Bihari Napló, 1993. január (4. évfolyam, 1-20. szám)

1993-01-23 / 15. szám

1993. január 23—24r 1899. április 9., olvasható a mellékelt képes­lap bélyegzőjén. A felvétel maga akár néhány évvel korábban is készülhetett. A színház épí­tését még el sem kezdték. A kép bal sarkában az Orsolya zárda templomának — a Szent An­­a-templomnak — tornya látható, előtte egy­emeretes épülettel. Ez utóbbi helyére épült, a színházzal nagyjából azonos időben, a Bazár­épület. A kép előterében büszkén ágaskodik az 1899-ben épített egykori Kishíd. Még nem sejthette, hogy sok más értékkel együtt a má­sodik világháború áldozata lesz. Nevét onnan kapta, hogy építését megelőzte a Sztaroveszky (ma Magheru) utcai Nagyhíd. A Kishíd elődei fahidak voltak. Az elsőt, amelyről feljegyzés maradt, Csáky Miklós püspök (1737—1747) építtette a XVIII. század első harmadában. A püspök az egykori Szent Brigitta-templom (ma St. Treime ortodox templom) környékéről székhelyét a Szent László térre helyezte át. Az ekkor alakuló téren a püspöki lakot a Szent László templom szomszédságában, a mai városháza helyén építtette fel. A püspök e döntése akarva-akaratlan hozzájárult e vá­rosrész, Újváros fejlődéséhez. Ezt hangsúlyo­zandó vezette a fahidat a Körösön a Szent László templom közelébe. Kikerülve az ország­­­ot (mai Magheru út) egy új közlekedési út nyílt meg Újváros központja, a Szent László tér és Olaszi északi (a mai megyei kórház környékén levő) kapuja között. Ennek az út­nak mentén alakult ki Olaszi kanyargós fő­utcája. Visszatérve a hídra, ez egy rozoga faalkot­mány volt, amit gyakran elsodortak a sűrű árhullámok. Ezek sorában igen pusztító volt az 1817-es, vagy akár az 1857-es árvíz. Az ár­vizek után mindig újjáépítették a fahidat, míg végül a folyó szabályozását követően felépítet­ték a vashidat. A híd mögötti dísztégla utánzatú épület az egykori Lévay-féle ház. A kétemeletes bér­ház az eklektikus stílust példázza, ezen túl pedig a városrendezés jó száz év előtti mellé­fogását is. Helyén a XIX. század közepén a régi Lévay-féle (előbb Kiss Sámuel-) ház volt. Id. Rimanóczy Kálmán e ház déli falának „beljebb tolásával“ egy tíz méter széles utat szeretett volna nyitni a Körös-parton a Kis­­hídfőtől a Szacsvay-szoborig, sőt egész a Nagy­­hídig. A város számára nem jelentett volna anyagi áldozatot, mivel a Körös-part menti ház­­tulajdonosok adták volna a kisajátításhoz szükséges pénzt. Rimanóczy tervével homlok­­egyenest a városi tanács az új Lévay-palota építésére még a város területéből adott pár métert a Körös-part felé. Így a felépült palota nemhogy távolabb, hanem közelebb került a folyóhoz. Ezáltal csak egy keskeny sétányra maradt hely. Fel is rótták a korabeli sajtóban a „bölcs“ városatyák cselekedetét, amely: „egy­századdal taszította vissza a város itteni szé­pítésének lehetőségét...“ . Mit tehetnénk mindehhez hozzá jó száz év távlatából? Bár csak ez lett volna akkori, és későbbi városatyáink egyetlen baklövése. Jog­gal feltételezhetjük, hogy akkor ma nem így nézne ki városunk. PÉTER I. ZOLTÁN VII. A RHÉBEY-KRIPTÁTÓL AZ ANGOL KIRÁLYI HÁZIG Az állatkertben található híres Rhédey-kripta, arrafelé tett sétáim közben mindig izgatta fantáziámat. A Bihari Napló 1992. október 17-i számában megjelent Örökségünkhöz méltóan című cikk újból ráirányította figyelmemet. E cikk többek között némi büszkeséggel említi meg Rhédey Claudiát, „a világszép magyar grófnőt, akinek a jelenlegi brit uralkodó, II. Erzsébet az ükuno­kája“. Ezen igen érdekes kapcsolatot szeretném bővebben kifej­teni. Az adatokat részben az 1992. Corvin Évkönyv „Kolozsvár­tól az angol koronáig“ című cikkéből (szerzője T. Gulyás L­ász­ló) vettem. A XIII. század végétől írásos bizonyíték igazolja e híres család létezését, melynek három ága szerepel a történe­lemben: a dobokai, erdőszentgyörgyi és bihari ág. A dobokai ág neves képviselője volt gróf Rhédey Ádám, aki tanulmányait Göttingában folytatta, és évfolyamtársa volt Bolyai Farkasnak, Gauss — a „matematikusok fejedelme“ — kebelbarátjának. U­­gyancsak ő ajándékozta meg gazdagon a kolozsvári református kollégiumot. Az erdőszentgyörgyi ág neves képviselője gróf Rhédey Fe­renc, aki Beth­len Gábor unokahúgának férjeként Erdély fejedel­me volt 1658—59-ben. Az unokája gróf Rhédey László vezet el az angol királyi házhoz fűződő szoros kapcsolatig. A BN cikke is megemlíti, hogy az ő nevéhez fűződik a kolozsvári Nemzeti Színház, az akkori kőszínház megalapítása (1792). Gróf Rhédey László dúsgazdag mágnásként palotát tar­­­tott fenn mind Bécsben, mind Kolozsvárott. De örömmel látogat­ta az erdőszentgyörgyi kúriát is, ahol felesége, Inczédy bárónő gyermeket szült neki, a kis Rhédey Claudiát. Ő egy bécsi udvari bálon összeismerkedett Sándor württembergi herceggel, aki hu­szártisztként szolgált a monarchia hadseregében. Az ismeretség­ből házasság lett. Sándor herceg többször ellátogatott felesége szülőföldjére, így gyakori vendég volt Kolozsváron és Erdőszent­­györgyön. 1841-ben — amikor Claudia hadgyakorlatra kísérte el urát — egy délutáni kilovaglás alkalmával leesett a lováról és menten szörnyethalt. Árván maradt három gyermeke: Ferenc, Claudine és Amália. Az 1837-ben született Ferenc az akkori me­rev társadalmi törvények miatt nem örökölhette apja hercegi címét. A szigorú előírás enyhítésére I. Ferenc József grófi, majd a württembergi király — apjának unokabátyja — hercegi címet adományozott neki. 1866-ban nőül vette Cambridge herceg lá­nyát, Mary Adelaidet, aki angol királyi hercegnő volt. A bol­­­dog házasság 1867. május 26-án leánygyermekkel ajándékozta meg az ifjú párt, akit Mary Victoria névre kereszteltek. 1893. július 6-án Mary Victoria férjhez ment György yorki herceghez, aki V. György néven Anglia királyaként (1910—1936) vonult be a történelembe, aki után a csak pár hónapig uralkodó VII. Edu­­árd, majd VI. György (1936—52) halála után II. Erzsébetet koro­názzák Nagy-Britannia és a Brit Nemzetközösség királynőjévé. Mary királynő soha nem feledkezett meg arról, hogy erdélyi grófnő volt a nagyanyja. Erről tanúskodik az erdőszentgyörgyi református templom falába épített kétnyelvű (magyar és angol) márvány emléktábla, amit még a háború előtt helyeztetett el, szeretete és hálája jeléül. Közérdekű lenne a bihari ág alaposabb felderítése. Az erdő­szentgyörgyi ág fentebb említett képviselője, gróf Rhédey Fe­renc erdélyi fejedelem hasonnevű apja váradi várkapitány és bihari főispán is volt, gróf Rhédey István pedig a II. bihari nemzetőrség (1848) századosa. E bihari ág legkiemelkedőbb alak­ja a kápolnában nyugvó gróf Rhédey Lajos (1760—1831), aki 41 évet töltött Nagyváradon s eközben 1818-ban a Rhédey-kertet Nagyvárad városának adományozta (testálta), 6000 forinttal e­­gyütt. Irodalomtörténeti tragikum, hogy korán elhalt felesége, Kohányi Kacsándi Therézia temetésén e kápolna előtt, 1805-ben, a búcsúbeszédet elmondó Csokonai Vitéz Mihály, a Halotti Vére­sek szerzője, erősen meghűlve, rövid idő múlva Debrecenben tü­­dővészben elhunyt. Próbálkozás történt egy ezt megörökítő értre­léktábla elhelyezésére, de a diktatúra helybeni hatalmasai lein­tették azt. Dicséretes a Bihar Megyei Műemlékvédő Egyesület kezdemé­nyezése örökségünk méltó átmentésére. TEMPFLI FERENC MAGYARORSZÁG A HABSBURG­ABSZOLUTIZMUS RENDSZERÉBEN Az osztrák Habsburgok biro­dalma a XVII.—XVIII. század fordulóján vált nagyhatalom­má. Magyarország lakosságá­nak életét meghatározta az a tény, hogy a magyar király egyben német-római császár, cseh király, Ausztria főhercege stb. is volt és az egész biro­dalom érdekeit képviselte. A Rákóczi-szabadságharc u­­tolsó évében III. Károly lépett a trónra (1711—1740), aki VI. Károly néven német-római csá­szár is volt. Első intézkedései között szerepelt a Rákóczi-e­­migráció törvényen kívül he­lyezése. Bécs fenntartotta az ország széttagoltságát és külön igazgatást vezetett be Erdély, Horvátország, a déli határvidék és 1740 tájáig a Temesköz kü­lön irányításával. A szatmári béke évében trónra lépő III. Károly szigorúan megtartotta az egyezményben foglaltakat. Ezt nem is tehette másképp, hiszen az elhúzódó spanyol ö­rökösödési háborúban kötötte le hadereje jó részét. Ezt a há­borút lezáró utrechti béke je­lentős területekkel gyarapította a birodalmat, többek között megkapta Dél-Németalföldet és Milánó tartományát. A szét­szórtan fekvő országok, ország­részek megtartása sem volt könnyű feladat, így a biroda­lom központosítását úgy kel­lett végrehajtani, hogy minél kevesebb problémát okozzon. Az új keretek között az ország igazgatását kormányszékek vé­gezték. Ilyen kormányszék volt többek között a Bécsben szé­kelő ún. magyar kancellária. Az újjászervezett helytartóta­nács Pozsonyban kezdte meg működését a nádor elnökleté­vel, majd II. József idején Bu­dára költöztették. Magyarorszá­gon összehívták az országgyű­lést, mely szükség esetén ná­dort választhatott. A helytartó­­tanács hatásköre a pénzügy és az igazságszolgáltatás kivételé­vel az egész belső igazgatásra kiterjedt: vallás, közoktatás, cenzúra, ipar, kereskedelem, közlekedés, földművelés, köz­­biztonság stb. A török hódoltság, a függet­lenségi harcok és az 1709— 1713-as évek pestisjárványa Ti­tán az ország népessége alig érte el a Hunyadi Mátyás ko­rabeli négymilliót, s míg a XV. század végén a Kárpát­­medence addig is soknemzeti­ségű lakóinak mintegy három­negyed része magyarul beszélt, erre az időszakra a magyarok aránya 50 százalékra esett. Közben több módon is folyt az ország újranépesítése. Több százezres bevándorlás indult el, de 1720 körül megkezdődött a szervezett német betelepítés is. A legnagyobb arányú és leg­szervezettebb magánföldesúri telepítés Károlyi Sándor grófé volt, Szatmár vármegye terüle­tén. Dél-Magyarországra három hullámban telepített az udvar német telepeseket,­ a Bánság­ban annyi földet kaptak, a­­mennyit meg tudtak művelni. A népesedés ütemére és mér­tékére jellemző, hogy a század végére a lakosság száma a ter­mészetes szaporodással együtt megközelítette a kilencmilliót. A magyar népesség kisebbség­be szorult. A XVIII. század végére alakul ki tehát az a nemzetiségi struktúra, amely sokban meghatározta a magyar történelem további alakulását Mivel III. Károlynak felnőtt­kort megért fiúgyermeke nem volt, a spanyol örökösödési, valamint az 1716—18-as oszt­rák-török háború következté­ben jelentősen megnövekedett Habsburg-birodalom leányági örökléséről kellett gondoskod­ni. Ezt szabályozta a Pragma­­tica Sanctio, melynek értelmé­ben a trónutódlás joga a fiú­ág kihalásával a leányágat il­lette meg, mégpedig az utoljá­ra uralkodó családapától szá­mított rokonsági fok sorrend­jében. A Pragmatica Sanctiót el kellett fogadtatni a biroda­lom országaival és szerződések­ben biztosítani a külső hatal­makkal is. A törvény értelmé­ben a magyar trónt is nőágon a Habsburgok örökölték, az örökös tartományok és a ma­gyar korona országai között „felbonthatatlan és elválaszt­hatatlan" kapcsolat jött létre. A horvát országgyűlés után a magyar önként ajánlotta fel elfogadásra a Pragmatica Sanc­tiót. A klérus és a nemesség is mellette volt. Ennek jegyében ajánlották fel „életüket és vé­rüket“ 1741-ben az osztrák ö­­rökösödési háborúk idején a porosz király által fenyegetett Mária Teréziának, a trón meg­mentése érdekében. Az elmondottakból kitűnik, hogy a török kiűzése után az adott nemzetközi erőviszonyok között Magyarország nem tu­dott beilleszkedni a Habsburg­­birodalomba. A beilleszkedés, az integrálás korrekcióját, ja­vítását szolgálták a Habsburg­­ellenes megmozdulások, ame­lyek a Rákóczi-szabadságharc­­ban csúcsosodtak ki. Így az ud­var bizonyos engedményekre kényszerült és Magyarorsz­g a birodalom szerves része lett. Ez a keret tehát egy történel­mi kompromisszum volt, amely 1848-ig életképesnek bizonyult. MIKLÓS MIHALV

Next