Bihari Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 149-170. szám)
1997-08-19 / 161. szám
Viccek - Hallottad? Meghalt az állatorvosunk. .. - Hát az meg hogy lehet? Annyi marhát meggyógyított, önmagán meg nem tudott segíteni? * * * Száguld a halál a mezőn, amikor egy fekete alak elsuhan mellette. Megszólal a halál: - Ki vagy te, hogy még nálam is gyorsabb vagy? - Én vagyok a lóhalál... * * * - Néni, kérem, tetszett már olvasni a Háború és béke című regényt? - kérdezi az orvos. - Még nem, doktor úr. - Akkor már ne is tessék elkezdeni. .. - Mondja, Edömér, hisz maga a feltámadásban? - Hát nem nagyon, igazgató úr. De miért kérdezi? - Mert amíg maga tegnap odavolt a nagyapja temetésén, az öregúr itt kereste a vállalatnál. * * * - Névváltoztatást szeretnék - mondja a skót - Mire föl? - kérdi a hivatalnok. - Találtam egy köteg vadonatúj névjegykártyát.* * * - Foglaljon helyet, apuka. Kellemetlen ügyben hívattam. - Parancsoljon, tanárnő. Mondja csak bátran. - Önnek három fia jár a mi iskolánkba. Tegnap délben az egyik azt mondta nekem a folyosón: „Tanárnő, szeretném magát lefektetni." - Ezt mondta? - Ezt. - Melyik volt az? Pista? - Nem. - Gyula? - Az! - Az képes rá1 * * * - Mi bajod? Gondterheltnek látszol. - Névtelen levelet kaptam. Egy férj figyelmeztetett, hogy hagyjam békén a feleségét, különben kitapossa a belemet. Mit csináljak? - Hát hagyd békén az asszonyt. - Jó, jó, de melyiket? * * * - Miért gondolod, hogy a kéményseprők szerencsét hoznak? - Mert például egyikőjük megszöktette a feleségemet. A feladat végtelenül egyszerűnek tűnt: el kell jutni a város egyik pontjáról a másikra. Nem zavart különösebben, hogy ez a város Budapest, s az sem, hogy életemben először teszem meg ezt az utat. Elvégre, ismerősöm, akihez személyes nyomorommal ellátogatni kényszerültem, világosan, érthetően elmagyarázta: megérkezel, leszállsz a buszról, ott az aluljáróban a metró, felülsz, elmész a Nyugatiig, ott találkozunk. Nos, a feladatsor első két pontját zökkenőmentesen oldottam meg. Megérkeztem. Leszálltam. Boldogan ölelt keblére a január végi hideg. A harmadik feladatpont körül azonban bonyodalmak jelentkeztek. Az aluljáró valóban ott volt, de a metróra köztudottan csak bilétával szabad felülni. Először is erre kell szert tennem. Módszeres embernek ismerem magam, hát szép nyugodt alapossággal körülügettem a teret, míg sikerült meglelnem a jegyárus ablakocskáját. Kezemben a sárga kartondarabbal vígan lépkedtem a bejárat felé igyekvők nyomában - nekik tudniuk kell, hogyan is lehet lejutni a földalattihoz! -, de itt újabb akadály bukkant fel: a jegykezelő masina. A fene látott addig ilyen szerkentyűt! Leparkoltam hát a rejtélyes sárga doboz tövébe, s míg sz A —7----------— MARSUL Kérdezz-felelek - Mi a szülész főorvos? (Gólyakalifa.) - Hogyan becézik a szemrevaló szülésznőt? (Csinibaba.) - Minek nevezik az elszegényedett nőgyógyászt? (Méhenkórász.) - Minek nevezik a polihisztort, ha ideges? (Polihiszti.) A házaspár jön kifelé a moziból: - Mondd, drágám, mi tetszett neked a legjobban? - kérdezi a férj. - Az, amikor hátulról rád szóltak, hogy most már fogd be a pofádat! * * * - Mi az, te a bort szalmaszálon keresztül szívod? - Kénytelen vagyok. Az orvosom ugyanis rám parancsolt, hogy a szeszes italt tartsam távol magamtól! * * * Az egyik egérlány dicsekszik a másiknak: - Te, képzeld, van egy új pasim, nézd, itt a fényképe! - De hiszen ez nem is egér, ez egy denevér! - Tényleg? Nekem azt mondta, pilóta...* A skót autót vásárol: - És mondja, mennyit eszik a járgány? - Ó, alig valamit, elég neki egy kanálnyi százon. - Leveses- vagy mokkáskanálés? ■k * * - Hogy hívják a cigányt öltönyben és nyakkendőben? - Vádlott, álljon fel... UBOR PÁL Mai farizeus éneke Én hű, rendes hívő vagyok. Istentiszteletre járok, Mert érvénytelen nélkülem - Én szent vagyok, azt hiszem. Hogy mások le ne nézzenek, A perselybe nagy pénzt teszek. Egyházadóm kifizetem - Én szent vagyok, azt hiszem. Mindig térden imádkozom, Pogány szomszédom átkozom, De pénteken húst nem eszem! S szent maradok, azt hiszem. Száll énekem az ég felé, Az Úr bárcsak megköszönné... Nem köszöni meg senki sem! - Én szent vagyok, azt hiszem. Hadd vesszen a bűnös, gyarló, Nincs még egy, mint én, olyan jó! Nyomomba nem ér senki sem - Rég szent vagyok, azt hiszem. S rég várom szép türelmesen, Hogy az Isten kifizessen. Sokat kell adnia, hiszen Nagy szent vagyok, azt hiszem!... Ivari uborkámon Bihari Napló Fülig Jimmy Imre Alulrovott múltú fregattfőhadnagy közölném, hogy még szándékossággal elkövetett hirtelen felindulásból be akarok lépni az RMDSZ-be. Tuggyák, nem vagyok félős, mindenbe belelépek. A múltkor a kanális lefolyóval kapcsolatban tettem ezt és a közelben álló matrózok nagyon nevettek. Az intenzív osztály elhagyása után ezeknek a neveletlen fráteroknak fogalmuk lett az úri modorról, ami illik. Olyan evidens, mint tuggyuk! Főleg, ha jól megtettleg bántalmazzák a gaz csirkefogót! Kezem a szívemen, de mégsem fogok mostan itt hazudni, de én egyenesen Szingarpzga... Szinagapruga... szóval én nagyon messziről potyautaztam idáig, hogy az RMDSZ-hez csatlakozzam. Bevallom - s ilyet önszántamból akkor tettem utoljára, mikor New Yorkban a kétmázsás felügyelő első öt pofonja után ráébredtem a kommunikáció felettébb szükséges voltára, én bizony beszöktem néhány olyan gyűlésre. Kérdezték tőlem, hogy esz-ká-té? Eszasz, mondám én, mert mi, urak, tuggyunk viselkedni. Szóval én RMDSZ-tag akarok lenni. Ezen tetemet okozhatná az is érveléssel, hogy mind kerestem a régi jó kikötői bandát, míg végül itten meglelem őket. Mindet. Megyek a múltkor is, hát kit látok ezzel a szememmel, vakuljak meg, ha nem! Na, mondok, ez megint valami nagy disznóságba töri a fejét, mert megmosdott és kitömte a pocakját! És kever... mindig kever, avval a rengeteg eszivel, aminél itt csak az infláció nagyobb. Mondom, mi van, Frédi bátyám, nem szorít a szakáll? Erre ő, én, kérem Szőcs Géza vagyok! Én meg az orleánszi szűz, engem nem versz át vén méregkeverő, utaztam én is már inkognitós viseletben! Akkor jött egy olyan úr, vezette ottan a meccset, hogy esz zárt ülés! Én ettől a szótól, hogy „zárt ülés” mindig olyan nyugtalan leszek, pedig megszokhattam volna, annyi helyen ültem abszolút zárva. Jön a rettentő hosszú lábam a Holdvilág Charlie. Régen kiitta a viharlámpából a dematurált szeszt, most meg csak Tokaji nekije! Meg olyan... kupis... olyan tárca nélküli miniszterek. Tuggyák, akik fekszenek, pedig nincs meg hozzá az erkölcsrendészettől a papír! Mongya a Charli fijú, hogy ő itten most olyan kisebbségi ügyekkel foglalkozik. Csak ne hencegj, vetem oda neki, a te kisebbségi ügyeiid is minimum tíz év magánzárkát érnek testvérek között is. Még történelmi megbékéléskor is! De hogy itten hogy megy az ópiumszívás, mákonyhintés! Hallom, így Narkó, meg úgy Narkó... Tuggyák, esz itten a góré, mert a kormány közelébe került, de majd felhordják az orrát! Semmi ősz, tengerész koromból tudom, amiért valaki közel jut a kormányhoz, még simán zátonyra viheti a hajót! Teli a tenger alja ilyen nagy kormányralesőkkel! Hogy ezek mit összeosztoznak! Jött egy olyan imperialista nevű, olyan tiszteletesbeli elnök. Valami pap, mert olyan jó erős az orgamentikája... orgánumizmája... szóval sokat kiabál. Mert esz itten egy forradalmár. Csak ellopták a forradalmat! Megértem, hogy dühös, engem is eszik a fene, ha elcsólnak valamit, amiért én kockáztattam a szigorítottat! Mondom én szanz&én, miként egy úriember, minek ide ennyi szpícselés, fijúk? Eccerűen jól suhi! Ami nyolc napon túl gyógyul... vagy frakció lesz. Mind a kettő borogatásokat igényel! Én kérem fregattfőhadnagyi tisztemtől és ólmosbotomtól fogva, hajlandó vagyok belépő nyilatkozatként azt a Fújnár nevű tűzfelügyelőt ingyen meggyőzni, a békés egymás mellett élésről! Úgy, suhi! Múltamat tekintve, habár a Hűséges Almák autonómia törekvései révén a családomban van vagy kétezer év letöltött magánzárka, figyelembe véve, a vezetőség erényeit, tudom én, itt még csak kisfiú lehetek. Kérem tisztelettel egy tárca nélküli tagdíjbeszedői poszt elsajátításának lehetőségét. Tudom én, kicsivel kell kezdeni! Aztán meg zsebesnek áll a világ! Ha észtét megszavazzák, hogy megszavazhassák, úgy üzenjenek „Rendes ember én már nem leszek!" jeligére a kiadóba. Ez olyan célzatos dolog, mert mi diszkrécijóból is kiszivárogtunk. Tisztelettel: Don Fanig di Saint James, avagy Füligfalvi Suhi Győző fregattfőhadnagy a lejtőn lefele (Lejegyezte: Szőke Mária) Budapest meghódítása avagy hol eszik egy úrinő? buzgó keresgélést mímeltem utazótáskám tizenhat zsebében, fél szemmel sandítottam az előttem elhaladókra, hogyan is hozzák kapcsolatba jegyüket a szerkentyűvel. Ez irányú sikeres tapasztalatszerzésem és kiokosodásom után megbékélt szívvel s nem titkolt büszkeséggel csörtettem le a metró peronjára. Némi gondot okozott ugyan annak megállapítása, hogy a két különböző irányból besüvítő kocsisor melyikébe is kell beszállnom, de hát többek között azért adott az Úr az embernek szájat, hogy kérdezzen vele. Megvolt hát minden: aluljáró, jegy, lyukasztás, metró, helyes irány. Diadalmasan néztem körül, s világjáró kedvem újra kivirágzott. Nos, megérkezvén a Nyugatiba, csak azért nem kaptam sírógörcsöt, mert nincs különösebb baj az idegeimmel. Mert jött a nagy kérdés: hogyan találom meg ebben a labirintusban a találkahelyet?! Fent említett módszerességemet újfent előszedve elkezdtem a felüljárók felfedezését. Kibukkantam egy térre. Vissza. Egy játékteremhez. Vissza. Egy... A sokadik „vissza” után, enyhén remegő lábakkal torpantam meg. Hiszen semmi sincs veszve - vigasztaltam magam. - Elvégre ismerősöm rádiótelefonnal rendelkezik, azt mindig magánál hordja, így csak vészjeleket kell leadnom, s a tőlem telhető legnagyobb pontossággal meghatároznom aktuális földrajzi helyzetemet, s máris jön a felmentő sereg, mely kivisz végre ebből a neonfényes pokolból! A telefonfülke előállt. Előkapartam a megfelelő pénzérmét, és a közeli megváltás érzésével vonultam be a fülkébe. Nyikk. Nincs tovább. Erről a telefonról lelopták a lyukat! Tudják, azt a nyílást, mely arra szolgál, hogy az ember tévelygő leánya beledobja a jó előre előkapart tízforintost. Előbb csak néztem a szűz készüléket, majd körbe is tapogattam Hátha csak eldugták valahová azt a fránya nyílást? Ember még rést olyan vehemenciával nem keresett, mint akkor szegény, eltévedt jómagam. Időbe tellett, míg kétségbeeséstől homályos tekintetem felfedezte: kártyás telefonhoz van szerencsém. A következő fülkében kéklő készüléket viszont kitörő örömmel üdvözölhettem: nekem való volt, elfogadta a pénzemet is, az S. O. S. jeleket leadhattam. Győzelem. A nap további részét már nem is árnyékolta kellemetlen élmény, ügyemet sikerrel elintéztem, de kiderült, hogy csak másnap térhetek haza. Ismerősöm megnyugtatott: gond egy szál se, kivesz nekem egy szállodai szobát, másnap délelőtt értem jön, és hiánytalanul leszállít a pályaudvarra, így is történt. Mikor elköszönt, figyelmeztetett: a szoba árában benne foglaltatik a reggeli is, el ne mulasszam. A gazdag, világjáró hölgy szerepében tetszelegve vettem birtokomba a szállodaszobát. Reggel az újabb utazás kellemes izgalma ugrasztott ki az ágyból. Összecsomagoltam, majd - emlékezve az esti utasításra - lelibegtem az étterembe. Említettem, hogy január végét írtunk. A turistaszezonnak régen vége, az ünnepi áradat már lefutott, s gondolom, egyetlen valamirevaló rendezvény sem volt ez időtájt a környéken, mivel a reggeliző vendégsereget szálegyedül képviseltem. Pincér, mosoly, étlap, másik pincér, másik mosoly, sótartó, harmadik mosoly, étlap vissza - és így, a végtelenségig. Lehetett vagy nyolc unatkozó pincér, és mind körülöttem sürgölődött. Ettek már Önök ham and eggset, Pickwick teával - nyolc pincér figyelő tekintete előtt? Próbálják ki, s rögtön megértik, miért határoztam el abban a kínkeserves félórában, míg szerény reggelimet elfogyasztottam: nem leszek többé világjáró, szállodák éttermében táplálkozó „gazdag úrinő”. Legfeljebb turistaidényben, amikor minden pincér legalább ötfelé rohan. Vagy ha mégis, akkor legközelebb a szobámba kérem a reggelimet. T. Szabó Edit