Magyar Naptár, 1947
Petőfi Sándor: Két százéves levél
séges, de lehet-e fenséges, ami nem egyszerű? Fél napnál tovább tart az út a Hortobágyon keresztül, s én, noha már sokszor jártam erre, nem győztem kibámulni magamat. Égő arczczal, ragyogó szemekkel, hullámzó kebellel néztem köröskörül, s utitársim azon gyönyörködtek, hogy én annyira gyönyörködöm, s a tisztelendő úr húga azt az észrevételt tette, hogy boldog lesz egykor feleségem, ha úgy fogom szeretni, amint a pusztát szeretem. E szerint nagyon boldog lesz az én Juliskám, mert én őt még a pusztánál is sokkal jobban szeretem, sokkal, sokkal!------Estefelé értünk Debreczenbe. A temető mellett jöttünk el, hol Csokonai pihen. Hamuszin fátyolként lebegett az alkonyat köde a költő fekete vasszobrán; szemeim oda tapadtak és mélyen gondolkoztam arról, ha majd más utazó fog így gondolkozni az én sírom mellett! A második Sárospatakon, 1847 július 9-én Sáros-Patak, július 9. 1847. Szebbnél-szebb tájakon járok, barátom; ma a Hegyalján jöttem keresztül. Szerencsnél legszebb a kilátás. Délre hosszú, hosszú rónaság le egészen a Tiszáig; keletre az egykori tűzokádó, a tokaji hegy, mely magában áll, mint a hadsereg előtt a vezér. Ott áll magas fejével, kék köpönyegben, komoly méltósággal; tövében Tarczal városa. Éjszakra a többi hegyaljai hegyek hosszú sorban, alattok Tálya és Mád. E városokban laknak, e hegyeken, az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palaczkba zárt aranyszínű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint e föld nem siralom völgye, mint a vallás tartja. Lelkesedve néztem jobbra balra, előre, hátra; úgy neki lelkesedtem, mintha én ittam volna ki a legékesebben szóló apostolt. Az idő is gyönyörű volt: felhőtlen, verőfényes, derült nyári reggel... — hej, jártam én erre már rész időben is. Debreczenből utaztam Pestre, 1844-ben februáriusban, kopott ruhában, gyalog, egy pár húszassal és egy kötet verssel. E kötet versben volt minden reményem; gondolom, ha eladhatom, jó, ha el nem adtatom, az is jó... mert akkor vagy éhen halok, vagy megfagyok, s vége lesz minden szenvedésnek. Egyes-egyedül mentem itt a Hegyalján; egy lélekkel, egy élő lénnyel sem találkoztam. Minden ember födelet keresett, mert iszonyú idő volt. A süvöltő szél havas esőt szórt reám. Épen szemközt jött. Arczomon megfagytak a könnyek, melyeket a zivatar, hideg és a nyomorúság fakasztott. Egy heti kínos vándorlás után Pestre értem. Nem tudtam, kihez forduljak? nem törődött velem senki a világon; kinek is akadt volna meg a szeme egy rongyos kis vándorszínészen? ... A végső ponton álltam, kétségbeesett bátorság szállt meg, s elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez, oly érzéssel, mint a mely kártyás utolsó pénzét teszi föl, hogy élet vagy halál. A nagy férfi átolvasta verseimet, lelkes ajánlására kiadta a Kor, s lett pénzem és nevem. — E férfi, kinek én életemet köszönöm,, $ kinek köszönheti a haza, ha neki valamit használtam vagy használni fogok, e férfi: Vörösmarty. Mindezeket, sőt egész életem sanyarúságait végig gondoltam, a mint a Hegy alján jöttem. Oh, az én életem dúsgazdag volt a sanyarúságban, s ha most boldog vagyok, megérdemeltem. Hat esztendeig voltam isteniül, emberiül elhagyott földönfutó; hat esztendeig volt két sötét árnyékom: a nyomor és a lelki fájdalom... és mikor? ifjúságom kezdetében, az élet legszebb szakában, mely csupán az örömöknek van teremtve, tizenhatodik esztendőmtől a huszonkettedikig. De jó, hogy így történt; aki boldogtalan nem volt, nem tudja megbecsülni boldogságát. S jó, hogy egyszerre szenvedtem ki, amit más egész életén át szenved apródonként. Minél viharosabb volt a tavasz, annál derültebb nyarat és őszt remélhetek. — — Délután értem Patakra. Szent föld. E város volt a magyar forradalmak oroszlánbarlangja. Itt tanyáztak a szabadság oroszlánai. Először is a várat néztem meg, mely hajdan a Rákócziaké volt, most pedig valami Preczenheimé. A várból mentem a collegumba... telt poharak és vígdiákokhoz. Magam is hozzá láttam. Szükség is volt rá. Felejteni akartam, hogy magyar vagyok. — Itt ismerkedtem meg Palkovics professorral, akit te is ismersz, s így tudod, milyen derék ember. Látod, barátom, még professorok közt is vannak derék emberek. Holnapután kezdődnek a collegiumban az examenek. Marasztalnak, de nem maradok. Nagyon sietek Szatmár felé, aztán meg nem is szeretem látni az állatkínzást. 1 1 SZÉRUMTERMELŐ INTÉZET BUDAPEST,X. MÁZSA TÉR 5-6 TELEFONI 382-464 SÜRGÖNYCÍM: BENEDEKSZÉRUM, BUDAPEST Termeli az állatgyógyászatban használatos szérumokat és védőoltóanyagokat A SERTÉSPESTIS SZÉRUM és VIRUS kiadása a fennálló rendelkezések keretén belül történik ■