Bihari Napló, 2007. június (18. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-26 / 146. szám
A szerző felvételei Rekordkísérletek a Lotusban A nagyváradi Lotus Szórakoztató és Kereskedelmi Központ arra buzdította ügyfeleit, hogy próbálják megdönteni a listájukon szereplő Guinness-rekordok valamelyikét. Ciucura Antonius Bár nagy volt a valószínűsége annak, hogy a Rekordok Könyvébe senki sem fog bekerülni, a jelentkezők három dologban egészen biztosak lehettek: nevük szerepelni fog a Lotus Market rekordmen galériájának a listáján, nem térnek haza ajándék nélkül, és ráadásul egy kellemes és szórakoztató délutánban is részük lesz. A szervezők kedvcsinálóként az Európa Cirkusz Frici bohócát és Claudia nevű artistanőjét is meghívták, illetve számos olyan rekordkísérletet ismertettek, melyeket előzőleg valahol valakik sikeresen teljesítettek. Olyan produkciókkal lehetett próbálkozni a helyszínen, mint például a leghamarabb idő alatt elfogyasztott pizza, a leghosszabb ideig történő egyensúlyozás vagy a legtöbb fekvőtámasz elvégzése egy bizonyos intervallum alatt. Sikeres helyi rekordok Persze olyan esetek is előfordultak, hogy valakinek semmit sem kellett csinálnia, és neve mégis felkerült a Lotus rekordlistájára: a jelentkezők közül például Cue Corina százhetvenkilenc centijének betudhatóan lett a legmagasabb hölgynek kikiáltva, Gheorghe Elisabeta pedig nyolcvan centiméter hosszú hajának köszönhette azt, hogy rekordernek választották. Több rekordkísérlettel is próbálkoztak. Sokuknak sikerült A hangulat kitűnő volt a Lotusban. A zene most sem hiányzott Nyaraljon a BN-nel! Ha nyaralni, kikapcsolódni megy belföldre vagy külföldre, esetleg hétvégi túrára, kirándulásra indul, vigye magával a Bihari Napló egy példányát. Készítsen olyan fotókat, amelyeken valamilyen módon lapunk címoldala, az ott olvasható lapnév is jól látható, és amelyet közlünk lapunkban. Az elkészült fényképek hátoldalán minden esetben tüntesse fel nevét és címét, azt, hogy hol készült a fotó, és küldje vagy hozza be szerkesztőségünkbe (410346 Nagyvárad, Dacia sugárút 34. szám). Digitális képeket az előbb említett adatokkal a biharinaplo@informmedia.ro e-mail címre várunk. Beküldési határidő: szeptember 30. Operagálaest végzősökkel Váradon A Zene Európai Ünnepének tiszteletére rendezték meg a Nagyváradi Egyetem opera tanszakos végzősei a napokban a felejthetetlen gálaestet. Tuduka Oszkár Dr. Carmen Vasile, az opera tanszak tanára rendezésében nagy sikerű előadást tartottak az opera tanszak abszolvensei. A huszonhat számból álló műsoron elhangzottak részletek Mozart, Rossini, Verdi, Bizet, Jules Massenet, Puccini, Alfredo Catalani operáiból. Ezt kiegészítően Johann Strauss A denevér című operettjéből egy ária, valamint Leonard Bernstein musicaljéből két részlet szólalt meg. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Marton Katalin, Horváth Dalma, Domahidi Kinga, Andrada Bri§c (mindannyian szoprán), valamint Alin Árendás (bariton). Meglepő szépséggel tolmácsolta Marton Katalin Puccini Pillangókisasszony című operájából a híres Cso-cso-szán áriáját és a Bohémélet Musette-jét. Horváth Dalma Mozart Varázsfuvolájából az Éj királynőjét jelenítette meg két áriával, valamint egy kvintettegyüttessel, igen kulturáltan, meglepően szép hangszínnel. Domahidi Kinga több Mozartáriát énekelt a Figaro házasságából, valamint Bernstein West Side Storyjából elénekelte az I have love és a Mária című áriákat. Látványos előadás Andrada Bri$c szopránja jelenítette meg azonosulással Verdi Rigolettójából Gilda áriáját, Massenet Manonjából a Recitativót és a Gavotte-ot, vagy Donizetti Don Pasqualéjából Norinát. Alin Arenda a Mozart Figaro házasságából két duettinót és két áriát szólaltatott meg. Végezetül újra látványos előadásban volt részünk, amikor Bernstein Amerikáját az operaosztály együttese tolmácsolta a klarinétnégyes (Both Béla, Varga Imre, Romeo Filip, Székely István) és a zongora kíséretével. Újra felfedezhettük dr. Carmen Vasile kiváló rendezői felfogását, aki színpadon, jelmezben hozta életközelbe a különböző áriákat, kettősöket. Zongorán Fekete Erzsébet és Antoanela Isai hitelesen kísérték az előadókat, nagyban segítve őket. Az Árkádia bábszínház nézőterét megtöltő közönség nagy ovációval fogadta a végzősök teljesítményét. Jelenet a sikeres előadásból, látványos volt Megkérdeztük: Mit tervez idén nyárra? Lakatos Éva (18), érettségiző: „Érettségi után pihenni fogok, utána jön a Félsziget - az Ákos-koncert nem maradhat ki -, és vagy előtte, vagy utána meglesz az egyetemi felvételi is.” Lakatos Tímea (19), érettségiző: „A vizsgák után egy hétig alszom, felvételi nem lesz, mert már bejutottam Kolozsvárra, úgyhogy jöhet a Félsziget, majd rokonlátogatás következik.” Kapás Levente (19), érettségiző: „Országúti bicikliversenyeken veszek majd részt az érettségi után, majd felvételizem az egyetemre, ezt követően pedig minél többet edzek majd a kerékpárral.” Danilics Tünde (19), érettségiző: „Miután túl vagyok a vizsgákon, pihenek, elmegyek nyaralni, kirándulni, lazulni, egyszóval bepótolom azt az időt, amit a vizsgákra való felkészüléssel töltöttem el.” Balázs Edina (19), érettségiző: „Megpróbálok valami otthoni munkát keresni, mondjuk fordítást, de persze azért nem feledkezem meg arról sem, hogy megünnepeljem az érettségi sikerét.” 2007. június 26., kedd Röviden □ Bemutató: A Hobby Libri június 28- án, csütörtökön, valamint június 29-én, pénteken szórógyöngytechnika-bemutatót tart. A bemutató ideje alatt az üzletben kiválasztott tárgyak (fa-, üveg-, cserépáru stb.) díszítéséhez a kellékeket biztosítják, valamint színházi kistáska készítésére is lesz lehetőség. A bemutatók ideje: csütörtök délelőtt 10 és 13 óra között, valamint péntek délután 15 és 18 óra között. A fenti időpontokban mindenkit szeretettel várnak a Nagysándor (Aurel Lazár) utca 1. szám alatt. □ Habparti: A Nagyváradi Magyar Diákszövetség június 30-án, szombaton 22 órától habpartit tart a No Problem diszkóban. A fergeteges hangulatról 10 ezer liter hab gondoskodik, a résztvevőket versenyek sokasága várja. A belépő 5 lej. □ Esti tagozat. A nagyváradi Ady Endre Líceum esti tagozatára a IX-XI. osztályba várják a 18. életévüket betöltött fiatalokat. Jelentkezni lehet az iskola titkárságán naponta 9-15 óra között. Érdeklődni a következő telefonszámokon lehet: 0259/43-17-87, 0359/41-05-88. □ ZeneÓVoda: Nyílt Napokat tartanak a Csillagocska Református Zeneóvodában. Erre elsősorban azokat a szülőket várják, akik gyermeküket az óvoda kiscsoportjába íratták. A nyílt napokat számukra június 25-től 29-ig délelőtt 10-12 óra között szervezik meg. Szeretettel várnak mindenkit. Színjeleseket A Bihari Napló az idén is felvállalja Nagyvárad s a megye legjobb tanulóinak a bemutatását. Színjeles pályázatunkra várjuk azon diákok fényképét és bizonyítványmásolatát, akik az elmúlt tanévben végig színtízes osztályzattal zártak, illetve kizárólag FB minősítést kaptak minden tantárgyból. A fényképeket beküldőket, mint mindig, most is meglepjük egy csekély jutalommal. Postacímünk: 410346 Nagyvárad, Dacia sugárút 34.; villanypostacím: monika.zambo@informmedia.ro. A borítékra kérjük ráírni: Színjeles. Beküldési határidő: július 15. Disputa a Naplóban A Napló-disputa Nagyvárad logó mellett több közérdeklődésre számot tartó olvasói véleményt olvashattak már lapunkban. A Bihari Napló egy ideje Disputa névvel egy e-mailes fórumot működtet. Önt is szeretnénk levelezőpartnereink között tudni! Jelezze részvételi szándékát az alábbi email címeken: istvan.rais@informmedia.ro; zoltan.peter@informmedia.ro. Olvasóink SMS-ben is szavazhatnak Virágkorát éli a strandolás, a nyári kánikulában egyre többen látogatnak el többek között Nagyvárad két strandjára is, és a vakáció beköszöntével csak nő a látogatók száma. Ön az elégedett látogatók közé tartozik? Véleményét SMS-ben is megoszthatja velünk. Küldje el a 0720-44-00-01 telefonszámra az Igen vagy a Nem választ. Egy üres szóköz után rövid magyarázatot is mellékelhet, és a nevét is megadhatja. Küldjön SMS-t az Igen szóval (rövid szöveges magyarázatát és nevét egy szóköz kihagyásával fűzheti hozzá) a 0720-44-00-01 számra: nem emelt díjas Küldjön SMS-t a Nem szóval (rövid szöveges magyarázatát és nevét egy szóköz kihagyásával fűzheti hozzá) a 0720-44-00-01 számra: nem emelt díjas SMS-szavazatát küldje el lehetőleg július 2-án, hétfőn 19 óráig.