1856-ból, és tanulságai 183–246
Felsőőri kutatásaim során bukkantam rá arra a kisalakú (11x17 cm), kézzel írt töredékes sárgult kis jegyzetre, amelyet most itt bemutatok. Úgy gondolom, nemcsak a gyümölcstermesztési jegyzetecske leírása, közzététele, értelmezése lehet hasznos, hanem a nyugat-magyarországi népi gyümölcskultúra bemutatása mellett, szintén tanulságos lehet az, hogy a népi kultúra változását milyen külső tényezők és milyen mértékben változtathatták meg, így pl. az iskolai nevelés, a gyermekek iskolai kertészeti oktatása. Most a népi, paraszti gyümölcskultúra változását vizsgálom, míg korábban a cseregyerek rendszer intézményénél az iskola-nyelvtanulás- a más tájakon szerzett ismeretek bővülését, és a gazdálkodás kapcsolatát világítottam meg Nyugat-Magyarország és Dunántúl, különösen a Balaton-felvidék- között. A felsőőri gyümölcstermesztési jegyzetét Bötskör Sámuel 1856-ban írta. Az iskoláskorú fiú, tíz éves korában vetette papírra, mint népiskolai diák az alább részletezett sorokat. Bötskör jellegzetes alakja volt a felsőőrségi, határmenti, egykori kisnemesi, vállalkozó paraszt-polgári református Felsőőr (ma Oberwart) mezőváros társadalmának, népességének. 1846. február 9 - 1906. október 22-ig élte azt az életformát, amely a módos paraszt-polgári életszínvonalat biztosította számára. Unokája, Bötskör Zsófia, 85 éves korában ajándékozta a kéziratot a Mezőgazdasági Múzeumnak. Ő már viszont azt az idős generációt képviselte, aki az Osztrák-Magyar Monarchiában Magyarországon született, de az első világháborút lezáró békekötések révén (erre a területre az 1919. szeptember 10.-én aláírt Saint Germain-i békeszerződés vonatkozott, majd 1922-ben véglegesítették a határt) új hazájában, Ausztriában élte le dolgos élete nagy részét. Ez alatt az idő alatt nemcsak nyelvileg, de nemzetiségileg, vallásilag is kisebbségben élt, de a magyar református városrészben, a Tüskevár, Tüskepatakban osztrák állampolgárként, a fogyatkozó számú magyar reformátusokat képviselte, így élt a családi iratait, ingóságait féltve és védve, küszködve öregségével kisebbségiként. A pénz, a hivatalos iratok és egy-egy hír jelezte csak az osztrák létet élete időskori szakaszában, a szobájában az 1980-as évek elején is mindig hangosan szóló Kossuth Rádió szívesen hallgatott műsoraival szemben. A togatók, vándoroltók titka nem más, mint a jó kézügyesség, a tapasztalat és a megfigyelés. Mindezt a 19. század végén sok millió szőlősgazda, napszámos, bérmunkás is megszerezhette, ha egy kicsit is ügyes kezű, szorgalmas volt. Az oltás munkáját azonban jó fizetéssel minden uradalom és minden munkáltató honorálta is, így kialakult az első világháborúig a béroltók, oltó szakmunkások megbecsült, jól kereső rétege. A legtöbb vincellér is jól tudott szőlőt oltani. 7 Csorna 1992/b. 54-70. 8 A kézirat a Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményében. 9 A vasfüggöny és a „szabadságtornyoknak" csúfolt magyar határőr-megfigyelő helyek meglétének idején, amikor a két világrend birokra kelve igyekezett egymást legyőzni és propagandájukkal egymást túllihegni, akkor csöndes csodálkozással, de végtelen barátsággal fogadták a felsőőrségi öregek a magyar kutató-ösztöndíjast, akinek hálásak voltak, hogy magyarul jóízűen