Ezredvég, 2014 (24. évfolyam, 1-6. szám)

2014 / 6. szám - MŰHELY - Wiener György: Orbán Viktor passzív forradalma

miatt e téren egy egyszerű restauráció kevésnek tűnik, s ezért új művek, díjak és ünnepek megteremtésére szólította fel értelmiségi hallgatóit.­ A baloldali és liberális politikusok, illetőleg politológusok eleinte üres politikai jelszónak tekintették a szavazófülkés forradalmat, s a második Orbán-kabinet létrejöttét csupán kormányváltásként értékelték. Alapvető ellenérvük az volt, hogy valójában nem zajlottak le forradalmi események, hanem csupán annyi tör­tént, hogy 1994-hez hasonlóan a kormány mögött ismét kétharmados parlamenti többség áll. Később, jórészt az új alaptörvény konszenzus nélküli előkészítése és elfogadása, valamint az unortodox gazdaságpolitika következtében érzékelhe­tően változott a demokratikus ellenzék helyzetértékelése, az új berendezkedést azonban döntően a többpártrendszer-egypártrendszer, illetőleg a demokrácia és a diktatúra fogalompárjaival jellemezte. Mértékadó személyiségei úgy vélték, hogy a második Orbán-kormány fokozatosan leépíti a jogállamot, felszámolja a fékek és az ellensúlyok rendszerét, s mindezt azért teszi, hogy önkényuralmat, új pártállamot hozzon létre. E bírálatok összekapcsolódtak a piac- és befekte­tő-ellenesnek ítélt unortodox gazdaságpolitika kritikájával, megerősítve azt a feltételezést, hogy a Fidesz-KDNP szövetség, antikommunista retorikája ellenére, az államszocializmus strukturális sajátosságainak helyreállítására törekszik. Újabban, nem függetlenül a 2010-ben létrejött berendezkedés megszilárdulá­sától, egy konkurens elmélet is megjelent, melyet liberális politikusok és társada­lomkutatók dolgoztak ki. E teória képviselői, elutasítva a történelmi analógiákat, az új szisztémát az autokrata rendszerek sui generis típusaként írták le, melyet posztkommunista maffiaállamnak neveztek. Véleményük szerint ugyanis e berendezkedés, akárcsak a klasszikus maffia, családi kapcsolatrendszer mentén épül fel, melyhez rokoni és lojalitási szálakon további családok kapcsolódnak, egy tagolt, hierarchikus rendet alakítva ki. A maffiaszerű szervezet élén, csa­ládfőként, a miniszterelnök áll, aki e felfogás értelmében tulajdonképpen nem kormányoz, hanem patriarchális főnökként az országgal, mint „haza népé"-vel rendelkezik. Ezen elmélet legismertebb képviselője, Magyar Bálint a maffiaállam jellegzetes­ségeit 12 pontban foglalta össze. Első helyen kiemelt, legfontosabb sajátosságnak azt tekintette, hogy a politikai hatalom koncentrációja és a családi vagyonfelhal­­mozás együttesen érvényesül. Ez utóbbi jórészt a gazdasági elit cseréjén keresztül valósul meg, nemegyszer átmeneti, tranzitállamosítás közbeiktatásával, amely így nem a köztulajdon szférájának bővítését, hanem a magántulajdonosok kö­rének átstrukturálását szolgálja. Magyar Bálint lényegében e ponton határolta el az orbáni berendezkedést az állami tulajdon túlsúlyára épülő Kádár-rendszertől, miközben megjegyezte, hogy az új tulajdonosok nem válnak valódi vállalkozók­ká, hanem csak függő viszonyban levő járadékélvezőkké. E sajátos ábrázolásnak megfelelően a maffiaállam kulcsszereplőit a poligarchákban, az oligarchákban és a strómanokban találta meg. Az első kategóriába azok tartoznak, akik legitim politikai hatalmukat felhasználva szereznek illegitim vagyont, míg a második csoportba sorolhatók gazdasági uralmukra építik rejtett politikai befolyásukat. A strómanok viszont formális pozíciójuk ellenére semmilyen hatalommal nem rendelkeznek, csupán a legitim és az illegitim szféra közötti szakadékot hidalják át. Ilyen gazdasági és politikai szereplők mellett a döntéshozatalban szükség­

Next