Európai utas, 1998 (9. évfolyam, 30-33. szám)
1998 / 4. szám (33.)
Mint a legtöbb fontos történelmi eseménynek, az 1848/49-es szabadságharcnak is nagy az irodalma. Sokat írtak róla magyarul és más nyelveken; sok költőt és sok írót is megérintett az, hogy egy korábban alábecsült és szláv történészek szerint kihalásra kárhoztatott nemzet hirtelen megjelent az európai politikai események színpadán, méghozzá olyan szerepben, amely a „Népek tavaszának” talán legszebb és legtragikusabb szerepévé alakult. Más szóval a magyarságot az osztrák-porosz háború, Mária Terézia kora óta talán először vették észre Európában. Az alábbiakban én csupán a szabadságharc fogadtatásának egyetlen aspektusát szeretném röviden ismertetni: hogyan reagáltak a világ költői és részben közírói, politikusai 1848/49-re. Ebben két antológiára támaszkodom: az 1973-ban kiadott Glória Victis 1848149. Szabadságharcunk a világirodalomban című gyűjteményre, valamint a magyarul kiadott Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag című, a Püski Kiadónál 1991-ben megjelent, Medvigy Endre által szerkesztett „olvasókönyvre”. Ami a Gloria Victist illeti, annak hatalmas anyagát Tollas Tibor számos munkatársa gyűjtötte össze a világ minden táján, s ebben a gyűjtésben magam is részt vettem, legalábbis ami a lengyel vonatkozásokat illeti. A Püskinél megjelent antológia anyagába talán kevesebb fél-műkedvelő került bele, mint a Tollas-féle antológiáéba, viszont itt az anyag zömét magyar költők versei teszik ki, és mindössze 12 idegen nyelvű költő szövegét olvashatjuk magyar fordításban, jóllehet ezek között van néhány, amelyik nem szerepel a Gloria Victisben. A szabadságharcról szóló költeményeket többféleképpen lehet tárgyalni, tematikailag vagy kronologikusan. Egészen másfajta versek születnek ugyanis 1899-ben, mint 1849-ben. A legalkalmasabbnak mégis a tematikai felosztás látszik, s ennek alapján úgy látom, hogy 1848/49-től általában négyfajta vers, illetve publicisztika született. Egyes költők - mint például az angol Matthew Arnold - magáról a magyar nemzetről írtak, illetve ahhoz címezik üzenetüket, némileg a XIX. századi romantikus elképzelések jegyében: „Hungarians! Save the world! Renew the stories / Of men who against hope repelled the chain / And make the world’s dead spirit leap again!” (Magyar! Mentsd a világot! Mondj új mesét / Rólunk, kik remény nélkül lázadtak láncuk ellen, / Add, hogy a világ holt szelleme útrakeljen!) (Bár igen nagyra becsülöm Kosztolányit, ennek a versnek a fordításában a rímkényszer meglehetősen eltérítette az eredeti szövegtől - innen a sorok új fordítása.) Arnold kivétel, mert versében az összehasonlító módszert használja, a magyar népet összehasonlítva olyan más, nem éppen dicsérő jelzőkkel ellátott országokkal, mint szülőföldje, Anglia, „ez az őrültek háza, Franciaország, Amerika, Spanyolország és Németország - egyszóval a magyar nép kicsit a mások tehetetlensége vagy közömbössége miatt került hirtelen előtérbe. Más költők viszont gyakran általánosságok síkján mozognak, különösen ha távoli országok költői, akik a magyar történelmet és viszonyokat csak felületesen ismerik. Ettől függetlenül vannak ennek a magyarsághoz intézett vagy a magyarokról szóló lírának közismert gyöngyszemei, így például Heinrich Heine verse, melyet Kosztolányi Dezső ezúttal frappánsan magyarított - csak egy versszakot idézek az „1849 októberében”-ből: ÉVFORDULÓ Gömöri György AZ 1848/49-ES MAGYAR SZABADSÁGHARC A VILÁGIRODALOMBAN Jf«**^*' **.4^/57