Ethnographia • 125. évfolyam (2014)

VITÁK, VÉLEMÉNYEK - Szulovszky János: Válasz - dióhéjban. Pócs Éva, Klaniczay Gábor, Vargyas Gábos és Mohay Tamás hozzászólása margójára 213-215

214 Szulovszky János medikusok évtizedek óta az általa írt egyetemi tankönyvből sajátítják el a pszichiátria alapvető ismereteit. A dolgozatomban alapvető episztemológiai problémáról van szó. Mivel a ku­tatók világnézete igenis meghatározza a vizsgálódás látómezejét és lehetséges konk­lúzióit, a világ értelmezésének legalább két különböző modellje (jelen esetben a materialista és a keresztény) egyenjogúságának az elismerése vagy tagadása a tét. Nem kell hívővé lenni ahhoz, hogy valaki ismerje, és esetleg alkalmazza sajátos vonatkoztatási rendszerként a keresztény világkép szempontrendszerét. Pócs Éva és Klaniczay Gábor hozzászólása akaratlanul is igazolja a szakirodalom­ban olvasható megfogalmazások túlzott magabiztosságára vonatkozó megjegyzésemet. Olybá tűnik, fel sem merül bennük, hogy a saját világnézetüktől távolságot vegyenek, s elidőzzenek annak latolgatásán, hogy egy másik világnézet megközelítését milyen adatok támasztják alá. Számos tudóstársukkal együtt nem vesznek tudomást a pszichiát­ria területén történt olyan fontos fejleményekről (Simone Morabito, Richard Gallagher publikációi), amelyek alapvetően megkérdőjelezték azt az értelmezést, miszerint az ún. démoni megszállottság szimplán csak az elmebaj megnyilvánulásának tekintendő. A Di­agnostic Statistical Manual of Mental Disorders legújabb kiadása (2013) már nemcsak a patologikus, hanem a nem-patologikus megszállottság létét is elismeri. Pócs - más kutatókkal egyetemben - az ún. megszállottságon a következőt érti: „olyan élmény, ill. magyarázat kísérte pszichobiológiai állapot, amely szerint az egyén egy idegen szellem befolyása alá kerül, mely be is léphet a testébe, benne lakhat, míg máskor csak ott van körülötte, kívülről támadja”. Tekintsünk el most annak vitatásától, hogy mennyiben értelmezhető ez a jelenség pusztán „pszichobiológiainak”. Pócs nem csak a tulajdonképpeni, az egyházi szövegekben latin terminológiával possessio-nak vagy obsessio-nak nevezett megszállottságot érti rajta, hanem az idegen szellem zaklatá­sának enyhébb fokozatait is. Ez meglehetősen önkényes és túl képlékeny meghatározás, s olyan abszurd, mintha mindenkit, aki valaha is becsöngetett egy lakásba, úgy tartanánk számon, hogy annak a lakásnak a lakója, hiszen valamikor járt ott, vagy legalábbis meg­próbált már oda belépni. Ráadásul ez a fogalom demonocentrikus, s éppen ezért agresszív konnotációjú. Nincs tekintettel arra, hogy az érintett személy nyitott-e a természetfeletti tényezővel az interakcióra, s hogy ennek létrejötte az akaratával megegyezően vagy éppen annak ellenére történt. Amikor egy átfogó vallásetnológiai fogalom kialakítását célozták meg, indokolhatatlan, hogy miért nem értékítélet-mentes kifejezést kerestek, olyat, amelyet nem terhel negatív jelentésárnyalat. S ha már a démoni oldalt vették ala­pul, érthetetlen, hogy a démoni hatások széles skálájából miért éppen a legerőteljesebbet, az eredendően a tényleges démoni birtokbavételt jelentő possessio terminus technicust választották ki arra, hogy eredeti jelentéséből teljesen kiforgatva használják. Miközben mindez a vallásfenomenológiára hivatkozva történik, sajnálatos, hogy nem követik a fogalmi igényesség terén Rudolf Otto­t, a vallásfenomenológia egyik klasszikusát, aki annak érdekében, hogy a „szent” szó kereszténységgel összefüggő konnotációja ne legyen zavaró, helyette a numinózus fogalmát vezette be. A keresztelő mint ördögűzés témája kapcsán Pócs bagatellizálni próbálja az általam felsorolt tévedéseinek számát és jellegét, és pusztán „csak árnyalatnyi eltéréseket” lát a saját maga és az egyházi magyarázat között. Egyáltalán nem osztom e nézetét.

Next