Ezredvég, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Juhász Gyula: Kossuth
Akkor jött, 1894 tavaszán a megdöbbentő, lesújtó hír, hogy meghalt Kossuth Lajos. Éppen kiütött a vakáció. Még hallottam a debreceni Nagytemplomban Dicsőfi József prédikációját, s örökre feledhetetlen maradt számomra, hogy a pap a szószékben ugyanúgy zokogott, mint én a karzaton, s mint az egész közönség a Nagytemplomban, ahol annak idején a szabadságot kikiáltották. Az a templom abban az órában valóban a magyarság egységes nagy temploma volt, színültig töltve a magyar szabadságvágyak roppant feszítő hangulatával. Másnap utaztam a szüleimhez, akik akkor már Sárospatakon laktak, s ott folytatódott ugyanaz a hangulat. Pontosan ugyanolyan feszültségű nemzeti fájdalom töltötte be a távoli kisvárost, s éreznem kellett a magyar lelkeknek egységes nagy összeforrottságát a Kossuth név varázslatában. Nem hiszem, hogy az ezeréves haza történetében lett volna még egy ilyen mindent elvarázsoló államférfiúi jelenség, aki az egész tömeget oly hosszú időn keresztül annyira egy síkon s egy feszültségben tartotta volna. Ez a varázslat különös volt. Anyám sírt, ha Kossuthot bántották, és én vele sírtam. Mindig elragadtatás, lelkesültség tört ki rajtam a Kossuth nevére. Ez nem volt az én sajátom, ez tömeghatás volt: magyar lány. 1930 JUHÁSZ GYULA Kossuth Ez a hét betű a magyar égbolt göncölszekere, amely mindig mutatja az utat a szabadság győzelme felé. * Széchenyi csak legnagyobb, Deák csak bölcs, de ő a mi édesapánk. * Az én boldogult Mári néném azok között a szegedi fehérruhás lányok között volt, akik virágot hintettek a nagy népvezér lábai elé. Ha e jóságos, szentéletű nő szemébe néztem, úgy éreztem, hogy a magyar szabadság napjának visszfénye ragyog felém. * Az első szónok, aki a világszabadságot emlegette - nyilván Petőfi után - magyarul, az Kossuth Lajos volt Szegeden. A nagyapám íróasztalán mindig ott voltak Kossuth Lajos iratai az emigrációból. És ágya fejénél az örök kormányzó képe. Mikor beléptem a szobába, az az érzésem volt, hogy itt nagyon visszavárnak valakit, aki elment, és akit nem lehet elfelejteni. ★ Kossuth nem tragikus alak. Mint ahogy a messiások nem tragikusak. Tragikus az a nép, amely nem ismeri meg, és nem követi a messiásait. * Jöjjön el a te országod! - a magyar ember mindenkinél mélyebben érzi ezt a fohászt. 1929