Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-05 / 1. szám
Kettészakad az MDF? Tamás Gáspár Mihályi Rozália csókja Ady Endre számára végzetes volt. 1902 nyarán került szenvedélyes viszonyba az orfeumi énekesnővel, akitől betegségét kaphatta. A művészi őszinteséggel megírt novella egyik jellegzetes része elgondolkodtató: „...elmentem hozzá akkor, amikor a mi csókunk a véremben olyan lett, mint egy kehely, melynek későn jut eszébe, hogy kicsorduljon. Csupa rózsákat nyílott a vérem, haragos, tüzes, bő szerelmi rózsákat. Kun Marcella lehajtotta a fejét, megcsókolt s ezt mondta: — Most már úgyis mindegy, te akartad, én megmondtam neked...” Miért gondoltam erre az élethű helyzetre, amely a magyar költészet egyik legnagyobb alakjának végzetét okozta? Mert kísértetiesen emlékeztet egy esetleges párhuzamra, Tamás Gáspár Miklós írására a Magyar Hírlapban MDF, kalap, kabát címmel. Vajon mi lehetett a szándéka az SZDSZ egyik fő ideológusának, hogy a Magyar Demokrata Fórumot dicsérni jött és nem temetni? Az MDF-et 1990-ben lemucsaizó, akkor még hivatásos szabaddemokrata politikus most miért ír le olyan sorokat miszerint: „Az MDF olyan hagyományokat képvisel, amelyek — bár csak egyebek mellett és egyebekkel együtt—meghatározói a magyar kultúrának” — miért? A mucsai, azaz az elmaradott hogyan lehet meghatározója a magyar kultúrának? Miért hízeleg, miért tenged a legbensőségesebb húrokat Tamás Gáspár Miklós, amikor azt írja, hogy „...a függetlenségi hagyomány, a nemzeti méltóság szólamát az MDF szólaltatta meg a legzengőbben. Márpedig a Magyarország történelmi nagyságába és európai küldetésébe vetett hit nélkül ennek az államalakulatnak akkor sincs esélye, ha — aparatcsik nyelven szólva — »a reálszférában javulnak a mutatók«” — miért írja ezt? A letaglózott, levert, egykoron legnagyobb konzervatív, nemzeti pártot, az MDF-et, miért akarja Antonius módjára karjába emelni? Milyen politikai tőkét szeretne kovácsolni saját liberális pártja számára Tamás Gáspár Miklós, hogy a tetszhalott pózában elfekvő Cézárt, azaz az MDF-et valódi érdemeinek megfelelően dicséri? Végül miért ragadtatja el magát TGM, amikor azt ajánlja a szocialista-liberális kormánykoalíciónak, hogy „...tennie kellene avégett, hogy az MDF megőrizze szócsöveit médiabefolyását...” mert szerinte — „... az ún. polgári szövetség és benne főleg az MDF fönnmaradása, megerősödése közérdek”? Azt a médiabefolyást akarja feltámasztani, amit pártja vert szét 1994-ben. Kérdések sora. Indítékait valószínűleg a filozófus tudná egészen pontosan megválaszolni. De ismerjük annyira Tamás Gáspár Miklóst, hogy higgyük, céltalanul ritkán filozofálgat. Ezért megpróbálom rendszerbe rakni írását, más hasonló dolgozatokkal összefüggésbe hozni. Hátha sikerül. Az biztos, hogy az SZDSZ belső elitjéhez tartozó ideológusnak nem egyéni partizánakciójáról van szó. Még ha nem sokkal később ugyanabban a lapban látszólag megtámadja Tamás Gáspár Miklóst a szélsőbaloldalon elhelyezkedő liberális Eörsi István, aki a Gazsi 1995. december 16-án című írásában azt írja: „...azt azonban kínosnak és hiteltelennek találom, hogy ha egy szerző ugyanazért osztogat babért, amiért régen gunyoros nyilakat záporozott, ráadásul többnyire ugyanazokra, akiket ma dicsér.” Tudatos akcióról van tehát szó, amire a legjobb alany a jelenleg belső vitáktól legyengült párt, a választási vereségből még mindig fel nem ocsúdó MDF. Maga Kis János, az SZDSZ első pártelnöke adta meg a programot, hogy a ma baloldalon elhelyezkedő pártjának előbb-utóbb a jobbközép szerepét kell átvennie. Ehhez kiváló eszköznek kínálkozik a szétszakadni készülő MDF liberálisokhoz közel álló része. Ha úgy vesszük, hitelesebb, jobban el lehet fogadtatni a közvéleménnyel annak az MDF-nek a szövetségét az SZDSZ -szel, amelynek ismertebb politikusai mégsem kötöttek házasságot a magukat egyre jobban lejárató szocialistákkal. A kérdés az, hogy egy olyan, valóban nemzeti, népi hagyományokon létrejött konzervatív, keresztény párt, mint az MDF, amely ideológiájában élesen szemben áll a kozmopolita, nemzeti hagyományokat kikerülő, balliberális SZDSZ-szel, nos, az MDF-et támogató tömegek képesek lesznek-e együtt haladni egy új szövetségben jelentkező átváltozott párttal ? Más. Emlékezzünk Ady Endre soraira a Mihályi Rozália csókjában: „...te akartad, én megmondtam neked...”! Vagyis a táncra felkért MDF akarja-e? Akarja-e a halálos csókot? Érdekes, ahogyan Tamás Gáspár Miklós, egy teljesen ellentétes előjelű párt tagja, laza könnyedséggel leírja, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak de facto Orbán Viktor az elnöke. Ezek szerint az MDF vezetetlen? Senki sem tiltakozik. Majd nem sokkal később Debreczeni József, az MDF liberális szárnyának felkért vagy fel nem kért ideológusa azt írja — természetesen a Népszabadságban, hogy az ellenzék (Fidesz, MDF, KDNP) oldalán ma egy vezéregyéniség van, tehetséges, vérbeli politikus, aki nem más, mint Orbán Viktor. Mert ha ő nem — írja Debreczeni a Népszabadság december 23-ai számában —, akkor jön Torgyán. Torgyánról, a mumusról írja Tamás Gáspár Miklós is ugyancsak a Magyar Hírlap december 16-ai számában, hogy a „...Torgyán—Giczy-tangóval a modern magyar demokráciának nincs mit kezdenie”. Micsoda összhang! A szálak úgymond összeérnek. Egyes MDF-es politikusok szerint az ország és a polgári ellenzék számára nem az a legnagyobb veszély, hogy a szociálliberális kormánykoalíció folyamatosan korlátozza a sajtószabadságot, lehetetlenné teszi az önkormányzatok működését, képviselői többségénél fogva autokratikus módon befolyásolja a parlamentet, milliókat tesz szegénnyé, hanem a veszély egyedül Torgyán és pártja. Figyelmen kívül hagyva azt az apró mellékkörülményt, hogy a hat parlamenti párt közül a Független Kisgazdapárt a legnépszerűbb. Kulin Ferenc, az MDF alelnöke, a Magyar Nemzet december 30-ai számában világosan leszögezi, hogy a Torgyán-féle EZ A HÉT