Ezredvég, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 1. szám

Röpirat arról, hogy áru-e a kultúra? Újkeletű időszámításunk előtt, valamikor még a Népköztársaság utolsó évtizedének elején, vetődött fel a kérdés több lap és folyóirat hasábjain. Akkoriban számomra nem volt kétséges a válasz: NEM. A vitázók azonban vitázgattak, és csatározásaik eredményeképpen megszületett a korra jellemző, kompromisszumos megegyezés: II. Ám rendszerek mentek és jöttek, s az újra meg újra felvetődött kérdés a piacgazdaság világában, az Új Véleményt Alakítók által egyértelmű IGEN-nel válaszoltatott meg. A kultúra mindig pénzbe került (nyom­da, papír, honorárium, a kiadók működtetése, színházak fenntartása, színészek, zenészek gázsija stb.), de mindezt a „legvidámabb ba­rakkénak csúfolt korszakban az állam vállalta magára. Miként az egészségügyet, az oktatást, a lakásépítést, az üdültetést is­­ ugyanis ezek is a kultúrához, a civilizációhoz tartoznak utak. Mára az egész­ségügy is pénzüggyé változott (a gyógyszerek megfizethetetlenek, a kórházban fekvők gyógyszereit a családnak kell bevinnie, kórházakat zártak be „ráfizetéses" minősítésük miatt), állami lakások nem épül­nek, az egyetemeken tandíjért vásárolható meg a tudás, a kedvezmé­nyes állami és SZOT-üdültetés megszűnt. Kialakultak helyettük más formák, amelyek csak vastag pénzért válthatók meg. Piacorientált lett a kultúra is: haszoncikket kell termelni ahhoz, hogy egy kulturális intézmény fenntarthassa magát, egy könyvkiadónak pl. sok szakács­­könyvet meg szívszaggatást kell piacra dobnia ahhoz, hogy a belőlük szerzett hasznon ki lehessen adni az Értéket. Ám mialatt a kiadó alantas termékek árán némi bevételhez jut, addig elfogy a papírra szánt kiadói keret és a vevők vásárlóereje. A 22-es csapdája: a nye­reségen nem lehet értéket termelni. Ebben a helyzetben folyamatosan romlik az Ezredvég helyzete is: emelkedik a nyomdaköltség, viszont nem adunk ki pénzhozó, alpári bulvárlapot. Ragaszkodunk a ma­gunktól elvárt és Olvasóinktól igényelt színvonalhoz, és ahhoz a né­zethez, miszerint a kultúra NEM áru. De, hogy közös nézeteinkhez hűek tudjunk maradni, szükségünk van az állami támogatás és a vállalkozói mecenatúra hiányában, az Önök, kedves Olvasóink segít­ségére. Piacgazdaságilag szólva: a pénzükre. Sajnos, a megemelt pén­zükre, hogy az általunk gyártott kultúrcikkben csak a papírnak és az energiának legyen ára, a szellemi terméknek ne. Csak a technikáért fizetnek majd többet, ha kitartanak - a megemelt előfizetés ellenére is - közös elképzeléseink és folyóiratunk mellett nem a gondolata­inkért. Azokról ugyanis még mindig úgy tartjuk: NEM megvásárol­hatók. A kultúra szerintem MÉG MOST SEM ÁRU.­ ­

Next