Bihari Napló, 2007. október (18. évfolyam, 230-255. szám)

2007-10-27 / 252. szám

Postaláda A nyugdíjemelésről Siófoki Melánia, Nagyvárad A nyugdíjak emeléséről azt tapasztalom, hogy va­lójában a pénzünk nem lesz több semmivel sem, mert az árak is emelked­nek, sőt még többel, mint a nyugdíj. És az orvosi vizsgálatokért, analízise­kért nagyon sokat kell fi­zetni. Ingyen csak olyan analíziseket (vérvizsgála­tot) végeznek, amelyekből nem derülhet ki a betegség. Nem igazságos Nem igazságos az, hogy olyan személyeknek, akik harminc évig dolgoztak, miközben fizették a beteg­biztosítást is, és most kispénzű nyugdíjasok, minden vizsgálatért fizet­niük kelljen. Semmilyen hátrányt nem észlel az, aki nem dolgozott, és nem gon­dolt előre az öregkorára. De azok sincsenek hát­rányban, akiknek semmi­lyen szakmájuk nincs, és csak segédmunkásként dolgoznak. Ma már a szak­embereket semmibe ve­szik? Csak azt mondha­tom, hogy a nyugdíj meg­határozása és emelése nem érdem szerint történik. Itt csak az Önöké a szó! Várjuk leveleiket a 410346 Nagyvárad, Dacia sugár­út 34. postacímre, e-mail­­jeiket a biharinaplo@in­­formmedia.ro, melin­­da.pap@informmedia.ro villanypostacímekre. A Bihari Napló telefon­­szolgálata a 41-27-27, 41-25-81 számokon fogad­ja hívásaikat, személye­sen 10-16 óra között ke­reshetik fel Dacia sugár­úti szerkesztőségünket. A leveleket terjedelmi okok­ból rövidíthetjük a köz­lésnél. Nem közölhetünk jogszabályokba ütköző tartalmú vagy névtelen leveleket. Minden esetben kérjük, tüntessék fel a le­­vélben/e-mailben a tele­fonszámukat is, hogy fel­vehessük Önökkel a kap­csolatot. www.erdon.ro Mondja el véleményéti 42. hét, 300. nap Névnap: Szabina Napkelte: 8.18 Napnyugta: 18.36 6,16 0 6,15 esős változékony_______ Kedd Szerda Holdkalendárium I Látható: 100 százalékban Távolság (pillanatnyi): 356.777 km Földtávol: szept. 15. 21.07 óra: 405.643 km Földközel: szept. 28.1.53 óra: 359.246 km telihold szombat 2007. október 27. Négynapos előrejelzés Vasárnap Hétfő 2,15 f 4,16 változékony eső nov. 1. 21.27 nov. 9. 23.04 nov. 17. 22.25 nov. 24. 14.30 v» • RTL Klub 630 WS Teleshop 7.00 Régi idők harcosai 12. 7.25 Kölyökklub 9.55 Disney-rajzfilmek 11.10 Receptklub 11.30 06-91 -334-455 1230 Ötletház. Szórakoztató otthonteremtő magazin 13.00 RTL Klub Híradó 13.10 AutóMánia. Autósmagazin 13.45 Ki vagy, doki?, A harmadik világhá­ború 14.40 Adadus/18-19. 15.35 Tengeri őrjárat 16.35 Döglött akták, Fekete bárány 17.35 Gátszakadás, Német katasztrófa­­film, 2000 19.30 RTL Klub Híradó. Esti kiadás 20.00 Fókusz Plusz­ Magazin 2035 A szikla Amerikai aknafilm, 1996 - vágott verzió 23.10 Penge. Amerikai akcióthriller, 1998. Penge (Wesley Snipes) félig ember, félig vámpír. Erős és gyorsan gyó­gyul a sebe, tud a fényben is járni, ő a kulcs és a kiválasztott a két faj kö­zött. Barátjával a vámpírok ellen harcol gyerekkora óta, s egy nap melléjük szegődik Karen doktornő, akinek megmentette az életét. 1.40 Harc az olajért Amerikai akcióthriller, 1995 330 Az élő múmia. Amerikai honor, 1993. Lord Maxton, az amatőr egyiptológus és médiacézár Luxor­ban végez nagyszabású régészeti ásatást. Előrejelzés Vasárnap eléri a Kár­pát-medencét nyugat felől az újabb csapa­dékrendszer, többfelé várható vasárnap és hétfőn eső, záporeső. A jövő héten sem szá­­míthatunk lényeges időjárás-javulásra, a hét közepétől várható­an az Észak-Európá­­ban örvénylő ciklonok áramlási rendszerébe kerülhet térségünk, te­hát változékony ma­rad időjárásunk. Pénzvilág A Román Nemzeti Bank mára érvényes hivatalos valutaárfolya­mai: 1 euró 33508 RON; 1 USD 23329 RON; 100 magyar fo­rint 13337 RON. TV2 7.00 Tv2 matiné 11.20 Szurikáták udvarháza­­ 10. 11.50 Babavilág 12.25 A világ legerősebb emberei, Fekete László műsora 13.00 TotalCar. Autós magazin 13.30 Ed 33. Filmsorozat 14.25 JAG - Becsületbeli ügyek, Egy kelle­mes kis karácsony 15.25 Bűbájos boszorkák 16.25 Csillag­kapu, A születés joga. A CSK 1 egy bolygón csupa nőkből álló csoport­hoz keveredik. 1725 Rejtélyes vírusok nyomában, Monu­­ment-öböl 1830 Az elveszett ereklyék fosztogatói, Párizsi emlék 1930 Tények, Hírműsor 20­ 00 Magellán , A TV2 tudományos és ismeretterjesztő magazinja 2030 Activity - A milliós küldetés 21.10 40 éves a Mikroszkóp Színpad. Ka­baré 22.20 Gladiátor. Amerikai-angol történel­mi kalandfilm, 2000 120 Amerikai nindzsa 3: A véres vadá­szat Amerikai akciófilm, 1989. Há­rom híres harcművész: Sean, Dexter és Jackson egy csodálatos szigeten készülnek életük legnagyobb harcjá­tékára, s nem is sejtik, hogy milyen borzalmakat tartogat számukra a közeljövő. A Kobraként ismert tudós iszonyatos biológiai fegyveren dolgo­zik, amit most szeretne kipróbálni egy kísérleti alanyon. 2.55 Ed* SZOLGÁLTAT^ .............................UFlí....................... Bábszínház ÁRKÁDIA IFJÚSÁGI ÉS GYERMEKSZÍN­LUDAS MATYI TÁRSULAT November 2-án, pénteken 11 órától Szent­­jobbon: Kinizsi Pál. November 4-én, vasárnap 11 órától a báb­színházban: Rómeó és Júlia. (10 éven fe­lüli gyerekeknek ajánlott) Filharmónia November 1-jén, csütörtökön 19 órakor az Enescu-Bartók teremben vokál-szim­­fonikus hangverseny lesz a filharmónia női karának közreműködésével. Vezényel: Cris­­tian Sandu, karigazgató: Lászlóffy Zsolt, közreműködnek: Daniel Podlovski, Fátyol Lujza, Vasvari Gabriella. Műsoron: W. A. Mozart, 5., A-dúr hegedűverseny, k. 219; G. B. Pergolesi: Stabat mater - szólisták­ra, női karra és vonós zenekarra; L v. Bee­thoven: III., Esz-dúr szimfónia, op. 55 „Eroica". Jegyek a filharmónia székhelyén válthatók (Moscovei 5. szám). Tel.: 43-08-53. Színház SZIGLIGETI TÁRSULAT Október 28-án, vasárnap 16 órától a Fil­harmónia termében: Georges Feydeau: A hülyéje. Dutka Ákos-bérlet. Október 30-án, kedden 19 órától a Fil­harmónia termében: Georges Feydeau: A hülyéje. Ady Endre-bérlet (1). Október 31-én, szerdán 19 órától a Filhar­mónia termében: Georges Feydeau: A hü­lyéje. Ady Endre-bérlet (2). Partium Rádió Szombat 7.00 Reggeli az ágyban. Borsódi Zoltán műsora 1L00 Református percek 12.00 Kívánságműsor Kurta Noémivel 16.00 73 km. Nagy Orsolya műsora 17.00 TOP 20 Száraz Endre és Jakab Róbert szerkesz­tésében 22.00 Pörögj fel. Jakab Róbert trance-összeállítása fiataloknak 23.00-7.00 Éjszakai zenei összeállítás Vasárnap 7.00 Reggeli az ágyban. Borsódi Zoltán műsora Ú.00 Nótacsokor 12.00 Hölgyvá­lasz. Kecskés Móni női magazinja 16.00 Megszakítás nélkül. Tematikus zenei ös­­­szeállítás 17.00 Zenevonat Utazzon együtt Daróczi Istvánnal 22.00-630 Éjszakai ze­nei összeállítás Filmajánló HOLLYWOOD MULTIPLEX (október 26. - november L) Bug (18 éven felülieknek) p, h-cs 22.15; szó, v 13, 22.15 Superbad - avagy miért ciki a szex? p-cs 13,1730, 20 Csillagpor (Stardust bemut) p, h-cs 14, 1630, 19, 2130, szó, v 1130,14,­ 16.30, 19, 2130 A másik én (The brave one, bemut., 15 éven felülieknek) p, h-cs 16,1830,21, szó, v 13.30,16,18.30, 21 Ben Wade és a farmer (3:10 to Yuma, 12 éven felülieknek) p-cs 1430,19.30,2145 ROMIng p, h-cs 17. szó, v 12,17 4 hónap, 3 hét és 2 nap (4 luni, 3 sáptámáni $i 2 zile) p, h-cs 15.30,18, szó, v 1230,15.30,18 Átok (The Grudge 2) p­ cs 20.30, 22.30 Jegyb­ak: hétfőn kedvezményesen 5,9 RON; kedden, szerdán, csütörtökön 7,9 RON; pénteken, szombaton, vasárnap 16.59 óráig 9,9 RON, 17 óra után 11,9 RON; tanulóknak és egyetemistáknak az igazolvány felmutatásával kedvezménye­sen 5,9 RON. A Multiplex telefonszáma: 0259/42-00-02. SZABADSÁG MOZI (október 26. - november L) A farkasok hordája­­ 15,1730 és 20 órá­tól Jegyárak: 5 RON felnőtteknek, 4 RON gye­rekeknek és egyetemistáknak, diákigazol­vány felmutatásával. Reggel foltokban köd képződik. Feloszlásuk után több-kevesebb nap­sütésre készülhetünk. A szél napközben mérsékelt délkeleti lesz. Haj­nalban 2, 7 C-fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 1116 C-fok között alakul. Ml 620 Hajnali gondolatok 623 Kárpát Expressz 6.50 Nap-kelte 10.00 Abszolút Kulturális portréműsor 1030 Momentán Segítség, ver a pasim! 11.00 Az ezüst vadló, A verseny 1125 Napfényes Kythera 12.00 Odüsszeusz kalandjai, A laisztrogónok átka 12.25 A varázsló háza II. 13.01 Hírek 13.10 Fogadóóra. Oktatási magazin 13.40 Ízvadász 14.10 Baba Tévé 14.40 MultiKlikk 15.40 Telesport 16.45 Cornexi-Alcoa HSB Holding-DVSC 18.40 Klipperek 19.10 Ötcsillagos szerelem 20.00 Luxor-show 2030 Híradó este: Sporthírek 21.00 Ötöslottó-sorsolás 21.15 Agatha Christie: Nemezis. Angol krimi, 1987 /1-2. R.: David Tucker. Fsz.: Joan Hickson, Frank Gatliff 2320 Dob+basszus 23.50 A csendes amerikai. Amerikai-német-ausztrál filmdrá­ma, 2002 130 Hírek; Sporthírek 1.50 Tempo. Osztrák filmdráma, 1996. A 18 éves Jojo küldöncként dolgozik, és bringájával végigszáguldja Bécs utcáit. Ez a munka számára a szabadságot és a nagy kalandok hajszolását je­lenti. Ehelyett azonban tudtán kívül drogdílerként használják föl, rendőri kihallgatásokba keveredik. M2 5.40 Van öt perce? 5.45 Mesélő cégtáblák 620 Hajnali gondolatok 622 Kárpát Expressz 6.50 Nap-kelte 9.00 Közvetítés a Parlament üléséről 19.00 Popsziget (Planet Rock profitok) Faithless. A Faithless a kilencvenes évek közepe óta megbízhatóan szál­lítja a kellően popos dance slágere­ket, amelyek profi módon haladtak a kornál, és az egymást már-már követ­hetetlen tempóban követő irányzato­kat is túlélve a műfaj azon kevés előadója közé tartozik, amely még tíz év elteltével is tartja kezdeti népsze­rűségét 1930 Klikkerek 19.55 Bravó TV 20.30 Híradó este, Sporthírek 21.00 Verssor az utcazajban Tollas Tibor Fából faragott litánia 21.05 Jeremiah Johnson. Amerikai wes­tern, 1972. Fsz.: Robert Redford, Will Geer 22.55 Kultúrház 23.15 Zsinóron. Dán-svéd- angol-norvég animációs film, 2004. R.: Anders Ronnow-Klarlund. Kidolgozottsága miatt a Zsinóron lenyűgözően hatá­sos mozi. A szereplők gyönyörűen megmunkált marionettbábok. A csatajelenetek során több ezer jól látható huzal köti össze a földet a mennyel, így erősítve a tökéletes és korlátlan hatalom érzetét. 045 Napló 0.50 Nap-nyugta Horoszkóp KOS (III. 21 - IV. 20.) Élvezettel végzi a hétvégi munkáit, remek hangulatban tölti a napot. Délutánra közös programot szervezhet ba­rátaival, mindannyiuknak sikerül kikapcsolódni. BIKA (IV. 21 - V. 20.) Meghívást kap az egyik régi barátja által rendezett ös­­­szejövetelre, melyen számos rég nem látott ismerőssel találkozhat. Örömteli híreket hall. IKREK (V. 21 - VI. 21) A reggel felmerülő otthoni problémákat hamar megold­hatja, ha megértő. Este menjen el szórakozni baráti tár­sasággal, hisz már rég nem találkozott velük. RÁK (VI 22. - VII. 22.) Egy zavartalan, gondtalan hétvége következik. A csilla­gok állása különösen kedvező. A családszerető Rák-je­­gyűek pompásan érzik magukat. OROSZLÁN (VII. 23. - VIII. 23.) Ha a szerelemben vár sikereket, ne remélje, hogy ez a családi fészekben fog teljesülni. Ha van elég bátorsága, hogy kezdjen egy új kapcsolatot, csak rajta! SZŰZ (VIII. 24. - IX 23.) Ne vegyen semmit a szívére. Egy-két nap, és kiderül az ég. Addig nem kell végleges döntést hozni vagy elha­markodott kijelentést tenni. MÉRLEG (IX 24. - X 23.) Lehet, hogy hamarosan elköltözik, de legalábbis elutazik valahová. Miközben lakásokra vadászik, talán megtalálja az ideális otthont. SKORPIÓ (X 24. - XI. 22.) Nagyon sok a feladata, ezért észre sem veszi, hogy mos­tanában mindenfélét mondanak önről. Társa kitart ön mellett. Valaki igazságot szolgáltat önnek. NYILAS (XI. 23. - XII. 21) Egyik távol élő barátja megkísérli megnyerni Önt, hogy látogassa meg. Engedjen a kísértésnek, mozduljon ki. Meglátja, nem fogja megbánni! BAK (XI. 22. - I. 20.) Ezt a napot próbálja arra fordítani, hogy újra feltöltőd­­jön energiával. Egy kis kirándulás megfelel a célnak, és a friss levegő segít, hogy rendezze gondolatait VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.) Sok apró munkát kell ma elvégeznie, ezért jobb, ha mi­hamarabb munkához lát Este remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt egy összejövetel, ahol régi ismerőseivel találkozhat. HALAK (II. 21 - III. 20.) A nap nagy részét egy nagyszabású rendezvényen tölt­heti, melyen számos érdekes program közül válogathat Vigye el a családját is. Európa ma délelőtt Bécs - Szófia 14 ° Prága 8 °­­ Helsinki 7 ° Párizs 10 ° Marseille 14 ° Amszterdam 8 ° Zágráb F Dublin 13 ° Varsó 8 ° Krakkó 11 ° Budapest 10 ° Szeged 10 ° Debrecen 9 ° Pécs 9 ° London 10 ° Manchester 10 ° Berlin 7 ° Hamburg 10 ° Oslo 1 ° Róma 18 ° Velence 11 ° Moszkva 5 ° Lisszabon 11 ° Bukarest 11 ° Arad 9 ° Nagyvárad 10 ° Kolozsvár 8 ° Temesvár 16 ° Madrid 12 ° Genf 8 ° Pozsony 8 ° Kijev 1F 2007. október 27., szombat Orvosmeteorológia Hidegfronti hatásban lesz részünk. A huzatra érzékenyek számára kellemetlen az erősödő szél. A megfázás esélye növekszik. A légszen­­­nyezettség magas, erősen csökken (ezen belül a nitrogén-oxidok koncentrációja a magasabb). Névnap Ma Szabina nevű olvasóinkat köszöntjük. A Szabina latin eredetű név, a Szabin férfinév női párja. Jelentése a szabinok népéhez tartozó. Holnap a Simon, Alfréd nevűek ünnepelnek. Évforduló Született 271 éve James MacPherson skót költő; 225 éve Niccoló Paganini itáliai hegedűvirtuóz, zeneszerző; 196 éve Isaac Mer­ritt Singer, a varrógép fejlesztője; 149 éve Theodore Roosevelt az Egyesült Államok 26. elnöke; 135 éve Emily Post amerikai etikettszakértő; 93 éve Dylan Thomas walesi költő; 68 éve John Cleese angol színész; 61 Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke. Meghalt 568 éve Albert magyar király; 68 éve Csonka János mérnök, a porlasztó feltalá­lója; 9 éve Tolnay Klári színésznő. Történt 454 éve Genfben Kálvin máglyára küldte Szervét Mihály (Miguel Serveto) spa­nyol orvost, jogászt és vallásfilozófust 279 éve James Cook kapitány felfedezte a Sandwich­­szigeteket Mária Rádió Szombat 6.00 A Katolikus Egyház Katekizmusa* 655 Reggeli ima 7.00 Útravalók 730 Hí­rek 7.55 Teréz anya gondolatai 8.00 Szentmise 9.00 Imaszándékok fogadása 9.15 Rózsafüzér imádkozása 10.00 Széles látókör 1100 Hallgassuk az Örömhírt!* 1130 Perikópa - a vasárnapi olvasmányok magyarázása 12.00 Úrangyala 12.05 Az igazság szabaddá tesz* 1230 Hírek Vasárnap 15.00 Az irgalmasság órája 15.20 Útra­valók 15.40 Hírek 16.00 Nyújtsd a kezed 17.00 Imaszándékok fogadása 1715 Ró­zsafüzér imádkozása 18.00 Szentmise 1930 Angyalok és démonok* 2030 Em­manuel Maillard nővér tanítása* 2100 Egymás közt* 22.00 Szerdai szentségimá­­dás* 22.55 Esti ima 23.00 A Katolikus Egyház Katekizmusa* A hét levele pirula (BN, október 23.) című írása lett ezúttal a hét levele. Olvasónkat kérjük, fáradjon be szer­kesztőségünkbe (Dacia sugárút 34. szám), ahol átveheti/átvezetheti könyvjutalmát. Impresszum Bihari Napló - független napilap. Kiadja az Inform Media Kft Kiadóvezető: George Cotuneanu. Szerkesztőség és kiadó: Postai irá­­nyítószám: 410346 Nagyvárad (Ora­dea), Dacia sugárút 34. Főszerkesztő: Rais W. István. Szerkesztők: Dérer Ferenc (térség), Szántó Zoltán (sport), Szeghalmi Örs (politika), Tököli Magdolna (szolgáltatás), Zámbó Sipos Mónika (aktuális). Műszaki vezető: Bajusz András. Számítógépes tördelés: Bauman Raymond, Fábián Emília, Kanalas Jámbor Enikő. Korrektúra: Csutak Ruttkai Éva, Králik Júlia. Terjesztési vezető: Csordás Carmen. Reklámreferens: Ritter Olga Ügyfélszolgálat: 0801-03-03-03. Szerkesztőségi ügyelet 9-17 óra között Közérdekű bejelentések: 41-25-81, titkárság: 41-27-27. Lapterjesztés: 41-89-33. Reklamációk: 0801-03-03-03, 0259-40-63-50. Apróhirdetési osztály (410068 December 1. tér 4-6.): telefon: 47-10-39, reklámosztály (Dacia sugárút) 47-19-08, telefax: 43-66-39. E-mail: biharinaplo@informmedia.ro Internet: digital.bmarinaplo.ro Készült az Inform Media Kft. temesvári nyomdaüzemében. Meg nem rendelt kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A Bihari Napló a Román Példányszám-auditáló Szövetség (BRAT) tagja. ISSN: 1222 6734 -I I­M­N­­ lf NAPLÓ

Next