Ex Symposion, 2002 (38-41. szám)
2002 / 38-39. szám
szeriség 12 lett volna. A vizuális narráció viszont éppen a vég nélküli ismétlődés lényegére kérdez rá a manipulált fotósorozattal, mely egy sajátosan értelmezett mozgóképpel érzékelteti a kimerevített, de mégis elteltő/múló időt. „Felfogható-e eseménynek két fázis folyamatos ismétlése? A mozgókép és az állókép határain létrejövő vizuális töredék csak két fázist, állapotot ismétel folyamatosan, egy absztrakt időt létrehozva. A két végállapot közti időt, ismétléseiket manipulálva, létrejön egy mozgókép, mely magán hordozza a mozgóképek tulajdonságait, kivéve a temporalitást. Ez a hiány a vizsgálat tárgya."13 Az így megalkotott képsorok mozgásukban ugyanolyan szekvenciálisak, mint azok a látványok, melyekkel nap mint nap találkozik a dokumentáló szeme. Egy szoba, mely akár börtön, akár templom (a kontempláció helye), akár a napi rutin díszlete a vizuális változók együttese. „Az elbeszélés lelke a határtalan lineáris kiterjedés, a mind újabb események, epizódok, kalandok, bonyodalmak, krízisek, mind újabb tájak és emberek egyre növekvő sorozata. Az elbeszélés elsődleges és elemi formája a lineáris eseménykatalógus formája."14 Az Earl Miner és Szili József elmélete által, a poétikai műnemek kritikája kapcsán bevezetett katalóguselv a vizuális narráció szerveződését is segíti nyomon követni. A szekvencialitás mint az elbeszélés specifikuma, a tér fragmentumainak ábrázolásával lép működésbe. A szekrényajtó és az elbillent lábfej kettősével, a földön megvetett ágy és a benne pihenő test körvonalával. A látványelemek végesek, de felhasználásuk végtelen epizódsorokat produkál. A néző azzal, hogy beavatkozik és él a mozgatás, közelítés, gyorsítás szemet gyönyörködtető lehetőségével, továbbszövi a történet fonalát. Újabb és újabb vizuális minták generálódnak a monitoron, és a puszta helyszín jelölésén túl idővonatkozásra tesznek szert. Képnapló 34 nv-ről, a térbeli és időbeli végtelenség tapasztalatáról. Az állandóság és a változó tartamok közötti feszültség, ami tér és idő egymásra vonatkoztatásával leképeződött, magára az észlelés aktusára is jellemző. Max Imdahl teóriája szerint ennek a tevékenységnek a megragadásához az „újrafelismerő és látó látás" megkülönböztetésére van szükség. Az újrafelismerés a már ismert dolgok beazonosítása, az állandóság konstatálása, míg a látó látás olyan folyamat, mely során új és eddig ismeretlen létezők világa tárul fel előttünk. „A látás minden egyes új folyamata más és eddig nem látott módon hozza napvilágra a láthatót. A látás véghezvitelének procedúrája státusa szerint 'végtelen'."15 A REPETITIONS19 alkotójának reggeli tekintete letapogatja az ismerős tárgyakat, a változatlan formákat. Hunyorít, majd fókuszál, és a naponta ismétlődő látványalkalmak új elrendezést nyernek. A manipulált fotók homályossága és töredékessége ezt a nem tökéletes, emberi tényezők által befolyásolt látást hangsúlyozza az optikai észleléssel/rögzítéssel szemben. Valójában éppen a digitálisan készített fényképtöredékek lesznek a bizonyítékai annak, hogy a szem nem passzív receptorként működik, mely hangsúlyok nélkül rögzít pillanatképeket, hanem alkotó része a mű szerkezeti összefüggéseinek. A gép által leképezett objektív valóság szoftverek segítségével változik át érzéki érte-jóba. Ez gyakorlatilag ugyanaz a ház. Egy nappal korábban a szállodaajtó melletti állóbüfében vacsoráztam. 7. 29. Magyaróváron rendet rakok édesapám könyvei között, közben egy pécsi származású férfi emlékezik dramaturg múltjára, és sorra említi Kardos G. Györgyöt, Bóka Lászlót, Mándy Ivánt — akiknek a könyvei mind ott vannak előttem. 8. 6. Rádióban: „idézőjelben vett atomerőmű", miközben nézem a 168 órában a fényképet, melyen felirat: „Paksi Atomerőmű". — Valamivel később találkozom Görgényi Frigyessel, aki mesél a Don Quijotéról, aki leszállt egy barlangba. Erről nekem eszembe jut, hogy az idézett paksi cikkben Szentgyörgyi Zsuzsa arról ír, hogy Andalúzia felé mintegy 30 hatalmas szélturbina áll egy fennsíkon. Don Quijoténak lenne mit küzdeni velük. (Kis tűz nagy füstje, aug. 2. szám). Görgényi Szebenyi (?) Szabolcs nevű barátja is gyűjt véletleneket. 8. 6. Alighogy megtaláltam Stauffer könyvében a Duchamp-féle „let?te comme un peintre"-t, az idézet megjelenik Kósa János egy festményén (kiállítva a Raiffeisen galériájában). Erről beszélgetve Hajdu István elmondja, hogy V. T.-t egy hólapáttal fejbe vágták az Ybl-bazár környékén, úgy tudta, hogy innen ered a „buta mintegy 12. R. Barthes: Világoskamra. Bp. 1985. Európa Könyvkiadó, 8. o. (Kiemelés tőlem: L. Cs.) 13. Naponta felkelek (2) 14. Szili József: A poétikai műnemek interkulturális elmélete. Bp. 1997. Akadémiai Kiadó. 111. o. 15. Gottfried Boehm: A képi értelem és az érzékszervek. In: Kép, fertőmén, valóság. Szerk.: Bacsó Béla, Bp. 1997. Kijárat Kiadó. 249. o.’ 90