Bihari Napló, 2007. október (18. évfolyam, 230-255. szám)

2007-10-08 / 235. szám

A szerző felvétele % OR­SZÁG-VILÁG A Kárpát-medence népei közöt­ti összefogásra, a magyar nem­zet kebelén belüli összetartás­ra hívta fel a figyelmet szom­baton Aradon a vértanú tábor­nokokra emlékező beszédében Szekeres Imre honvédelmi mi­niszter, Dávid Ibolya MDF-el­­nök, valamint Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Még nem késő tanulni... Szekeres Imre honvédelmi miniszter méltatta a különböző nemzetekből származó aradi tábornokokat, akik - mint fogal­mazott - képesek voltak túltekin­­teni a szűk nemzeti elfogultsá­gokon. Hangsúlyozta: ma Euró­pában a polgárosodás és a gaz­dasági felemelkedés kézzelfog­ható lehetőség, amelyet a ke­let-európai nemzetek úgy tudnak a legjobban kihasználni, ha össze­fognak, ha egymásban nem el­lenfelet, megkerülendő konku­renciát, hanem partnert keres­nek és találnak. Magyarország és Románia például konkrét a­­nyagi előnyöket is kovácsolhat az együttműködésből, hiszen 2007 és 2013 között 224 millió eu­­rót hívhat le együtt a határ men­ti területek gazdasági együtt­működésének támogatására. Dá­vid Ibolya a Vesztőhelyen elhang­zott beszédében kifejtette: a sza­badságot ma szociális nehézsé­gek fenyegetik, a politikai szem­pontok helyébe gazdasági szem­pontok lépnek. Európában a le­­omló határok a nemzet számára felemelkedési lehetőséget biz­tosítanak, amelyet eddig a poli­tika és a gazdaság nem aknázott ki - mondta. - Nem a politikai ellenfél az ellenség, hanem a nem­zeti depresszió, a közöny, a gyű­lölet, a széthúzás alapvető kér­désekben és a rombolás. Itt és az anyaországban is ezer kísér­let mutatkozik a felemelkedést biztosító cselekvési egység meg­bontására - hangoztatta az MDF elnöke, hozzátéve: Még nem késő tanulni a történelem hibáiból. Otthonná tenni Erdélyt Markó Béla úgy vélekedett: megosztott nép nem fogja kivív­ni magának azt, ami megilleti, mint ahogy színüket váltogató, szavukat nap mint nap megosz­tó politikusokkal sem megyünk semmire. Rámutatott: a magyar szabadság nem állítható szembe sem a románok, sem más népek szabadságával. A romániai ma­gyaroknak ismét otthonukká kell tenniük Erdélyt, „új hon­foglalásra” van szükség - jelen­tette ki. „Ismét otthonunkká kell tennünk Erdélyt, mert nekünk nincsen más otthonunk, csak ez, és többé nem akarunk má­sodrendű állampolgárok lenni itt! És otthonunkká kell tennünk egész Európát is” - hangoztat­ta az RMDSZ elnöke. Összefogásra buzdítottak Aradon A hagyományoknak megfelelően az idén is koszorúztak a Vesztőhelyen, majd szentmisét celebráltak a Minorita templomban. Délben a Megbékélési Parkban álló Szabadság-emlékműnél tartottak ünnepséget Négy mondat a politikai támogatásról A Fidesz Tőkés Lászlót támogatja az EP-választásokon, de az RMDSZ szá­mára is van hely az EP-ben, jelentette be Orbán Viktor Nagyváradon. Pap István „Csak négy mondatot szeretnék mondani ezen a sajtótájékozta­tón, mert amit el akartam mon­dani, azt a mai nap folyamán már elmondtam” - ezzel kezd­te a Szacsvay Imre szobránál rendezett október 6-i megemlé­kezés után tartott sajtótájékoz­tatót Orbán Viktor volt minisz­terelnök, a Fidesz elnöke. Az ál­tala elmondani kívánt négy mondat a következő volt: saj­nálja, hogy a teljes erdélyi ma­gyar EP-választási lista nem jött létre, fontos, hogy a magyar összefogás ne enyhüljön, mely összefogás megtestesítője Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nem­zeti Tanács (EMNT) elnöke, aki nemcsak az erdélyi, hanem az egész Kárpát-medencei magyar­ság egységét megtestesítő szim­bolikus alakja is. Orbán Viktor negyedik mondatként azt taná­csolta az erdélyi magyarságnak, hogy az EP-be olyan embert küldjön, aki megalkuvás nélkül tudja érdekeit képviselni. További mondatok Arra az újságírói kérdésre, hogy Tőkés László támogatása nincs-e ellentmondásban az Eu­rópai Néppárton belül bevett szo­kással, mely szerint az EP-vá­lasztásokon azokat a pártokat kell támogatni, melyek tagjai az Eu­rópai Néppártnak (tehát Románi­ában az RMDSZ-t), Orbán Viktor azt válaszolta, hogy van elég er­délyi magyar szavazó, akik ha el­mennek voksolni, akkor Tőkés László mellett bejuthat RMDSZ- képviselő is az EP-be. Hozzátet­te, hogy az Európai Néppárt Tőkés Lászlót is támogatja, vagy­is nincs ellentét a Fidesz állás­pontja és az Európai Néppárt el­­várása között. Orbán Viktor ki­jelentette, hogy a továbbiakban pártja személyes részvétellel fog­ja támogatni az EMNT elnökét a választási kampányban. Fütty kommandó lefújva Tőkés László a sajtótájékoz­tatón lehetetlen tervnek nevez­te azt, hogy az aradi vértanúk emlékhelyén ortodox templomot kívánnak építeni. „Nem fogad­hatjuk el azt, hogy a mi népünk megszentelt helyét elbitorolják. Minden bizonnyal van legalább tíz alkalmasabb helyszín Arad­nak abban a városrészében, a­­hol az ortodox templomot meg lehetne építeni.” Szilágyi Zsolt, Tőkés László püspök kam­pányfőnöke megerősítette azt, amit a püspök a koszorúzás hely­színén elmondott, ti. azt, hogy kifütyülő „kommandókkal” fe­nyegették meg a szervezőket, amennyiben Orbán Viktor Vá­radon ünnepelne. Szilágyi ki­egészítette ezt azzal, hogy ez a fe­nyegetés „egyes helyi RMDSZ- köröktől” érkezett. Ezekre rea­gálva Orbán Viktor elmondta, hogy e fenyegetés ellenére is szívesen jött Váradra. Város­rombolás Szinte teljesen leromboltak egy várost a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban felté­­­telezhetően megtorlásul az Afrikai Unió (AU) békefenn­tartóit a közelmúltban ért támadásért - közölték teg­nap a térségben tartózko­dó ENSZ-erők. Haszkanita városát néhány épület kivé­telével szinte teljesen fel­perzselték, közölte a világ­­szervezet kéksapkásainak a közleménye. A dokumentum arról nem tett említést, hogy kik követhették el a város­rombolást, de az jelezte, hogy a szudáni kormánykatonák a múlt héten azt követően foglalták el a települést, hogy a közelben feltételezhetően dárfúri felkelők tíz AU-bé­­kefenntartót öltek meg egy akcióban. ENSZ-illetékesek elmondták: a várost szer­dán pusztították el, de a megfigyelők vasárnapig nem tudtak első kézből szárma­zó információhoz jutni. A város piacát kifosztották, adta tudtul a közlemény, hozzáfűzve, hogy a támadás után a civilek többsége el­menekült, de néhány közü­lük élelem- és vízszerzés re­ményében visszatértek. Markó: olykor „a legjobb paripa is megbotlik" Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint történelmi botlás, hogy Orbán Viktor volt magyar miniszter­­elnök beavatkozik az erdélyi magyar politikába, nyíltan támogatva Tőkés László EP-képviselői kampányát Akár történelmi botlásnak is nevezhető, hogy Orbán Viktor és pártja nyíltan beavatkozik az erdélyi magyar politikába - jelen­tette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton. Az RMDSZ el­nöke Orbán Viktor nagyvára­di sajtóértekezletén elhangzott megnyilatkozására válaszolt, amely szerint a Fidesz szemé­lyes részvétellel is segíti Tőkés Lászlót az európai parlamenti választási kampányban. Történelmi botlás? Az elnök kifejezte: nagyra becsüli Orbán Viktor politiku­si tehetségét, de - fűzte hozzá - olykor „a legjobb paripa is megbotlik”. Akár történelmi botlásnak is nevezhető, mond­ta, hogy a Fidesz ilyen nyíltan be akar avatkozni az erdélyi magyar politikába. „Mindig azt kértük a magyarországi poli­tikai pártoktól: hagyják, hogy mi döntsük el, mit hogyan aka­runk tenni, hiszen a politikai következményeket is az erdé­lyi magyarság viseli” - fogal­mazott az RMDSZ elnöke. - Az európai parlamenti választá­soknak nagy tétje van, megíté­lésünk szerint Tőkés László egyéni jelöltként nem juthat be az Európai Parlamentbe, legfel­jebb azt érheti el, hogy az RMDSZ képviselői sem jutnak el Brüsszelbe. Aki ezt a meg­osztottságot támogatja, az akar­­va-akaratlanul is ahhoz járul hozzá, hogy ne legyen románi­ai magyar képviselet, és ezál­tal csakis románok képviseljék Romániát Brüsszelben - szö­gezte le Markó Béla. Ha a Fi­desz valóban segíteni akarta volna az erdélyi magyar közös­séget, arról kellett volna meg­győznie Tőkés Lászlót, hogy fo­gadja el az RMDSZ javaslatát egy közös választási listán va­ló szereplésre - mutatott rá Markó Béla, hozzátéve: csakis ez lett volna a megoldás a meg­osztottság elkerülésére. TSSSEEmEEER rí wm&.Múm,ro y ! Mondjon véleményt! Markó Béla, az RMDSZ elnöke 2007. október 8., hétfő Röviden □ Nem pótolják. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, fejlesztési mi­niszter Marosvásárhelyen kijelentette, az RMDSZ-nek jelenleg nem áll szándékában ki­nevezni egy másik kormányfő-helyettest a Markó Béla által szabadon hagyott tisztségé­re. Borbély elmondta, a tisztség valóban üres, de Markó lemondása óta ezt a témát nem vitatták meg a pártban, mivel a Szövet­séget nem nagyon foglalkoztatja ez a kérdés, mutatott rá az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Markó Béla RMDSZ-elnök július 3-án jelen­tette be, hogy benyújtotta lemondását a kor­mányfő-helyettesi tisztségről, megelőzendő a Szövetség sikertelenségét a választásokon. Markó döntését ugyanakkor a Traian Bases­­cu államfő menesztésére irányuló referendu­mon elért eredmények is befolyásolták. □ Őrizetben: A DNA szombat délután őrizetbe vette Ioan Avram Mure§ant, volt mezőgazdasági minisztert. Az 1997-2000 között miniszterként tevékenykedő Mure§ant befolyással való üzérkedéssel vádolják. A vá­dak között szerepel, hogy Mure­an kérésére egy, az aktuális kormányban részt vevő tiszt­ségviselő 15.000 euró és 1500 lej kenőpénz fejében közreműködött egy bizonyos Gheor­­ghe Cioaba nevezetű üzletember üzleti ügyei­ben. Az üzletembert szintén letartóztatták. Mementó. Magyarországi hivatalos­ságok Budapesten a Batthyány-örökmécses­­nél az október 6-i nemzeti gyásznapon rende­zett megemlékezésen. Nem nyúltak Iliescuhoz Mégsem zárták ki a PSD-ből Ion Iliescut. A párt vezetőségi ülése szombaton zajlott, ahol - kommentátorok szerint - Mircea Geoana pártelnök nem merte megkockáztatni, hogy eltávolítsa a pártból a formációbeli ellentá­borának vezetőjét, azaz Iliescut. Ehelyett ar­ra szólítoták fel csupán, hogy decemberig tisztázza, „mi a pozíciója a PSD-ben". Mint ismeretes, előzőleg Mircea Geoana PSD-elnök bejelentette, hogy a fegyelmezetlenek ellen fel kíván lépni, azaz megbüntetnék, akár ki is zárnák azokat, akik a PSD által a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt nem szavazták meg, hozzájárulva ezzel az in­dítvány bukásához. Geoana pártszakadástól tartva nem záratta ki azonnal Iliescut és tár­sait, mindössze annyit tett, hogy négy ellen­szavazótól „megvonta a politikai támoga­tást". Ezt követően érkezett el a szombati tanácskozás. A pártalapító Ion Iliescu szená­tor, volt államfő Konstancáról szállt vitába a pártelnökkel. Geoanára utalva kifejtette: nem fegyelmezheti az öreg motorosokat egy olyan személy, aki „a készre érkezett a pártba". Ili­escu később beismerte, hogy ő maga is a bi­zalmatlansági indítvány elfogadása ellen sza­vazott, mert el akarta kerülni az ország des­­­tabilizálását az EP-választások előtt. Geoana válasza: Iliescunak „szégyellnie kellene magát” amiatt, hogy a liberális képviselők és szená­­torok szavazása leadásakor megtapsolták. Ion Iliescu, a PSD alapítója

Next