Ez a divat, 1993 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1993-08-01 / 8. szám
EZ A DIVAT A NÉPMŰVÉSZETBEN Sorozatunkban olyan emberek mondják el véleményüket a munkájukról és környezetükről, akik MÁSOKON SEGÍTENEK PÉTERFY LÁSZLÓ, A MAGYAR MŰVELŐDÉSI INTÉZET IGAZGATÓHELYETTESE Azok közé tartozom, akik huszonöt évvel ezelőtt elindították hazánk egyik legjelentősebb népművészeti mozgalmát, aminek köszönhetően számos kimagasló alkotás született. Az átlagember aligásig ismeri az igazi népművészetet. Ennek a területnek is megvannak a divatos, közismert jellegzetességei, ilyen a matyó hímzés. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a többi tárgyi népművészet ne lenne magas színvonalú. Hiszen ha valaki a Váci utcában vagy a repülőtér környékén sétál, és bármelyik népművészeti boltba betér, akkor főleg tarkabarka, csiricsáré matyó hímzéses babákkal és ruhákkal találkozik, pedig a népművészetünk ennél sokkal gazdagabb és színvonalasabb. A népművészet sem mentes a politikától, az ősökre, a hagyományokra, a dicső múltra való hivatkozás mindig egy történelmi időszakot jellemez. Ez világjelenség, nem csupán Magyarországra jellemző. A hatvanas évek elején divatba jött a hagyományok, ősök keresése. Ez a mozgalom Amerikából indult el, s meghódította Európát is. Akkor kezdtünk mi az erdélyi népművészettel foglalkozni. Abban az időben ez a törekvésünk komoly politikai ellenállásba ütközött. Ennek az intézménynek az elődje a Népművelődési Intézet volt. A munkatársak jóérzéssel fordultak bizonyos kezdeményezésekhez, például a szakköri mozgalmakra gondolok. A hetvenes évek elején indítottak el egy népművészeti pályázatot, ami meglehetősen sok embert mozgatott meg. Ennek a pályázatnak köszönhetően jelentek meg a ma is híres népzenészek és népi együttesek. Az intézet tábort is szervezett Tokajban - azok számára, akik ezen a pályázaton nyertek. A népdalénekesek, mesemondók, néptáncosok, kovácsok, bőrösök, fafaragók - még sorolhatnám a többi mesterséget - legjobbjai kerültek a tokaji táborba. Két héten keresztül egymás előtt táncoltak, énekeltek, varrtak, faragtak, s ez az élmény kölcsönösen megerősítette bennük a saját szakmájukba vetett hitet, sőt kölcsönösen formálták egymás tudatát, ugyanis itt olyan közös kultúrát hoztak létre, amelynek egy-egy nyelvjárása megismerhetővé vált. Az évtizedek során - szovjet mintára - hazánkban is kialakult a népi együttesek divata. Ez a divat teremtett komoly értékeket, de silányakat is. Megalakult a Népi Iparművészek Tanácsa, amelynek funkciója a népművészeti tárgyak értékesítése. Ezzel átkerült az egész terület egy olyan régióba, ahol a népművészet milyenségét a kereslet és a kínálat határozza meg. Sajnos ebből a rossz piacpolitikából nőtt ki a matyó hímzés elterjedése. Végül is ezzel a világon minden ember így van, hiszen ha valaki Mexikóba utazik, mit hoz onnan? Mexikói kalapot, az a tárgyi bizonyíték, hogy valóban ott járt. Ezeknek a szuveníreknek már nincs közük az igazi népművészethez, sem motívumaiban, sem anyagában, legfőképpen nem a tartalmában és a szellemében. A mai magyar népművészet gyönyörű dolgokat hoz létre, sőt a mai fiatalok már sokkal komolyabb alapismerettel nyúlnak saját mesterségükhöz. Összeállította: Marton Mária FoTÓ: NOVOTTA FERENC MEGTÖLTIK A SPORTCSARNOKOT BERÁN ISTVÁN, A MÉTA EGYÜTTES TAGJA a Salamon Bea, prímásunk alapította a Méta együttest, pontosan tíz évvel ezelőtt. Gyerekkoromban énekeltem, hegedülni tanultam, és az iskolai kórus tagja voltam. A népzenével később kerültem latba. kapcsoMindig érdekelt az olyan zene, amelyik nem túlságosan arisztokratikus. Érettségi után, szerencsémre, bekerültem a Bartók és a Sebő együttes társaságába. Akkor már klarinétoztam is. Sebőék táncháza nagyon megtetszett, abban az időben, amit ők csináltak, abszolút unikumnak számított. Nekik köszönhetem, hogy ezt a pályát választottam. A Méta együttes főleg népzenével foglalkozik, aminek az alapja a táncház. A táncházunk nem csupán klub, ahova bejöhet bárki. Nálunk az emberek táncolni tanulhatnak, illetőleg, ha tudnak táncolni, mindenféle magyar tájegység zenéjére bemutatkozhatnak. Ez az alap, s ehhez társul a mi zenénk. A táncház az egyedüli hely, ahol archaikus zenére lehet táncolni. A táncegyüttesekben írott zenét játszanak, vagy az úgynevezett cigányegyütteseket alkalmazzák. Nálunk működik egyfajta egészséges improvizáció. Természetesen megvannak az egyes tájegységek stíluskorlátai, de azon belül nagyon nagy szabadsága van az embernek. Csodálatos érzés felszabadultan zenélni, táncolni, s közben új dallamot, új mozdulatot kitalálni. Korábban a táncházakhoz fűződtek ellenzéki, a magyarságtudatot mélyítő irányzatok. Ez tény, de mindenképpen az újszerű módszer megalapítójaként vívták ki elsődleges szerepüket. Hasonló alapokon születtek meg délszláv, a ciagány, a bolgár és a görög táncházak. Időközben, örömünkre, ez a stílus az amatőr együttesekben is hódított, sőt módszerré is vált, ami annyit jelent, hogy egy táncpróba náluk is úgy zajlik, mint nálunk. Mi, akik táncházat tartunk, arra törekszünk, hogy az emberek számára az első lépcső legyünk, sőt klubszerűvé igyekszünk válni, vagyis társművészeket is meghívunk. Nagyon fontos a tánc, de arra törekszünk, hogy a népművészet más területeit is megismerjék az emberek. Táncház Találkozó minden évben egyszer van, március végén, a Tavaszi Fesztivál keretében. Idén megtelt a Sportcsarnok, több mint húszezren jöttek el. Ez is bizonyítja, hogy a népzenének óriási közönsége van. Külföldön is nagy tábora van a népzenének. Kellemes meglepetést szereztek a nyugati folkfesztiválok. Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Olaszországban léptünk fel. Azt hinné az ember, hogy ezeken a helyeken az urbanizáció, a civilizáció mindent elsöpört, de kiderült, hogy nem. Nagyon tehetséges helyi népzenészek élnek itt, akik önmaguk szórakoztatására hívnak másokat, és rendeznek fesztiválokat. Örülünk a külföldi sikereinknek, zenénkkel egy szelettel többet ismer meg a világ hazánkból. Ez a szelet a népi kultúra egyik legértékesebb ízeit hordja önmagában. FOTÓ: NOVOTTA FERENC 51