Ezredvég, 2015 (25. évfolyam, 1-6. szám)

2015 / 2. szám - MÉRLEG - Wiener György: Orbán Viktor passzív forradalma III. rész

WIENER GYÖRGY Orbán Viktor passzív forradalma III. rész 6. A passzív forradalom társadalmi bázisa Mivel az újabb passzív, restaurációs forradalom nem a társadalmi formát, hanem csak a politikai rendszert változtatta meg, bázisát a klasszikusan értel­mezett osztályharc helyett elsődlegesen a burzsoázián belüli küzdelem alkotta, melyhez más csoportok is kapcsolódtak. Orbán Viktor korábban már említett megfogalmazása, amely szerint a szavazófülkékben az oligarchák magánha­talmát buktatták meg, tulajdonképpen erre a konfliktusra utalt. Oligarcháknak ugyanis az úgynevezett nómenklatúra-burzsoázia legvagyonosabb tagjait tekin­tette, akik pártállami pozíciójukat és kapcsolatrendszerüket felhasználva váltak nagytőkésekké, az uralkodó osztály meghatározó szereplőivé. Velük szemben, e megközelítés szerint, a nemzeti együttműködés rendszere egy egyéni érde­kekre is épülő sajátos szövetséget jelent, melyben a hazai vállalkozók és a tár­sadalom plebejus csoportjai közötti (hallgatólagos) szerződés biztosítja az or­szág felemelkedését. Ez az elképzelés egyébként gyökeresen különbözik a két alapvető osztály konszenzusától, a klasszikus polgári demokrácia bázisától, mert az együttműködés nem a szabályozott érdekütközéseken és egyeztetése­ken, hanem a nemzeti tőke vezető szerepének deklarált elismerésén nyugszik. A feltörekvő hazai vállalkozók azonban nemcsak az ún. nómenklatúra-bur­zsoáziát, hanem számos területen a transz- és multinacionális cégeket is ellen­felüknek tekintik, azokkal a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel együtt, ame­lyek a globalizált liberálkapitalizmus világában ez utóbbiakat támogatják. Ezért a nemzeti együttműködés rendszere a centrumállamokkal és internacionális intézményeikkel szemben szükségszerűen gazdasági szabadságharcot folytat, mely az Európai Unióval kialakuló sorozatos konfliktusokat is magába foglal­ja. E küzdelem azonban jóval több, mint az újonnan kapitalizálódó országok nemzeti burzsoáziájának szokványos protekcionista gazdaságpolitikája, mely védővámokkal és különféle adminisztratív intézkedésekkel próbálja korlátoz­ni a külföldi cégek áru- és tőkeexportját. A centrumállamokkal és nemzetközi pénzügyi intézményeikkel való konfliktusok hátterében ugyanis az a korábban már említett feltételezés is meghúzódik, hogy a globalizált liberálkapitalizmus­­ a 2008-2009-es világválság következtében lényegében megbukott, s a súlyos krízist kizárólag az unortodox eszközöket is alkalmazó nemzetállamok tudják kezelni. E vélekedés nyomán Orbán Viktor úgy látja, hogy a hazai gazdaságpo­litika mintául szolgálhat (s egyre inkább szolgál is) a többi uniós tagállam szá­mára, s így Európa végül is a magyar megoldásokat követheti. Kezdetben a nemzeti burzsoázia pozíciójának erősítése csupán az adópoliti­ 125 MÉRLEG

Next