Ezredvég, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 3. szám - MAGYAR SORSOK - Zolnay László: Petőfi első és egyetlen mecénása (Tóth Gáspárral)
ZOLNAY LÁSZLÓ Petőfi első és egyetlen mecénása Tóth Gáspárról 1844 kora tavaszán, szakadtas nyári ruhában, csontsoványan, gyalogszerrel - az apostolok lován - érkezik Pestre Petőfi Sándor. Kiszolgált baka, leszerelt obsitos. Hányatott színészsors, tífusz, koplalás e fázott embernek didergő árnyéka. Hóna alatt elmoshatja, markában egy köteg vers kézirata - mindössze ez a batyuja. „Egy heti vándorlás után Pestre értem - írja a költő. - Nem tudtam, kihez forduljak? [...] A végső ponton álltam. Elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez, oly érzéssel, mint amellyel a kártyás utolsó pénzét teszi fel, hogy élet vagy halál." Vörösmarty Mihály elolvassa Petőfi verseit. Elhatározza: rábeszéli az Ellenzéki Kör tagjait a Petőfi-versek kiadására. De mi is volt ez az Ellenzéki Kör? Előbb 1838 körül, a nagy árvíz idején a Magyar utcai Lamacs fogadóban talált otthont néhány hazátlan pesti színész: Megyery, Lendvay, Szentpétery, Szilágyi, Egressy. Hamarosan odalárogatott Vörösmarty tisztelőinek kicsiny csapata is. A nemzeti nyelv éppen úgy szívügye a poétáknak, mint az aktoroknak. Vörösmartyn kívül az öreg Fáy András, Tóth Lőrinc, Garay János, Erdélyi János, a „gyufás" Irinyi, Kazinczy Gábor, Várady Antal ügyvéd, Bajza József ügyvéd, a költő, s jó néhány más fiskális, iparosember, orvos s nem egy pap-tanár találkozik itt. (A Nemzeti Kör alakult át 1847-ben Ellenzéki Körré, majd 1848. márciusi napjai után Radical Kör lett a neve.) Vörösmarty terve azonban csődöt mondott. Jókai mondja később: a derék költővezér csak magáról tudott ítélni. Petőfi versei kiadásának tervére „felröffent" a Nemzeti Kör minden versfaragó tagja. Rátámadtak az öregúrra: - Mi dolog ez? Költődajkák lennénk mi? Versírók kisdedóvodája akar a Nemzeti Kör lenni? Kapaszkodjék ki-ki maga, minket sem segített senki! - és a poéták, írástudók árulása ekkor be is következik, ha elő nem áll egy emberséges, derék magyar szabómester, és azt nem mondja: - Én megbízom abban, amit Vörösmarty mond. Rosszat nem ajánlhatott! És azután, ha más nem is, de ő egyedül, egymaga viseli a Petőfi-kötet nyom- 68 MAGYAR SORSOK Zolnay Lászlóval (1916-1985), a kiváló kultúrtörténésszel, régésszel (a nevezetes budavári Anjou-kori szobrok feltárójával) Szigligeten ismerkedtem meg a hetvenes évek végén. 1983 novemberét is együtt töltöttük az alkotóházban, s mivel a Zrínyi Kiadó - ahol szerkesztőként dolgoztam - már akkor fontolgatta egy félévenként megjelenő almanach megindítását, felkértem őt egy cikk megírására. Az almanach terve akkor még kútba esett, de Zolnay írása valamiképp nálam maradt, jó néhány hónapja bukkantam rá. Nem tudom, hogy ezt az írását annak idején publikálta-e végül (másodpéldánya bizonyára volt), én sehol sem találkoztam vele. Tabák András