Ezredvég, 2013 (23. évfolyam, 1-6. szám)

2013 / 1. szám - GÖRBE TÜKÖR - Létai Olga: Csak egy kicsit - Szabó László Tibor: A professzor

A professzor kutató szemekkel meredt a vizsgálóbíró kezében levő vaskos dossziéra. József Attila egyik verse jutott az eszébe. Igen, már akkor is! És még mindig? De nekem nincsenek bűneim. - Ez az első kihallgatása, most csupán szellemi irányultságát vizsgáljuk, csak azzal szembesítjük. A vizsgálóbíró éles hangon kezdett hozzá a felsoroláshoz. Hirtelen néma csend támadt az operaház előterében, még az üstdobosok is felhagytak a gya­korlással, a balettáncosok pedig néma pózba merevedtek. - Ön mindig túl nagy jelentőséget tulajdonított az értelmiségi elitnek. Bár sohasem deklarálta Pareto hírhedt megállapítását, miszerint a történelem nem más, mint az elitek állandó körforgása, de ezt sugallja minden mondata. Tagad­ja, hogy az árak önmaguktól emelkednek, ellenben azt állítja, hogy mindig is valakik emelik, és ezek tudatos árdrágítók. Ez szociális demagógia. Ön átvette egy magyar közgazda 1990-ben tett kijelentését, miszerint a közgazdaság nem tudomány, hanem a legreakciósabb hittan. Ön kacérkodik a leninizmussal! Elismeri olyan történészek munkásságát, akik megpróbálnak Lenin tevékeny­ségében pozitív elemeket is föllelni. Ez színtiszta bolsevizmus! Tőzsdebuboré­kokról, tőzsdepánikról beszél, holott tudjuk, hogy csakis a tőzsdei spekulánsok képesek megteremteni a megfelelő likviditást a világgazdaságban. A tőzsdei spekulánsokat tisztelni kell és nem elmarasztalni, mint többen is teszik ezt a magukfajták között. Spekulánsnak lenni nem polgári foglalkozás, inkább elhivatottság - mondta ki egy híres és nagy ember, aki sokat tett a gazdasági folyamatok egészséges szabályozásáért, és a piaci egyensúly megteremtéséért. Szégyenteljes gondolatmenetére azzal a mondatával tette fel a koronát, miszerint ingyen milliárdokra futja, de ingyen ebédre még nem! A professzor révedten meredt az íróasztal mögötti egyik történelmi zászlóra, amely valószínűleg még nem került vissza a kelléktárba, jóllehet az előadás - amelyben szerepelt - a súlyos bukás után már régen lekerült a műsorról. A vizsgálóbíró széttárta karjait, megvetően biccentett a fejével, és újra belemélyedt az előtte fekvő aktába. A vádlott elindult, és az ajtó irányába tántorgott megroggyanó lépteivel, utat tört magának a tárgyalás nézőközönségének sorfala között. Olyan volt ez, mint egy vesszőfutás. Jóllehet nem tépték le testéről az inget, nem borították véres csíkok a hátát, mégis úgy érezte, hogy pillanatokon belül megbotlik, elesik, hogy durva kezek rángatják fel majd a padlóról. Ment felemelt fejjel és hallgatta a szitkokat. Hirtelen kivágódott előtte az operaház ajtaja, és ott állt a sziporkázó napfény­ben, szemét hunyorgatva. Fázósan húzta össze zakóját, pedig erre semmi oka sem volt. Letántorgott a lépcsőkön, és látta, hogy az emberek sietnek a dolguk után, autók próbálnak fikarcnyi előnyöket kiharcolni az úttesten. Őszies hangulatú, meleg délután volt. Lépett egyet-kettőt és majdnem elsodort egy idős asszonyt, aki kézen fogva vezette öt év körüli unokáját. - Mondja, uram, hol találok itt a környéken egy esernyőjavítót? - kérdezte az idős asszony. Josef K. bódultan bámult rá, majd beindította agysejtjeit. - Itt - mondta -, két sarokkal odébb volt egy, de annak már sok éve. Nem tudom, megvan-e még? A kislány türelmetlenül húzta nagymamáját az ellenkező irányba. - Nagyi, menjünk a fagyishoz! Ha nem akarjuk, akkor nem is fog esni. 47

Next