Ezredvég, 2013 (23. évfolyam, 1-6. szám)
2013 / 1. szám - GÖRBE TÜKÖR - Létai Olga: Csak egy kicsit - Szabó László Tibor: A professzor
A professzor kutató szemekkel meredt a vizsgálóbíró kezében levő vaskos dossziéra. József Attila egyik verse jutott az eszébe. Igen, már akkor is! És még mindig? De nekem nincsenek bűneim. - Ez az első kihallgatása, most csupán szellemi irányultságát vizsgáljuk, csak azzal szembesítjük. A vizsgálóbíró éles hangon kezdett hozzá a felsoroláshoz. Hirtelen néma csend támadt az operaház előterében, még az üstdobosok is felhagytak a gyakorlással, a balettáncosok pedig néma pózba merevedtek. - Ön mindig túl nagy jelentőséget tulajdonított az értelmiségi elitnek. Bár sohasem deklarálta Pareto hírhedt megállapítását, miszerint a történelem nem más, mint az elitek állandó körforgása, de ezt sugallja minden mondata. Tagadja, hogy az árak önmaguktól emelkednek, ellenben azt állítja, hogy mindig is valakik emelik, és ezek tudatos árdrágítók. Ez szociális demagógia. Ön átvette egy magyar közgazda 1990-ben tett kijelentését, miszerint a közgazdaság nem tudomány, hanem a legreakciósabb hittan. Ön kacérkodik a leninizmussal! Elismeri olyan történészek munkásságát, akik megpróbálnak Lenin tevékenységében pozitív elemeket is föllelni. Ez színtiszta bolsevizmus! Tőzsdebuborékokról, tőzsdepánikról beszél, holott tudjuk, hogy csakis a tőzsdei spekulánsok képesek megteremteni a megfelelő likviditást a világgazdaságban. A tőzsdei spekulánsokat tisztelni kell és nem elmarasztalni, mint többen is teszik ezt a magukfajták között. Spekulánsnak lenni nem polgári foglalkozás, inkább elhivatottság - mondta ki egy híres és nagy ember, aki sokat tett a gazdasági folyamatok egészséges szabályozásáért, és a piaci egyensúly megteremtéséért. Szégyenteljes gondolatmenetére azzal a mondatával tette fel a koronát, miszerint ingyen milliárdokra futja, de ingyen ebédre még nem! A professzor révedten meredt az íróasztal mögötti egyik történelmi zászlóra, amely valószínűleg még nem került vissza a kelléktárba, jóllehet az előadás - amelyben szerepelt - a súlyos bukás után már régen lekerült a műsorról. A vizsgálóbíró széttárta karjait, megvetően biccentett a fejével, és újra belemélyedt az előtte fekvő aktába. A vádlott elindult, és az ajtó irányába tántorgott megroggyanó lépteivel, utat tört magának a tárgyalás nézőközönségének sorfala között. Olyan volt ez, mint egy vesszőfutás. Jóllehet nem tépték le testéről az inget, nem borították véres csíkok a hátát, mégis úgy érezte, hogy pillanatokon belül megbotlik, elesik, hogy durva kezek rángatják fel majd a padlóról. Ment felemelt fejjel és hallgatta a szitkokat. Hirtelen kivágódott előtte az operaház ajtaja, és ott állt a sziporkázó napfényben, szemét hunyorgatva. Fázósan húzta össze zakóját, pedig erre semmi oka sem volt. Letántorgott a lépcsőkön, és látta, hogy az emberek sietnek a dolguk után, autók próbálnak fikarcnyi előnyöket kiharcolni az úttesten. Őszies hangulatú, meleg délután volt. Lépett egyet-kettőt és majdnem elsodort egy idős asszonyt, aki kézen fogva vezette öt év körüli unokáját. - Mondja, uram, hol találok itt a környéken egy esernyőjavítót? - kérdezte az idős asszony. Josef K. bódultan bámult rá, majd beindította agysejtjeit. - Itt - mondta -, két sarokkal odébb volt egy, de annak már sok éve. Nem tudom, megvan-e még? A kislány türelmetlenül húzta nagymamáját az ellenkező irányba. - Nagyi, menjünk a fagyishoz! Ha nem akarjuk, akkor nem is fog esni. 47