Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-22 / 12. szám
ékek (VIII.) emlékeznek erre a csudás gyógyszerre, főleg ma, amikor már kincset érne egy kis ingyen gamma-globulin is. No de akkor még nemhogy kincset nem ért, semmit sem ért. Mint tudjuk, a legfőbb érték akkoriban az ember volt. Amikor azután a legfőbb értékekből még a csaló statisztika szerint is már 3435 magyar gyermek és felnőtt bénult meg a gamma-globulin-kezelések közben, akkor nagy kegyesen elkezdték a Sabincseppek adását. Előzőleg azonban a Pravda és a Szabad Nép még kiközösítette az emberiségből dr. Salkot. Azzal vádolta, hogy személyében az amerikai imperializmus már eljutott addig a fokig, hogy saját népét irtja ki (a vakcinák közé bekerült néhány le nem gyöngített is, és akik azt kapták, meghaltak). Majd, amikor a másik, dr. Sabin évekkel később Moszkvába emigrált (Amerikában nem volt megfelelő laboratórium, különben is Oroszhonból származott el), akkor nem restellték azt írni, hogy a Szovjetunió mindig is nagyra becsülte Salk és Sabin professzorok munkáját az egész emberiség érdekében. Néhány kérdés maradt csak: mit szóltak vajon mindehhez a sokezernyi magyarból máig szenvedő ezrek az 1994-es választásokon? És ha élnek, mit szólnak majd 1998-ban? Vagy nem számít a véleményük, mert tolókocsiban úgysem tudnak elmenni választani? (Folytatjuk) Az már labanca krül Gönczék Szolimánja Szobrot az ötszáz éves n. Szulejmánnak, félezer évekkel elébb született Nagy Szolimánjuknak, Törvényhozó Nagy Szultánjuknak, ki két keresztény szűz, két húsos falat, két ópiumszívás, két hörpintés közben távozott a hurik birodalmába a fénykorát élő török birodalomból, melyet Zrínyi-féle magyarok nem engedtek rászabadulni a maradék világra! A maguk börgöncét vetve oda koncul. Na ja, hogy lett volna Zrínyi magyar, mikor félig mégsem volt az? S nyilván ezért volt hős, mert félig sem volt magyar — az előbb Petőfi által emlegetett alakok szerint. Szobrot a megszállónak! Emlékművet a nagy ottomán világverőnek, magyarnyúzónak! Keresztényfalónak. Hitharcosnak. A lényeg, hogy véletlen se legyen magyar. A minap emeltek szobrot a jó szarvasiak a közülük származó Stefanik Milánnak, ki az első világháború végén a szülőhazája, Magyarország ellen, születő hazájáért, Szlovákiáért halt szörnyet. Most ez a Szulejmán dolog; holnap tán Mohácson kap emlékoszlopot Szolimán, a Mohácsi Győző, Budavár elorzója, hazánk tönkretevője, legvadabb dúlója? Igen, kedveseim, ajánlom figyelmükbe, ez még kimaradt! Hogy Göncz uram jó Budánkban megnyitotta Budánkat Ázsiába kapcsoló Szolimánja születésnapi emlékkiállítását, jöjjön az Új Mohács! Hol halomra ölette a honvédő magyart, honnan úgy menekült az anya, hogy gyermekét elásta, nehogy Szulejmánék markába kerüljön. Némi vigasz: mégis jobb, hogy Szigetvárt faragták kőbe, hol megütötte a guta. Kár viszont, hogy megint hülyének néznek bennünket: a török meg, viszonzásul, eltűri, hogy Rodostóban Rákóczi-szobor álljon (s hogy álljon, maga állít, Szulejmánért cserébe)! Csak hát, jó elvtársaim az Úrban, Rákóczi a török szövetségese volt, majd ha megengedik, hogy Hunyadi kerüljön a sztambuli Ágyúkapuhoz! Ha merik, ha nem, rettegnek tőle ma is a török anyák. Mert a magyar anya ma sem a Mohácsi Rémmel ringatja álomba a kisdedét. Hallani, készülnek újmagyarok Új Szigeti Veszedelmet írni. Szigeti Ünnep lesz a címe? Erről eddig nem volt szó. — Majd ha az izraeliek Hitlernek emelnek emlékművet! A moszkvaiak Napóleonnak. Ne abajogj, még félreértenek. Tán már azt is tervezik, hogy újraemelik Pesten a Sztálin-szobrot! Hisz valamelyest az is növelné a vendégforgalmat (idegent ne mondj, mert az, szerintük, szép, és különben is, megorrol érte valamelyik megszálló!), akár ez a magyar Szolimán-ünnep. Jaj, fiam, de nagyon szorítanak! — Nem baj, apám, lesz mit ledöntenünk. Persze, kedves uraim, vitán felüli: Szolimán szép, hisz idegen. (Főként hogy nem magyar.) Kurta Miska Zaránd vármegyéből