Ezredvég, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Simor András: Látomás a forradalomról(vers)

Mint a vándor, ki hegyre mászik, S liheg, törekszik fölfelé, Térde berogy, a szíve verdes, Mi hajtja mégis, csúcsra fel? S ha a tetőt elérte, Zihálva szertepillant, Tekintetével átfog S ölel magába mindent. Ismét leballag, Rejtvén a látványt A lelke mélyén, S ez húzza vissza. S ez így tart mindörökké: A vonzás és taszítás Örök küzdelme érte, Ki élő és halandó. Föl és alá, föl és alá... Hányódik föld és ég között, A teste itt, a lelke ott Honos, s hazája nincs sehol. Irtóztató, irtóztató! Hát vége nincs, nincs vége hát? Mi kínt szánt még a sors neki? Se cél, se ész, se fény, se vég. SIMOR ANDRÁS Látomás a forradalomról 1. A középkorú de vénnek nevezett a torzonborz szakállú ücsörög a föld alatt ha megtalálják kivégzik a ház előtt kiabál Teréz a viselős „Vigyázz! Vigyázz!" 2. Szalad a puli pillanat fogy az idő mint a mécses ritkán lobban fény a veremben 3. De ő a Bastille-t látja a guillotine-t a francia népet meg a húshagyókedd napját követő napok utáni napot mikor valami ifjú Petőfi nevezetű a börtönajtót mi mögött kushadt kinyittatta 4. „A zsarnokságnak véget vetünk ez órában ragadjon mindenki fegyvert dorong

Next