Bihari Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-21. szám)

1996-01-16 / 10. szám

Segítsünk vagy sem? Az FC Bihar A-osztályú labdarúgócsapatának hivatalos (?) prog­­ramja szerint tegnaptól megkezdődött a felkészülés a visszavágó idényre. Ottjértünkkor azonban nem ezt tapasztaltuk: jó félórával az edzés kezdete előtt ugyan már az öltöző ajtajában dideregtek a focisták, sőt pontban 11-kor a vezetők is megérkeztek, az irreális feltételek (hideg és meleg víz, fűtés, áram hiánya) miatt senki nem akart edzeni Nem csoda... A váradi focit a hanyatlástól megmenteni próbáló vezetők zártkörű megbeszélésre invitálták a labdarugókat és Abrudan edzőt Még öt perc sem telt el, s kivágódott az öltöző ajtaja- A­­ tettes”, Dr. Lázár magából kikelve jött ki, mögötte Lucad és Muzsnay. .Ha meg tudunk egyezni a játékosokkal (a tegnap 12 órától kezdődő intermezzón - szerk. megj.), megkezdjük a fel­készülést... És különben hagyják békén a játékosokat, majd ha lesz újdonság, tájékoztatjuk önöket” - válaszolta egymás szavába vágva az elnök és helyettese. Az FC Bihar klub vezetői eddig azt vágták a fejünkhöz, hogy nem segítjük a csapatot Most hogy érdeklődünk, tudtára akarjuk adni a fociszeretőknek kedvenc csapatuk ügyes-bájos dolgait, az a baj. Nem tudjuk, m­it takargatnak a sajtó elől a klub első emberei, az viszont tűrhetetlen, hogy a sok ígérgetés ellenére a váradi lab­darúgás továbbra is a megszokott göröngyös úton halad tovább. Sz. Z Románia Kupa Tegnap délután Bukarest­ben sorsolták a Románia Kupa negyeddöntő mérkőzéseit. A találkozókra március 13-án, 14 órakor, semleges pályákon ke­iül sor. íme a párosítások. Bukaresti FC Național-Petrolul Ploiești; Besztercei Gloria-Konstancai Farul; FC Argeș Dacia Pitesti-Nagy­­szebeni FC Inter­ Bukuresti Dinamo-Bukuresti Steaua. Kikapott az íjai Elszenvedte első vereségét a jelenlegi bajnoki idényben az Ajax Amsterdam. A holland bajnokság 16. fordulójában a BEK-győztes 1-0-ra kikapott a Willem II Tilburgtól, ugyanattól a csapattól, amely 20 hónappal ezelőtt, 1994. május 8-án utoljára tudott győzni a bajnoki címvédő ellen. Veresége ellené­re az Ajax még kényelmesen, 8 pont előnnyel vezeti a bajnoki ranglistát a PSV Eindhoven előtt. A W­illem a 3. helyen áll. Totógyilkos illenek A Pronosport-játékban e héten aligha volt telitalálatos tipposzlop. A Juventus ugyanis hazai pályán csupán döntetlent ért el a Bari ellen, ugyanúgy, mint a Sampdoria. Az ered­mények a következők: 1. Cremonese-Milan 0-0­ x 2. Rorentina-Piacenza 2-1-1 3. Interanoraäe-AS Roma 20 -1 4. Juventus-Bari 1-1 - x 5. Lazio-Torino 1-1 - x 6. Padova-Atalanta 3-2-1 7. Parma-Cagiiari 4-0-1 8. Sampdoria-Vtcenza 22 - x 9. Udinese-Napoli 3-2 -1 10. Ancona-Paiermo 1-0 -1 11. Fid Andría-Genoa 40-1 12. Foggia-iucchese 90 - x 13. Reggina-Reggiana 20 -1 A CSUP SPORT KÉZILABDA Vb-eziist után kupakudarc Fekete napja volt szomba­ton és vasárnap a magyar női kézilabdázásnak. A nemzet­közi kupaküzdelmek során ugyanis a hat részt vevő csapat közül négy súlyos vereséget szenvedett: a KEK-ben a Vasas Dreher 24-17 arányban az orosz R. Rosztovtól; az EHF Kupában a Kisvárda 30-13-ra a spanyol Valenciától, a DVSC Symphonia 25-16-ra a dán Gudmetól, a City Kupában pedig a Győri Keksz ETO 29-17- re a román Zilahi Silcotub együttesétől. Mondanunk sem kell, hogy mind a négy csapat­nak nagyon nehéz lesz behoz­nia a hátrányt. A másik két magyar gárda sokkal ered­ményesebb volt. A Bajnokok tigarában a Ferencvárosi SC román ellenfele, a Chimistul Rm. Valcea otthonában 26-26 arányú döntetlent ért el, így a budapesti visszavágón ki­vívhatja a következő fordulóba jutást. A Kupagyőztesek Eu­rópa Kupájában a címvédő Dunaferr hazai pályán a horvát Zágrábi Kras csapatát fogadta, melyet 26-20-ra győzött le. A hatgólos előny valamelyest megnyugtató, ám a horvátok játékerejét ismerve akár kevés­nek is bizonyulhat. Két, magyar­ ellenfelet ka­pott román csapat szerep­léséről már beszámoltunk, de a leggyengébb eredmény csak most következik: az EHF Kupában Rosztovban a Bu­karesti Rapid 30-17 arányban veszített a helyi Izzocsnik gár­dájával szemben! Stockholmban megtartották az atlantai olimpia női kézilab­da megmérettetésének sorso­lását. Magyarország válogatott­ja a Dániáéval, a Kínáéval és az Egyesült Államokéval játssza csoportmérkőzéseit, ezért akár szerencsésnek is mondhatja magát, hiszen a B-csoportba három világklasszis együttes került: a tavalyi világbajnok Koreai Köztársaság, valamint Norvégia és Németország. A magyar együttes július 26-án kezd Kína ellen, 28-án a házigazdákkal, végül 30-án Dániával mérkőzik. A férfi csapa­tokat a következő két csoportba osztották: A csoport: Hor­vátország, Svédország, Orosz­ország, Svájc, Egyesült Államok, Kuvait; B csoport: Németország, Egyiptom, Kuba, Algéria, va­lamint a Spanyolországban ren­dezendő idei Európa-bajnokság első két helyezettje. F.Z Pál Sándor ismét világelső A többéves hagyományoknak megfelelően a labdarúgás történe­tével és statisztikájával foglalkozó wiesbadeni (Németország) székhelyű Nemzetközi Szövetség kijelölte a világ 1995. évi legjobb labdarúgó játékvezetőit. Az első helyen - akárcsak 1994-ben - a Vá­radon is megfordult negyvenéves Puhl Sándor (képünkön) végzett 41 ponttal, a másodikon - tegyük hozzá, megérdemelten! - a nem­zetközi, szerepléstől idén visszavonuló negyvenöt éves román Ion Cradunescu 30, a harmadikon a negyvenhárom éves olasz Pierluigi Pairetto 24 ponttal. A listán különben, nagy meglepetésre, az első húsz játékvezető között 17 európai található. A tabella másik ér­dekessége, hogy Puhl Sándor a harmadik „síplovag”, aki eddig két­szer jutott e megtisztelő cím birtokába. A duplázás csak a legendás hírű franciának, Michel Vautrot-nak (1988- és ’89-ben) és a dán Peter Mikkelsennek (1991- és 1993-ban) sikerült. Névay) Nemzetközi foci Szombaton megkezdődött a 20. Afrika Nemzetek Kupája labdarúgótorna. A Dél-Afri­­kában zajló megmérettetés nyitómeccsén a házigazdák 3-0 arányban verték Kamerun válogatottját A B-csoportban Zambia és Algéria nem bírt egymással, a hálók érintet­lenek maradtak, a végered­mény tehát 0-0. A D-csoport rangadóján Ghána Yeboah, valamint­ Abedi Pelé talá­latainak köszönhetően 2-0-ra legyőzte Elefántcsontpart nemzeti tizenegyét A csoport­­mérkőzések még legalább egy hétig tartanak, így hat az esély­­latolgatás még korai Kaliforniában az Afrika Kupával egyidejűleg zajlik a Concacaf Gold Cup elnevezésű labdarúgótorna. Az A-csoport­ban Mexikó csak 1-0 arányban tudta legyőzni Guatemalát, igaz, a házigazda Egyesült Ál­lamoknak sem volt könnyebb dolga. Az amerikaiak nagyi­ramú 90 perc után 3-2-re ver­ték Trinidad és Tobago váloga­tottját. Magabiztos győzelmet aratott viszont a világbajnok Brazília: 5-0 arányban fektette két vállra Hondurast. Itt megkezdődött, ott befe­jeződött. Utóbbi a Spanyol­­országban rendezett terem­labdarúgó Európa-bajnokság­­ra vonatkozik, melynek dön­tőjében a házigazdák 5-3-ra verték Oroszországot. Az Eb végeredménye: 1. Spanyol­­ország, 2. Oroszország, 3. Bel­gium, 4. Olaszország, 5. Ukrajna, 6. Hollandia. Csoda Pekingb­en Hírügynökségek vasárnap röpítették világgá a szenzációs hírt: a világon mindössze egyetlen idegen úszónőnek, a 16 éves román Larisa Lacustának sikerült­­ elrontania­ a kínaiak örömét a nemzetközi mesterek tornáján. A pite$ti-i születésű úszófenomén 200 m gyorson országos csúcsot javítva 2 perc 26,56 másodperces idővel Világkupa­­győztes lett! Ilyen diadal még nem volt a román úszótörténelem­ben. Ha Larisa a tavalyi Rio de Janeiróban rendezett vb-n úszta volna ezt az időt, bronz- vagy ezüstérmet is nyerhetett volna. Asztalitenisz A Manchesterben (Anglia) véget ért selejtező mérkőzések után összeállt az idei atlantai nyári olimpiai játékokon részt vevő asztali­­teniszezők népes tábora Romániát négy játékos képviselheti: Otilia Badescu és Emilia Crosu a nemzetközi élmezőnyben elfoglalt előkelő helyezéseik révén egyenes ágon indulhatnak. Adnana Nastase-Simion és Vasile Floare a manchesteri maratoni küzdelem­sorozat során harcolta ki a részvételi jogot. Magyarországot három versenyző, Tóth Krisztina, Bátorfi Zoltán és Németh Károly képviselheti. A selejtezők vasárnapi záró­napján mindhárman megszerezték a továbbjutásukhoz még feltétlenül szükséges két-két győzelmet. Véget ért a sivatagi száguldás A 15., egyben legnehe­zebb szakasszal véget ért az embert és gépet egyaránt próbára tevő sivatagi autós és motoros „tortúra”, a Gra­­nada-Dakar terepverseny. Sajnos az ezt megelőző 14. szakaszban egy újabb tragé­dia történt: egy KTM nyer­gében ülő francia versenyző, Marcel Filet elütött egy há­roméves gyermeket, aki egy dombocska mögül hirtelen szaladt ki az úttestre. A versenyző sértetlenül úszta meg az ütközést, de a gyerek a helyszínen életét vesztette. Amint az várható volt, a szinte végig vezető, Citro­ennel versenyző Pierre Lar­­tigue-Jean Perin (autók) fran­cia páros, míg a motorosok között a Yamahával induló olasz Edie Orioli diadal­maskodott. LS Bihari Napló Tenisz Az ausztrál Open bajnokság tegnap kezdődött mérkőzés­­sorozatával elindult hosszú útjára 1996 „teniszcirkusza". Ez a verseny különben az esz­tendő első Grand Slam-össze­­csapása, s ennek szinte kivétel nélkül minden esetben Auszt­rália ad otthont .Jacknél a nagy esélyes a porondra nemrégen visszatért Szeles Mónika, akit a foga­dóirodák - de nem csak azok - máris nyertesként könyvelnek el. A spanyol Arantxa Sánchez- Vicario csak a második. A férfi­ak versenyében a bukmékerek szerint Pete Sampras a favorit, de csak alig valamivel előzi meg a tavalyi nyertes Andre Agassit. mggySS Eurosport 9.30 Labdarúgás 10.30 Férfi alpesisí-vk 12.45 Tenisz 14.00 Férfi a­pesisí-vk 15.00 Tenisz 19.45 Afrikai Nemzetek Labdarúgó Kupája 21.30 Afrikai Nemzetek Labdarúgó Kupája 23.00 Tenisz 24.00 Sznúker Eb 1.30 Ökölvívás DSF 7.30 Amerikai futball 9.30 Gillette-sporthíradó 10.00 Táncok 12.00 Az európai ligák hírei 13.00 Action 5 14.00 Amerikai futball 16.00 DFB-teremfoci 18.00 Action 5 19.00 NBA-kosárlabda 20.55 Sportriport 21.00 Bundesliga kézilabda 23.00 Kaszkadőrök 23.45 A sport klasszi­kusai 23.55 Sportriport 0.05 Pank­­ráció 1.00 Biliárd 2.30 DFB-teremfoci TÁRSASÁG Ogowlui utca 3. szám, (a II-es Hőerőmű mellett), 1998 januáréban egy új részleget nyit meg, ahova készruhakészítőket, szabókat és segédmunkásokat alkalmaz. Ugyanakkor alkalmaz középiskolát vagy általános iskolát végzett fiatalokat a munkahelyen való szakképesítés végett. A társaság biztosít: - a szakmunkásoknak 300.000 tejes átlagjövedelmet (+ a letöltött szol­gálati idő után járó pótlék), - egy műszakban végzett munkás - ingyenes szállítást a társaság autóbuszaival. A jelentkezőknek magukkal kel hozniuk minden, a munkaszerződés és a munkakönyv összeállításához szükséges okmányt. ífókT” Részletes teMagnsitás a 41-58-99, (036) 46-38-88 és a 41-63-98as telefonszámok­on.

Next