Ezredvég, 2007 (17. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - OLVASÓLÁMPA - Kristó Nagy István: Nagy Lajosék, puputevék, eszmék (Nyolc könyvről)
rencsére mit sem véve át Hamvas Béla magasztos blablásából. A politikai okokból halállá szembekerült Szókratész és ezerötszáz évvel későbbi Bakunyin viselkedésének elemzése tulajdonképpen az értelmiségi személyiség hozzáállását vizsgálja. Mi fontosabb: élet árán is az igazság, vagy (a netán folytatható társadalmi harc érdekében) egy többé-kevésbé őszinte megalkuvás? Persze, nemcsak a görög s orosz hősről van szó, hanem akár - noha szó sem esik róla - Nagy Imréről, netán Kádárról: előbbi a szókratészi, utóbbi a bakunyini stílust folytatja. Közben Albert bámulatos analízisekkel szolgál - a számtalanszor elemzett szókratészi védőbeszédről is tud újat mondani, így az előzményről szólva (amiről alig tudunk), miként jelentette föl már több mint húsz évvel korábban Arisztophanész Szókratészt a Felhőkben - akkor hiába. A másik zseni vígjátéka még hatástalannak bizonyult, ám az Athént ezután sújtó féltucat rendszerváltás alkalmassá tette a demokráciától elbúcsúzott polisz-lakókat arra, hogy bűnbakot keressenek. És a bűnbak vállalta is azt, amivel vádolták, bár - Albert Gábor erre okosan rámutat - nem vállalta az általa helyesen alkalmazott szofista vitamódszerrel a szofista filozófia cinikus relativizmusát. Bakunyin pedig? Ő egy még sötétebb (mert már régen állandósult) rémuralomban próbál kimagyarázkodni, mert mi lehet több az életnél? A szókratészi (és kimondatlan Nagy Imrei) példa mutatja, hogy lehet, de ha valakinél fontos nemcsak a puszta lét, hanem a társadalmi szerep, az Bakunyinná válhat. Albert Gábor a szókratészi morál (és epiktétoszi filozófia) mellett foglal állást: jól teszi, de mindenképpen nemcsak tudomásul vételre, hanem elgondolkodásra is késztet. Mintha egy kissé elfogult lenne Bakunyinnal szemben: nem ismerné Pirumova szovjet történész 1970-es (nem sokkal később magyarul is megjelent) tanulmányát, amely persze szigorúan marxista szemszögből vizsgálja Bakunyin eszméit s az államellenes anarchistának azt a tételét kifogásolja leginkább, mely szerint a proletárdiktatúra könnyen rémuralommá lehet... Tény, hogy Bakunyin szibériai száműzetése és kalandos szökése után még évtizedekig tevékenykedett s a szókratészi életkorban halt meg. Mint Piiumova leírja, az anarchizmus ideológiájánál is fontosabb az agrárszocializmus és a dunai konföderáció eszméje, mely épp a mi térségünkben igazán megfontolandó lett volna. Albert Gábor minderről alig szól, ám annál inkább a népuralom alapvető kérdéseiről, melyek Szókratész és Bakunyin sorsán is túlmutatnak. A számszerűséggel döntő demokratikus választások bizonytalansága alkalmat adhat az aljas többség uralmára. „Az igazság nem dönthető el többségi szavazattal" - ám de van jobb módszer? Elvben egy élcsapat, a közösség üdvét szolgáló öntudatos, kritikus értelmiség tehetné „igazivá" a demokráciát - no de, tömegmozgalom nélkül ez éppúgy elképzelhetetlen, mint Szókratész elit-gondolata (amit aztán Platón fogalmaz meg), vagy Bakunyin anarchizmusa. Hogy „a tömeg" önmagában mit jelenthet, azt láthattuk a pesti csőcselék tavalyi megmozdulásai során, a platóni államból pedig a filozófusok uralma helyett rendőrállam lehet. Tessék gondolkodni, mint Albert Gábor vagy Konczek József, vagy másfélszáz évvel korábban Bozzai Pál tette-teszi. (Pont Kiadó)