Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1996-07-05 / 27. szám

Ez történt... 1996. június 22. Szombat Görögország gyászol. Súlyos el­húzódó betegség után 77 éves korá­ban elhunyt Andreasz Papandreu, az az államférfi, aki évtizedek óta a legnagyobb hatást gyakorolta a hel­lén politika alakítására. * Tornádó pusztított Sármelléken, Torvajon, Sérsekszőlősön. Sármellé­ken, a Zala megyei falu közepén mintegy százméteres sávban lesöpör­te a házak tetejéről a cserepeket, fala­kat, kéményeket döntött le, az udva­ron kószáló háziállatokat elragadta, tetemüket szétszórta a mezőn. Egy Wartburgot — két kőkerítésen és ud­varon át — ötven méterrel dobott odébb. Szerencsére emberi sérülés nem történt. 1996. június 23. Vasárnap Folytatódott a politikai kiábrán­dulás. Ez jellemezte a közvélemény alakulását május és június eleje kö­zött, derült ki a Marketing Centrum legfrissebb közvéleménykutatásából. A legismertebb politikusok iránt csökkent a bizalom. Különösen Ke­leti György és Kovács László nép­szerűségi mutatója esett nagyon. Az általános bizalomvesztés alól tulaj­donképpen Torgyán József a kivétel. 1996. június 24. Hétfő A hétvégi vihar után csaknem há­romezren jelentették be kárukat, amelynek értéke meghaladhatja a fél­­milliárd forintot. Két gócpontja volt a tornádónak: Keszthely, illetve Tab és Siófok környéke. Súlyos csapás érte a szőlőket, a mezőgazdasági területe­ket. A Földművelésügyi Minisztéri­um anyagiak híján nem téríti a ká­rokat. 1996. június 25. Kedd Egységesen a nem gombot nyomja meg az ellenzék az egész­ségügyi ellátás kötelezettségéről szóló törvény, valamint a nyugdíjkor­határ-emelés parlamenti végszavazá­sánál — jelentették be közös sajtótá­jékoztatójukon az öt ellenzéki párt képviselői. Az MDF jelezte: ameny­­nyiben a parlament elfogadja az e­­gészségüggyel kapcsolatos törvény­­javaslatot, az Alkotmánybírósághoz fordul.­­ A színházlátogatók száma 1995- ben az előző évhez képest 204 ezer­rel, a másfél évtizeddel korábbihoz képest egymillió 696 ezerrel csök­kent. Budapesten ez a szám 1 millió 156 ezer, azaz a nézők nagy része a fővárosban „veszett” el. A nézőtér apadása nagyrészt a szegénységgel magyarázható. 1996. június 26. Szerda Bezárnak Zuglóban négy bölcső­dét. Néhány kerületi képviselő tilta­kozik, hogy puccsszerűen akarják át­játszani Zugló egyik bezárásra kerülő bölcsődéjének épületét annak az ala­pítványnak, amelyben Czeizel Bar­bara, Fodor Gábor volt kultusz­­miniszter, SZDSZ-es képviselő fele­sége érdekelt. * Nagy erejű robbanás történt Sza­­úd-Arábia keleti részén lévő Dahran városa mellett egy amerikai támasz­pontnál. A robbantást iszlám terroris­ták hajtották végre. A merényletben sok amerikai katona vesztette életét, 22-en eltűntek, többszázan megse­besültek. 1996. június 27. Csütörtök Nem kapta meg a szükséges többséget az új alkotmánykoncep­cióhoz benyújtott, a hatpárti alkot­mány-előkészítő bizottság által támo­gatott módosító csomag. A botrá­nyossá fajuló szocialista nem­ek két­ségessé teszik, hogy lesz-e belátható időn belül új alkotmány. Miután az MSZP több minisztere sem támo­gatta a módosító csomagot, Pető Iván, az SZDSZ elnöke azt mondta, ez bizalmi ügy, amiből pártjának messzemenő következtetéseket kell levonnia. Az ellenzék szerint elfo­gadhatatlan és botrányos az MSZP magatartása. Demeter Ervin, az MDF frakcióvezetője példátlannak ne­vezte, hogy a konszenzusos meg­állapodást felrúgták a szocialista kép­viselők. Szájer József, a Fidesz frak­cióvezetője szerint a szocialisták megszegték ígéretüket. Torgyán József kisgazda elnök úgy vélte, a csütörtöki elutasítással az alkot­mányozás másfél éve befejeződött. A patthelyzet feloldása most az MSZP- re vár — nyilatkozta Isépy Tamás, a KDNP frakcióvezetője. Parlamenti demokráciában az előfordul, hogy a parlament többsége leszavazza saját kormányát, de az, hogy a kormány leszavazza a saját parlamenti több­ségét, valószínűleg a világon még nem fordult elő sohasem — véle­kedett Kónya Imre, az MDNP kép­viselője. 1996. június 28. Péntek Néhány száz ember tüntetett pén­tek délután Horn Gyula miniszterel­nök száz milliónál többet érő háza előtt a III. kerületben a Remetehegyi úton. A Magyar Igazság és Élet Pártja harmadik kerületi szervezetének csendesnek hirdetett demonstráció­ján az egyik szónok úgy vélekedett, hogy kár lenne Hárn lemondását kö­vetelni, mert a miniszterelnök úgy­sem tenné meg. Ehelyett 1998-ban a szavazófülkékben végleg el kell kül­deni a kommunistákat. * Annyi vágott sertéshúst hoztak be idén eddig az országba, amennyi tízezer magyar sertéstenyésztő pia­cát veszi el. A kormány nemzetközi megállapodásokra hivatkozik, de valójában szolgalelkűségre és hazafi­­atlansága bújik meg a kiadott im­portengedélyek mögött — nyilatkoz­ta Gyimóthy Géza, az FKGP alel­­nöke. (si)

Next