Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1997-10-10 / 41. szám

V * Az egész ország rettegett tőlük, még iro­dáik bejárata előtt sem ment el az ember szí­vesen a járdán. Ha lehetett, inkább a túlol­dalra ment és ott folytatta útját a magyar polgár. Senki sem volt előlük biztonságban. Minden gaztettre kész csapat, az elnyomás szimbóluma és eszközei voltak. Az ÁVH vagy ÁVO, a Katonapolitikai Osztály, vagy éppen ahogyan hívták őket. Az ered­mény mindig ugyanaz maradt. Ha valaki is­teni véletlen folytán élve szabadult ki kar­maik közül, még legszűkebb családi körben sem beszélt átélt borzalmairól, úgy meg lett szabadulása előtt félemlítve. Visszaemléke­zések, könyvek tömege jelent meg a rend­szerváltozás után, mely gaztetteikkel foglal­kozik. Nem épületes olvasmány. Hát még azoknak mit jelentett ott „bent” lenni, akik a könyveket írták. Kevesen úszták meg, so­kak földi maradványait a mai napig sem ta­lálták meg a hozzátartozók. A LEGIO - ahogyan őket később nevezték - tevékeny­sége kitörölhetetlenül beíródott a magyar történelembe ugyanúgy, mint a nyilaske­resztesek gaztettei. Illyés Gyula nagy köl­tőnk szívet tépő versében jól fogalmazott: .Ahol zsarno­kság van, ott zsarnokság van...” Nemrég elhunyt nagy költőnk Tol­las Tibor számos versében emlékezett meg az általa is megélt embertelenség borzal­mairól. Talán egyik legszebb börtönverse a Bebádogoztak minden ablakot, mely az olvasó szeme elé festette a csupasz emberte­lenséget, és annak minden vállfáját. A kádári „puha diktatúra” idején, mi­után 56-ban a rendszer közismert elnyomó szervét megszüntették, más formában vé­gezte áldatlan feladatát. Sokkal szubtilabb formában, sokkal alattomosabban ásták alá a magyar társadalmat, szervezték be infor­mátoraikat, olyanokat is, akik szinte feddhe­tetlennek tűntek, hálójukba kerítettek. Senki sem tudhatta barátjáról, rokonáról, munka­társáról, hogy nem beszervezett ügynök-e. Múltak az évek, a nagy baráti ország, ahonnan a szervezett elnyomás minden for­télyát át kellett venni, egyre gyengült. Az el­nyomás is más formát vett fel, a kemény, vagy durva diktatúrát felváltotta a sokat em­legetett puha diktatúra. De vajon megszűnt-e a hatalmas elnyomó gépezet? Hová lett a volt ÁVH-s tisztek, nyomozók, kínzók stb. siserehada? Egyikük sem lett munkanél­küli. Lassan beépültek a társadalomba. Sok olyan állást tartott fenn az állam, ahol ezek a teljesen megbízható jó elvtársak továbbra is végezhettek eddigi pályájuknak megfelelő tevékenységet. Meg lehetett őket találni a rendőrségnél, a hadseregnél, tűzoltóknál, a vállalati rendészetnél és természetesen a Munkásőrségnél (pufajkásoknál) a sze­mélyzeti osztályokban, ahol például afelett dönthettek, ki kap háromévente útlevelet, vagy más előnyök elosztásában, mint pl. lakás elnyerése, gyermekek beiskolázása stb. voltak a döntők között. A vendéglátó­­ipar is kedvelt munkahelyeik közé tartozott, ott igen sok olyan információhoz lehetett jutni, amelyekkel a társadalmat és az orszá­gunkba ellátogató külföldieket egyaránt „fi­gyelemmel” lehetett kísérni. A LÉGIÓ ugyan visszavonult, de nem tűnt el a gya­korlati életből. A 80-as évek vége felé a karhatalmi szer­vek már többé-kevésbé kulturált formában, de hatásosságában nem gyengítve végezték áldatlan tevékenységüket. Ott voltak min­denféle klub vagy más szervezetben, tudtak mindenről és mindenkiről. Ezek voltak a hírhedt I/III-as osztály munkatársai. Ha­talmas és kiterjedt besúgóhadra támaszkod­va ellenőrizték az ország teljes életét. A rendszerváltozás idején igen fontos tevé­kenységet fejtettek ki, ennek a mai napig megvannak az utóhatásai. Embereik gyor­san beépültek a politikai életbe, harsány an­­tikommunista fellépésükkel, félrevezető magatartásukkal gyorsan feltöltötték az ak­kori ellenzék sorait is. Az eredmény nem maradt el. Magyarország nagy lehetősége, egy több évtizedes diktatúrából egy demok­ratikus, azaz a többség szavazata által meg­határozott államrendre való áttérés, jófor­mán elbukott. A LÉGIÓ továbbra is kar­maiban tartotta és tartja a mai napig az egész országot. A sok évtizedes tapasztalat, a jó kiképzés megtette a magáét. Remek példá­ját láthatta a magyar polgár az ügynöktör­vény, valamint az átvilágítási­ törvény feletti parlamenti vajúdásban. El is vizenyősödön, eredeti feladatát képtelen teljesíteni. Isko­lapéldája ennek az utolsó hetek tragikomé­diája, amikor pontosan a hatalom által felál­lított szervezet, az átvilágítóbírák a minisz­terelnököt felszólította arra, hogy tekintettel a törvény értelmében vett érintettségére, összeférhetetlenséget állapítottak meg és felkérték a lemondásra. Az eredmény közis­mert. Hogy ezek után hogyan lehet az or­szágot demokratikusnak nevezni, azt még a legbölcsebb vének tanácsa sem képes meg­érteni. Hová lett a LÉGIÓ, hol tevékenykednek ezek a régi karhatalmi emberek? A mai fegyveres szervezetek keretében már ugyancsak kevesen maradtak, mivel a kor­mány készülve,a NATO-ba való belépésre, ezeket a kompromittált elemeket nem tart­hatta meg. Az MDF kormányra jutása után sokak elbizonytalanodtak, állásukat elveszt­ve egy ideig taxisofőrként igyekeztek meg­élni. Részben ennek volt köszönhető a köz­ben híressé vált taxisblokád is. A 90-es évek elején hamarosan megszüntették a hírhedt Munkásőrséget is, lefegyverezték ezen kü­lönleges szervezetet. A LÉGIÓ egy része azonban „szaktudásánál” fogva továbbra is végezhette addigi tevékenységét, igen gyor­san felesküdve az új kormányra és így a fia­tal magyar demokrácia őreivé váltak. Mi lett azonban a többi sorsa? Hová tűnt el a LÉGIÓ kemény magja? A társadalmi változásokban is érvényesül a természettu­dományokban ismert szabályok nagy része. Mint a fizikában a közlekedőedények törvé­nye alapján a folyadék a csövekben átrende­ződik, vagy a fizika másik alaptörvénye, miszerint az energia nem vész el, csak átala­kul, ugyanezt a jelenséget tapasztalhatja a magyar polgár a LÉGIÓ tagjainál is. A hazánkra lecsapó ádáz kapitalizmus új szervezetei, a bankok egyre nagyobb igényt támasztottak önmaguk megvédésére. A LÉGIÓ tagjai így hamarosan csaknem ugyanazt a foglalkozást űzhették, mint az­előtt, a jó elvtársak segítségével, kik be­kúsztak a bankvilágba, gomba módon sza­porodtak az őrző-védő kft.-k. Rövid időn belül azok, akiket a fiatal magyar demokrá­cia leszerelt, most legálisan a legmodernebb fegyverekkel láthatták el magukat. Ezek a teljesen legálisan működő szer­vezetek, vállalatok, ma sokkal nagyobb ve­szélyt jelenthetnek a társadalomra, az or­szág demokratikus fejlődésére, mint a min­denkori kormány gyengén fizetett és kor­szerűtlenül felszerelt karhatalmi szervei. Jó régi kapcsolatrendszerük a mai napig érin­tetlen, jól működő gépezetként hálózza be az országot. Ha a magyar polgár továbbra is letargikusan, a választásokat és az azzal adódó lehetőségeket nem kihasználva éli vi­lágát, ne csodálkozzon a felett, ha egy szép napon ő is személyesen az őrzötten védettek csoportjába tartozik. Akkor, ne adj isten, megint bebádogozhatnak minden ablakot! Kenessey Csaba Svájc A légió visszatér... ez a hét

Next