Ezredvég, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 8-9. szám - TANÚHEGY - Gergely Sándor: Boldogok a gyáristák
És szóltak újra. Elmesélték, mily tájakat, mily harcot jártak, hogy védjék, ami az övék lett, az országot, a földet, gyárat. (Szivemből bontom ki az arcuk, szivemből bontom ki e képet, szivembe ásva hordtam, mostan ti néktek adom. Szeressétek!) így volt. Tizenkét éves voltam, így emlékszem én e seregre. Soha bukásra, vesztett harcra, mindig, csak mindig győzelemre. A két világháború közötti magyar szocialista irodalom jelentős alakja (1896-1966) a húszas évek derekán Miskolcon élt. A Reggeli Hírlap rovatvezetője volt, s Kodolányi Jánossal és Szabó Lőrinccel egy irodalmi folyóirat alapítását tervezte, de a lapindítás - különböző okokból - meghiúsult. Ez a riportja, mely a város híres-hírhedt nyomortelepéről szól, a 100 % című folyóiratban jelent meg. A méltatlanul elfeledett, megrázóan szép írás szociográfiai irodalmunk egyik első, becses darabja. Boldogok a gyáristák Tessék már leülni - kínál a vendéglátó asszony, és tolja felém a széket. Állok a „szoba" közepén. Szikla a mennyezet, sima kő minden, a fal, a padlója is. Az „ablak" helye befelé van. - Tessék már leülni - kis, szomorú, elkínzott rongyos asszony a vendéglátóm. A széket még mindig a kezében tartja. Voltak már itt sokan, de mindenki utált leülni Leülök és nézem a „szoba" bútorzatát: az alacsony, öreg ágyat a szalmazsákkal, a kijárat mellett kis kályha áll Az „ablak" mellett az asztal A sziklába vájt „ablak" pótolja a szekrényt. A bejáratnál idegen öreg asszony nézeget, és lassan leereszkedik a küszöbre. - Az emberek alja vagyunk - szólal meg vendéglátóm, és elsírja magát. - Mindig sír - mondja a küszöbi vendég vastag hangon. - Mink csak sírunk mindig. Igen, alja emberek vagyunk. - Kicsit meghibbant az eszem - erőlködik vendéglátóm.