Ezredvég, 2023 (33. évfolyam, 1-6. szám)
2023 / 4. szám
koszorú PETŐFI SÁNDOR Pest, augusztus 10-én, 1848 Felszabadultunk a Metternich-kompánia alól, s kaptuk a Battyányi-minisztériumot. Erre ugyan elmondhatni, hogy: „eben gubát". Amaz tetteivel törekedett vesztünkre, emez tétlenségével fogja vesztünket okozni. Mi haszna, hogy a mód különböző, az eredmény egy. Immáron nyildogálnak azon boldog ábrándozók szemei, kik nemcsak hogy bíztak e minisztériumban, de sőt azt állították, hogy egyes-egyedül csak ez az, mely a hazát megmenteni képes. Gyönyörűségesen meg fogják menteni! Ország-világ tudja, hogyan vélekedtem én e minisztériumról mindjárt eleinte (hogy e véleményemet ki mertem már akkor mondani: jó nevem hírét, melyet évek folytán szereztem, elvesztettem néhány nap alatt), most pedig egyenesen azt mondom, hogy ez a minisztérium az, mely legbizonyosabban eltemet bennünket. Jó paeánt zengett az ország, midőn az első magyar minisztérium névsorát meglátta, én pedig megcsóváltam fejemet azon, hogy a magyar ember mindig fölkeltekor szokta dicsérni a napot, de nem várván annak lementét. És azt gondolom, ezek mind egy szálig derék emberek, talán mint miniszterek is azok lesznek, de csak talán... ők azon kornak gyermekei, mely már meghalt: a beszéd, a szónoklat koráé; ebben ők elsők voltak, de vajon nem lesznek-e az új korban, a tettek korában az utolsók? mert a kettő között oly nagy a különbség, hogy vagy egészen új emberek kellenek hozzá, vagy a régieknek egészen újjá kell születniük, és ez nagy ritkaság. Csak egy főnix volt a világon, az is régen volt, tán nem is igaz. Abból, hogy ők a szónoklat mesterei, egyátaljában nem következik az, hogy mesterei lesznek a tetteknek is. A tímár kikészíti a bőrt, de a kikészített bőrből más mesterember csinál csizmát. Így gondolkoztam körülbelül a minisztériumról, midőn az megszületett. Alig élt néhány napot, s én földhöz vágtam kalapomat s a minisztérium iránti minden hitemet és bizalmamat. Azt mondták ugyan, hogy még gyermek, tehát várakozzunk egy keveset, de ez engem meg nem nyugtatott. Herkules már bölcsejében kígyókat szaggatott szét, s nekünk, ha valaha, úgy most van Herkulesekre szükségünk. Bekövetkezett május 10-re, a budai vérengzés (melynek elkövetői, közbevetőleg mondva, máig büntetlenül fütyülnek), ott a minisztériumnak úgyszólván szeme láttára kaszabolták az embereket... már ekkor nem tartóztathattam magamat, fölugrottam a múzeum udvarán a tribünre, és 96