Ezredvég, 2007 (17. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - MEGMENTETT OLDALAK - Bozzai Pál: Levelek Lévay Józsefhez
na. Édes barátom, ezerszer ölellek. Ha megszabadulok, megnyitom az ajtód kilincsét. Ainsi suit il!3 II. Josepfstadt/ 1850. ápril 14. Köszönöm, hogy megemlékeztél rólam. Egy halmaza a szavaknak nem volna elég leírására, amit leveled vételekor éreztem. Elmennek előttem mindazon jó napoknak emlékezetei, melyeket körödben töltöttem. Az Isten áldjon meg. Sokszor eszembe jutottál te és a régi napok anélkül, hogy gondolataimnak visszhangja lett volna. Sok éjszakát átvilasztottam, és nem szégyenlem megvallani: könnyeket is ejtettem - a kétségbeesés könnyeit. Amint látod, tágas tért választottam magamnak. Talán nem leszek terhedve, de ki akarom magamat beszélni. Jelenleg, midőn e sorokat írom, a főőrhelyen vagyok őrszolgálaton. Bocsáss meg, hogy ily kicsiségekkel foglalatoskodtatlak, de engemet az is érdekel, ha, amint Kazinczy mondja: a kabátod posztójáról beszélsz. Ajánlatod, hogy a katonaságtól szabadítsam föl magam, gondjaimnak főtárgya. Atyám ígérte, hogy amit tehet értem, megteszi. De nem tudom, honnan várhassak valamit. Hanem azért kemény vagyok, mint a vas, hideg mint a márvány, és meleg, ha kell, mint az izzó érc. Ezt az életet úgy tekintem, mint áldozatot, de amelyről Isten és ember előtt kevélyen tehetem le a számadást. Ifjúságomnak örömeit igen korán látom enyészni. Nem tudom, a sors végzése-e rajtam, hogy oly korán nehezednek rám a körülmények, hanem amily fiatal vagyok, olyannyira komolyan tudok gondolkozni. Az én egész katonai pályám egy hosszú folyama a szenvedéseknek, a nyomornak. Hanem azért én nem panaszkodom. Bennem tömérdek eleme van a szimpátiának és antipátiának, és azért képzelheted, mennyire nehezemre esik ilyen világban élnem, hol homogén elemekre nem igen találok. Erdély határain adtuk fel magunkat. Onnan Temesvárra mentünk, honnan egy transzporttal a Bánságon, Tót- és Horvátországon, Steyrán, Ausztrián, Morván keresztül Csehországba szállíttattunk. A transzport állott mintegy kétezer emberből, köztünk 130 főtiszt a Görgei táborából. Ezek közt volt Lisznyai Kálmán és Kornis Pál (ha ismerted). Lisznyainak, kivel soha személyes összeköttetésben nem voltam, sok köszönettel tartozom. Ő látva az én nyomorú helyzetemet, önmagának talán hiányában, segélypénzt szedett össze számomra, melyet részint helyzetem sanyarúsága, részint az ő kényszerítő szavai fogadtatának el velem. Ők azonban elmaradtak tőlem Bruckban, onnét, mint hallám, Olaszországba menendők, így indulván Temesvárról szept. 2-án, Josefstadtba érkeztünk okt. 16-án. És ez utat többnyire gyalog és elszállásolás nélkül töltöttük a szabad ég alatt, bár soknak s köztük nekem is, köpenyege sem volt. Hogy részletekbe ne menjek által, elég legyen megmondanom, hogy ennyi kiállott viszontagságok után a tél elején tífuszba estem, és a kórházat sokáig igen kétes állapotban laktam. Hanem most egészséges vagyok. Apámnak, kivel néhány levelet váltottam már, igen szűk segélypénzével ellátva, töltöm itteni napjaimat. És nem mondhatom, hogy egyik rosszabb volt a másiknál. Idegen, amilyen vagyok jelen helyzetemben s ott, holott-