Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1997-09-26 / 39. szám
* A megcsalatott művész: Gáborjáni Szabó Kálmán Teljes szívemből utálom azokat a nagyokosokat, akik legutóbbi rendszerváltásunk óráiban ismerték fel, hogy most már elég volt az elvtársságból, és ideje urakká átváltozni. Ezek a jól időzített felismerők nem csak saját korábbi eszméiket árulják el szemrebbenés nélkül, de ami fájdalmasabb, az ő számlájukra írható fel az a morális válság, amellyel nem lesz könnyű megküzdeni. * Régen történt, azt hiszem 1950-ben. A báty tintákkal laktam már évek óta, s konfliktus közöttünk nagyon ritkán adódott. Toleránsak voltak, s ha nagy néha hölgyvendéget fogadtam, zúgolódás és sértődés nélkül mentek moziba. Egy alkalommal azonban én lettem kitiltva a lakásból. Gáborjáni Szabó Kálmán jött hozzájuk vendégségbe. Bátyám, hogy meg ne sértődjek, megmagyarázta, miért van erre szükség. Szabó Kálmán ifjú korától kommunista, vagy ha tetszik szocialista, aki lelkiismereti válságba kerülvén, depresszióval küszködik, mert ifjúkori álmaiban csalódnia kellett. Semmi szükség ara, hogy én jelen lévén és bekapcsolódván a beszélgetésbe, ifjúi hévvel olyanokat mondjak, amit ő jobban tud, mint én. Panaszkodni akar bizalmasan, barátok között, indokolt tehát a döntés, hogy hagyjam el a lakást, és menjek moziba. Készülődés közben még átkukucskálván a szomszéd szobába láttam a tömör bajuszú, jól öltözött idősebb férfit. Ennyi volt azonban az ismeretség. * Családunk történetéhez hozzátartozik, hogy sógornőm famíliája Marosvásárhelyen, nővére a legtekintélyesebb pasaréti doktor úrhoz ment férjhez, és Magda, a későbbi sógorasszony Pestre kerülvén egy ideig náluk lakott, s alkalma volt megismerni a háború utáni évek számos jelentős személyiségét. Később néhányszor a bátyámat is meghívták ebbe a társaságba. Most látszólag elkanyarodok a választott művész bemutatásától, de később kiderül, hogy van okom rá. E kapcsolatnak köszönhetően bátyám néhányszor együtt üldögélt Szabó Lőrinccel, az akkor mellőzött, vagy inkább üldözött költővel. Elmondta, hogy Szabó Lőrinc hosszú karjait a térdétől szinte a földig lógatva, unottan üldögélt a férfitársaságban. Aztán, ha bejött egy-egy csinos, fiatal nő, hirtelen felélénkült, nagy kezei röpdösni kezdtek, érdekeseket, szellemeseket mondott, majd amikor a férfiak újra magukba maradtak, visszasüllyedt a csendes apátiába. Mivel soha nem foglalkoztam családfa kutatással, hirtelenjében nem tudnám megmondani: az üldözött Szabó Lőrincnek öccse vagy unokaöccse volt-e az éppen nagyon sikeres Gáborjáni Szabó Kálmán. Magda sógorasszonyomnak a korkülönbség ellenére a legkedvesebb barátnője Gáborjáni Szabó Kálmánná volt. Ezt mi sem bizonyíthatja jobban annál, mint hogy, amikor sógorasszonyom és a bátyám közötti szerelem kellő hőfokra emelkedett, a művész felesége átnyújtotta ifjú barátnőjének a tihanyi Kopasz-hegyen lévő szerény kis víkendházuk kulcsát, hogy a balatoni tavaszban tarthassák meg nászútjukat. Én ez időben éppen Svájcban voltam tehenészfiú, ahol az óriás trágyadombtól nem látszott a Pilátus hegye, és közben olvastam testvérem elragadtatott hangú levelét arról, milyen gyönyörűek Tihanyban a virágzó mandulafák. * Higgyék el, a bátyám nem az életének oly fontos pillanatában kölcsönkapott víkendházkulcsért, hanem meggyőződésből, következetesen munkálkodott azért, hogy azt a művészt, akit már Lyka Károly, legjelentősebb művészettörténészünk is 1934-ben bemutatásra érdemesnek talált, végre elnyerje méltó helyét. A meghasonlott, keserű művész 1955- EZ A HÉT