Ex Symposion, 1999 (25-29. szám)

1999 / 26-27. szám

filmeket, regényeket, amelyek azzal a látszattal, hogy hűségesen mutatják be a hitleri Németország életének legszörnyűbb tényeit, valójában átesztétizálják az egészet, tárgyakat fétisekké, szadomazochista fantáziák anyagává változ­tatják." Különben is: rekordok/rekorderek jönnek, rekordok/rekorderek men­nek, de a Hitler marad.­ A bennünk lévő Hitler részint jelenkép, részint projekció, részint egy hitleri gondolat kiforgatása. Kiforgatás: többek — így pl. Albert Speer — sze­rint Hitlert egyszerre bosszantotta és mulattatta az SS ideológiája, a — megint elő az idegen tollakkal — bestiális északi nonszensz, a tudományos fasizmus, hidegen hagyta a parasztmítosz stb. Ez lehetséges — bár mondjuk éppen Speer kissé érdekelt ebben a beállításban —, több vonatkozásban valószínű. Az vi­szont biztos, hogy Hitler A zsarnokok, miután kegyetlenségük kielégülést nyert, jámborrá válnak; minden visszatérne a rendes kerékvágásba, ha a féltékeny rabszolgák nem akarnák kielégíteni a maguk kegyetlen hajlamait. A legtöbb zavart a bárány ambíciója idézi elő, aki szintén farkassá akar válni. Akinek agyara nincs, az álmodik róla; ő is szeretne pusz­títani, és a többiek bestialitása által ez sikerül is neki. — A történe­lem — az áldozatoknak e dinamizmusa. a kezdet kezdetétől — már a húszas évek Mün­chenében — előszeretet­tel dobálódzott a ben­nünk lévő zsidó fogalmá­val; hogy a zsidó valójá­ban mindig bennünk van, s ha nem lenne, ki kéne találnunk. Különösen a vége felé — ’45 februárjától áprilisáig — többször és igen részletesen visszatér erre, s kifejti, hogy „a szó igazi értelmében és ge­netikai szempontból nincs zsidó faj ... a zsidó faj mindenekelőtt mentális faj ... mentális faj, ez valami szilárdabb és tartósabb, mint egyszerűen egy faj." Syberberg palinódiája — a bennünk lévő Hitler — ennek szól, de nem csak zsidó viszonylatban. Abban is, persze. Megölted az örök zsidót — olvassák a Hitler-bá­­bu fejére mentális és genetikai győzelmét. Izraelben nem él Karl Kraus, Musil, Kafka, Schnitzler, Altenberg, Friedell, Polgár. De hát a „zsidó" elsősorban funkcio­nális metafora Hitler számára, amivel modernként­­ lehet lázadni nemcsak a modernitással, hanem az egész okcidenssel szemben is — belülről szétverve azt. Ahogy erre többen rávilágítottak: a hitleri gondolkodás ekképpen meg­szervezi maga ellen a valóságot, így a bennünk lévő Hitler mint a bennünk lévő zsidó funkcionális metaforájának pendant-ja metaforikus és projektív jelentő­ségre tesz szert; ha nem lenne, ki kéne találni. Már csak ezért is: Bruder Hitler­hez, ahogy Thomas Mann megfogalmazta, letagadhatatlan, kínos rokonság fűz (vö. ki Hitler?). A kiforgatás valódi értelme az, hogy Syberberg nem megölni akarja benső Hitlerét, hanem megszólaltatni, ami által nem­ filmes eszközökkel terapeu­­tikus célt nyújt: Trauerarbeit leisten, a lezárás reménye nélkül. Projekció: Syberberg Hitlere nem külsővé és idegenné tett Hitler. Olyannyira nem, hogy a rendező komoly támadásoknak tette ki magát: nem pusz­tán ábrázolási konvencióktól szabadult meg, hanem apologéta.­ Ezzel szemben meg kell jegyeznünk, hogy egy pillanatra sem mentegeti a menthetetlent — ami­ként ez a háború befejeződése óta rendszeresen előfordul —, s nem állítja azt sem, hogy nem is történt meg —, amiként ez az utóbbi két évtizedben divatba jött. A projekció itt Kant folytatása, más esz­közökkel. A csináltság, az als ok felfedezése, hogy az emberi megismerés nem leképezés és adekvá­­ció, hanem részint teremtés is. Hitler nem rajtunk kívül álló erő; Hitlert — már ne haragudjanak, höl­gyeim és uraim, de — megteremtettük, s teremtjük mindmáig. A német rendezőt többnyire nem a „való­ságos", an sich Hitler érdekli — ha és amikor igen, akkor a banálisan valóságos, a tükörtojást reggeliző, cikis zoknikat hordó Führer —, sokkal inkább Hit­ler projektív realitása. Hitler mint Kasperl, Hitler mint Puppe, Hitler mint lárva. Mint képtelen álarc. Mint végső megoldás: Antikrisztus, megváltott­a. No de, újólag: ki Hitler és kié Hitler? Revelatív volt pár évvel ezelőtt ar­ról olvasni, hogy milyen találó Sztálinra Buharin megjegyzése — Dzsin­­gisz kán telefonnal —, míg Hitlerre elég nehéz lenne bármi effélét ráag­gatni. Valóban, Hitler sokkal modernebb, előkép nélkülibb, esztétikai­lag megformáltabb. Ehhez persze hozzátartozik a banalitás, az annyit emlegetett nyárspolgáriság — bár itt többnyire feledésbe merül, hogy Hitler olyan nyárspolgár, aki elhatározta, hogy soha többé nem lesz az. 5. Szokás megfeledkezni arról, hogy a modernitás többször fejeződött be, éppúgy, amiként csak többszöri nekirugaszkodásra kezdődött el. Végál­lomás Hitler is. Ha feltennők, hogy a modernitás, mondjuk, végtelen pro­jektum, akkor azon nyomban érdemes rákérdezni (ahogy a projektum­gondolat első megfogalmazója meg is tette): mennyiben nivellálható a modernség, mennyiben csupán végső szakasza az archaikus mitologé­­miák felbomlásával elkezdődött racionalizálódási folyamatoknak? 6. A támadások egy része igen nívótlan volt (Ugye Franz Josef Strauss pénzelte a filmet? stb.). Syberberg odavágta az egyik kiabáló debattőr­­nek: Ha mindenkiben rejtezik egy kis Hitler, akkor magának jókora jutott. 85

Next