Ex Symposion, 2015 (89-92. szám)
2015 / 92. szám
kaptuk. Mind össze kellett fűrészelni. Több napig voltunk kint. A Polgár Misa bácsi irányítása alatt építettünk magunknak kunyhót nádból. A szőlőskertekben épült kunyhókra hasonlított ez, csak a felső része nem volt teljesen összefogva, ugyanis a komóccsal bélelt kunyhó közepén hagytunk egy tiszta területet, ahol tüzet raktunk. Vigyázni kellett, hogy csak szilfával fűtsünk, ugyanis annak nem pattog a parazsa, s így nem égett le a kunyhó. A kivágott fát kivittük a Duna partjára, s onnan hajóval hoztuk le egészen a csárdáig. Ott raktuk ki, majd szekéren szállították haza. (Az adatközlő Cseljuszka Mihály, 1927-ben született. A beszélgetés 2015. augusztus 15-én készült.) A Nádat mindenhol lehetett vágni, ahol nőtt, mert arra szükség volt. A falut körülvevő mocsarakban bár sok, de gyengébb minőségű nád termett, azonban a Duna-ágak partjain, a Kucska-parton (ez egy Duna-ág), a Krak nevű víz partján, a kanálisok mellett és a belvizeken jó nádat lehetett vágni. Azt télen végezték, amikor befagyott a víz, és rá lehetett menni a jégre. Kaszírral vágták, rövid pengéjű és rövid nyelvű nádvágó kaszával. A levágott nádat lefektették szépen sorban, a virágos végét azonos oldalra, s osztályozták is őket a hosszúság és vastagság szerint két osztályba. Majd kévébe kötötték vesszővel, kukából font kötéllel, fiatal nádcsomóval, kúpokba rakták össze, míg nem szállították haza kocsival. Levették a saroglyát a kocsiról, hogy a hosszú nádkévék elférjenek, de leginkább vendégoldalas szekéren szállították, arra harminc-negyven kéve is felfért. A nádast tavasszal, Szent József-nap környékén fölgyújtották, hogy a maradék, minőségtelen és törött nád leégjen, és az új termés szép, egyenes legyen. A legtöbb nád a háztetők fedésére, azok javítására kellett. Hát majdnem az egész falu nádtetős volt régen. Csak a nagy tűz után már nemigen engedtek nádtetőt tenni az új házakra, de bizony a szegény ember csak azt tette. Meg nádból készítették az udvari kerítéseket is, nem az utca felé, hanem a szomszéd felé, vagy az első és a hátsó udvar közé. Beásták olyan húsz centire a nádat a földbe, úgy kétméterenként cölöpöket vertek közéjük, és a nádat vesszőhéjjal összekötött karccal erősítették hozzájuk. Ez a kerítés mintegy két méter magas volt. Nádból fontak kerítést az ólak oldalának is. Még ma is van néhány nádtetős ház a faluban. A szegényebb, vert falú házak oromzatát is nádból készítették, s kívülről sárral vastagon vakolták, elsimították, majd fehérre meszelték. Góré is készült nádból, és minden hátsó udvarbeli építmény fedele. Tavasszal a magágyakat is ilyen nádból készült ún. rekeszekkel fedték, hogy a kis palántákat megvédjék akár a meleg naptól, akár a vihartól. A határban a szőlőskertekben nádból építettek kunyhót, ahova be tudtak húzódni eső, vihar esetén. Ezek a kunyhók kör alakúak voltak, s jó méter magasan föntről abroncs formát húztak a nádra, ami azt összehajtotta és egyben is tartotta. A nádból istállókat is építettek a határban a földjük végén a gazdák, hogy rossz idő esetén, illetve a tűző nap elől a lovaikat is megvédhessék, s maguk is oda húzódtak be. Nádsöprűt a szép bugájú nádból készítettek. A házaknál általában két nádsöprű szokott lenni. Az újabbal a szoba fehér falait tisztították a portól, pókhálótól, míg a régebbi kopottal a döngölt padlót söpörték föl. Idővel ez utóbbi annyira megkopott, hogy az újabbat kellett söpörni, s így a tisztogatásra újat kellett venni. Ilyen nádsöprűt még a huszonegyedik század elején is lehet vásárolni. Nádvágó foglalkozású ember is volt, aki egész őszutótól tavaszig vágta a nádat, majd otthon osztályozta, és Zomborban a piacon árusította az első osztályút. A nádazók, nádverők is foglalkozásszerűen végezték munkájukat. Ők javították, foltozták a nádtetős házak fedelét, új szegést tettek a tetejére. Egész évben dolgoztak, amíg a száraz idő tartott. Külön felszerelésük volt. A javítást négy-ötévenként kellett végezni. Ezt a munkát egészen a 2000. évig láthattuk, hiszen még ma is van nádtetős ház Kupuszinán. 34