Ezredvég, 2000 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 2-3. szám - Pék Zoltán: A rákövetkező reggel

Ő volt az a sejtelmes másik Énem, s az a Haza, minek határa - égen... - Mennyi tavasz, nyár, ősz és havas tél volt, míg a kamasz vén lett és avas-félholt! -mondom olykor magamnak, hajtott fővel... Ölhet kór s kor, szívemben holtig Ő ver... Felszín-ricsaj? „düvő"-je van doboknak? gengszter-vicsor? - undorít, s egyre untat...! Nem kell nekem, miképp sohase kellett - lélektelen, mit Anyag ellik s­ellett! Ő kell, aki szülője Szépnek, Jónak; s mer' nem vakít: szemem tükrén a Holnap., Költő álma valóteremtő Alom Ő általa lett s lészen e világon... Más Csillagon, más Bolygó fényködében? Tőle kapom újbóli születésem... 1998. december 26-án PÉK ZOLTÁN A rákövetkező reggel Kállai­ Géza tanár úrnak Sosem hittem, hogy létezik tökéletes sötétség. Még a legtélibb, csillagtalan éjszakát is átjárja valamiféle fény, ami világít az embernek. Nem is jól mondom, mert nem is fény az, hiszen nem az égben ered, hanem (ha az ember erősen és sokáig néz, azt látja) a földből jön, úgy szitál fölfelé, akár a köd. Ha meggondolom, az is lehet, sőt bizonyosnak vehető, hogy ez a tökéletes sötétség, ami most (az egyszerűség kedvéért használom ezt a kifejezést, mivel az időtartam, amire utalnom kéne meghatározhatatlan) körülvesz, nem pusztán a fény hiánya. Ájult voltam, amikor idehoztak, de mint azóta megállapítottam (s ez része ama kisszámú bizonyosságnak, amit magaménak mondhatok), vala­miféle pincében vagyok: a falak tapintásra hidegek és nyirkosak, durva szikla körös-körül (tizenegyszer tizenegy lépés) és lent is. A mennyezetet nem érem el, és magasságát megbecsülni sem tudom. Gyanítom, hogy van fönt egy csapóajtó, amin át úgy dobhattak le ide; ez utóbbit abból gondolom, hogy bal fejem rette­netesen sajog, karomat pedig mozgatni is alig bírom. Talán eltörött. Akárhol is legyen az a nyílás, tökéletesen zár, mert eleddig a leghalványabb fénysugarat sem tudtam felfedezni sehol, de még a falak sem derengenek, sőt inkább mintha magukba szívnák a levegőt is. Nem hiszek ebben a sötétségben. Számtalanszor próbát tettem akképpen, hogy behunytam a szememet, majd bi­zonyos idő elteltével újra kinyitottam, így igyekezvén látásomat hozzászoktatni a környezethez. Mindhiába. Akárha szemgolyóimat szurokba forgatták volt. S ez is történt. A bűn szurka vette el szememnek világát.

Next