Európai utas, 1998 (9. évfolyam, 30-33. szám)

1998 / 4. szám (33.)

Mint a legtöbb fontos történelmi ese­ménynek, az 1848/49-es szabadság­­harcnak is nagy az irodalma. Sokat írtak róla magyarul és más nyelveken; sok költőt és sok írót is megérintett az, hogy egy korábban alábecsült és szláv törté­nészek szerint kihalásra kárhoztatott nemzet hirtelen megjelent az európai politikai események színpadán, még­hozzá olyan szerepben, amely a „Népek tavaszának” talán legszebb és legtragi­kusabb szerepévé alakult. Más szóval a magyarságot az osztrák-porosz háború, Mária Terézia kora óta talán először vették észre Európában. Az alábbiakban én csupán a szabadságharc fogadtatásá­nak egyetlen aspektusát szeretném rövi­den ismertetni: hogyan reagáltak a világ költői és részben közírói, politikusai 1848/49-re. Ebben két antológiára támaszko­dom: az 1973-ban kiadott Glória Vic­tis 1848149. Szabadságharcunk a vi­lágirodalomban című gyűjteményre, valamint a magyarul kiadott Ezer­nyolcszáznegyvennyolc, te csillag cí­mű, a Püski Kiadónál 1991-ben meg­jelent, Medvigy Endre által szerkesz­tett „olvasókönyvre”. Ami a Gloria Victist illeti, annak hatalmas anyagát Tollas Tibor számos munkatársa gyűj­tötte össze a világ minden táján, s eb­ben a gyűjtésben magam is részt vet­tem, legalábbis ami a lengyel vonat­kozásokat illeti. A Püskinél megjelent antológia anyagába talán kevesebb fél-műkedvelő került bele, mint a Tol­las-féle antológiáéba, viszont itt az anyag zömét magyar költők versei te­szik ki, és mindössze 12 idegen nyel­vű költő szövegét olvashatjuk magyar fordításban, jóllehet ezek között van néhány, amelyik nem szerepel a Glo­ria Victisben. A szabadságharcról szóló költemé­nyeket többféleképpen lehet tárgyalni, tematikailag vagy kronologikusan. Egészen másfajta versek születnek ugyanis 1899-ben, mint 1849-ben. A legalkalmasabbnak mégis a tematikai felosztás látszik, s ennek alapján úgy látom, hogy 1848/49-től általában négyfajta vers, illetve publicisztika született. Egyes költők - mint például az angol Matthew Arnold - magáról a magyar nemzetről írtak, illetve ahhoz címezik üzenetüket, némileg a XIX. századi romantikus elképzelések je­gyében: „Hungarians! Save the world! Renew the stories / Of men who against hope repelled the chain / And make the world’s dead spirit leap again!” (Magyar! Mentsd a világot! Mondj új mesét / Rólunk, kik remény nélkül lázadtak láncuk ellen, / Add, hogy a világ holt szelleme útrakeljen!) (Bár igen nagyra becsülöm Kosztolá­nyit, ennek a versnek a fordításában a rímkényszer meglehetősen eltérítette az eredeti szövegtől - innen a sorok új fordítása.) Arnold kivétel, mert versé­ben az összehasonlító módszert hasz­nálja, a magyar népet összehasonlítva olyan más, nem éppen dicsérő jelzők­kel ellátott országokkal, mint szülő­földje, Anglia, „ez az őrültek háza, Franciaország­, Amerika, Spanyolor­szág és Németország - egyszóval a magyar nép kicsit a mások tehetetlen­sége vagy közömbössége miatt került hirtelen előtérbe. Más költők viszont gyakran általánosságok síkján mozog­nak, különösen ha távoli országok költői, akik a magyar történelmet és viszonyokat csak felületesen ismerik. Ettől függetlenül vannak ennek a ma­gyarsághoz intézett vagy a magyarok­ról szóló lírának közismert gyöngy­szemei, így például Heinrich Heine verse, melyet Kosztolányi Dezső ezúttal frappánsan magyarított - csak egy versszakot idézek az „1849 októ­­berében”-ből: ÉVFORDULÓ Gömöri György AZ 1848/49-ES MAGYAR SZABADSÁGHARC A VILÁGIRODALOMBAN Jf«**^*' **.4^/57

Next