Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-02-16 / 7. szám

5. Az említett Homo sapiens-mi jutott eszembe, hogy az emberré válás során hosszú évmilliók múltak el, amíg a fogak rendszere kialakult: méhlepényes emlős elődeink hajdani 44 fogából a fejlődés so­rán maradt a mostani 32. (Egyes reakciós, jobboldali orángutánoknál persze még ma is előfordul 36.) A baloldali értékek bi­ológiai tudománya úgy döntött, hogy fel­gyorsítja ezt az érthetetlenül lassú fej­lődést. Az 1995. márciusi csomag csoma­­golói egyik fő sikerüknek éppen a „fo­gászat megreformálását” tartják (maga Panamai Bokros (a továbbiakban PB) je­lentette be ezt pártunk és kétharmadkor­mányunk negyedik kongresszusán). A gyors reform értelmében, miután a meg­romlott fogak kezelése méregdrága lett, „az emberek a pénzbe kerülő tömés he­lyett inkább kihúzatják a fogukat”, így lesz a harminckettőből immáron nem fi­­logenetikailag, hanem történelmileg rövid idő alatt 28, illetve annál kevesebb. 6. Köztudott, hogy látszólag egészen új baloldali érték a szocialista párt egyház­­politikája, amikor igazi híveiből mega­lakította hívő­ tagozatát. Az új baloldali érték kifejlesztésének jelentős állomása volt, amikor bíboros urunk és pannonhal­mi apát urunk támogatta e híveket. E baloldali érték legutóbbi értékes körvona­lazására Csintalan Sándor urunk megfo­galmazásában került sor Miskolcon: a közeljövőben egyházi vezetőkkel találko­zók, de nem tudom, mit kell ilyenkor csi­nálni, azonkívül persze, hogy elküldöm őket az anyjukba. Aki nem jönne rá, mi is itt az új baloldali érték, annak elmondom, hogy hajdanában a papokat nem az anyjukba, hanem a börtönbe vagy a bitóra küldözgették a szocdemek. 7. Egyetemi reform: a szakérettségi és a foxi-maxi egyetemes továbbfejlesztése (Kwasniewski módszer), mint a diplo­maszerzés teljesen új baloldali formája. A diploma értéke természetesen baloldali. Ehhez a diplomához nem szükségeltetik záróvizsga a gdanski egyetemen, nem kell végbizonyítvány (nem liberális, hanem latin nemzetköziséggel abszolutórium), nem kell megvédeni semmiféle diplomát. Elnyerésének két útja van: saját kormány­zás alatt álló államban füllenteni kell egy jóízűt. A füllentés (de finom vagyok!) ma­gyarázatát Alföldi András hajdani híres ókortörténészünk adta meg: őseredetű tény, hogy a római birodalom északi és keleti határát alkotó rajnai és dunai limes­en kívül évezredes gyakorlattá vált az, hogy büntetlenül lehet hazudni. Íme, itt rá egy friss bizonyíték: külföldön szerzett baloldali diplománál lehet hivatkozni, Pa­namára, mint baloldali értéknövelő ténye­zőre. Elnézést kérek, ha néha ide-oda csa­pongok, de oly gazdag az értékválaszték, azt sem tudom, hogy melyik nagyszerűt értékeljem. Makkay János Baloldali é Tört ünnepeket ülünk mostanában a lélek­darabok­ házában. Jövünk-me­­gyünk karácsony és húsvét között, inga­járatban a fal mellett, leverten, kopott kiskabátban. Elveszett valami, ami so­sem volt talán, vagy ha igen, akkor sem teljesen a miénk. Nevét nem újuk gyak­ran, bár a szót még tudjuk tán, félő és ag­gódó bennünk a szeretet, ám ha kimond­juk mégis körülnézünk, nem várunk-e nevetségessé, nacionalistán szentimen­ . • •Ünnep, tálissá, holott beleborzongunk Széktől Sopronhorpácsig, hiszen végtére is ez a Magyarország a hazánk. Szerencsére mindig akad valaki, aki megfogalmazza, ezt a ma még nem va­lóságos, de reménybeli hazát a magas­ban, miként egykoron eleink a levert márciusokon, az Ilonka néni borozójá­ban, Féja és Illyés tették, ránk olvasva a múltat, számon kérve a jövendőt is a gyarló jelenben. Most, amikor egy köny­vet forgatok a télből tavaszba, majd hir­telen visszaváltó éjszakában, Kása Csa­ba barátom Láncolt lelkek című kötetét, eszembe jut az illyési intés: „Ne gyújtsuk fel a malmot, mely holnap nekünk őröl, csak azért , mert hitetek szerint tegnap másnak is őrölt.” Szófogadók lennénk, ha nem tudnánk: sajnos már égnek kö­rülöttünk a malomtüzek, zsarátnokai itt világolnak új tűzcsóvára készülve. Ha valami, akkor az a szellemű munka, mely e kis könyvecskéből, adventi üze­netként itt maradva is sugároz és vissza­tart. Az épülés persze mindig helyhatáro­zóhoz kötött: itt és most. A kötet kórtü­nete pontosan felrajzolja ezt, mert meg­állapítani a bajt nem több és nem keve­sebb, mint néven nevezni a süllyedés okát, hisz enélkül nem kél lábra a régen várt előbbre jutás. Most ugyanis hátul vagyunk, mélyen magunk mögött. Utat vesztettünk, vagy ennél is többet talán, magunkat, s a hozzánk tartozó másokat is. Vert ország vergődik a múlt üszkös romjain, pernye alatt kutatva a még elfo­gyasztható sült krumplit. Aki ezt tudja, s magában hordozza, mint elrejtett, félig szakadt hegedűt, az még talán tehet valamit, hogy vonóból, miként jöven­dölve vagyon, mégse legyen bot. Végté­re is ez lenne a feladat. A barátom persze közérthetőbben ítél, vagy talán csak sejtet valamit, azt az ezerszínű tompa­ hazát, mely mögött még talán feltámadhat a jövendő. Nem EZ A HÉT

Next