Bihari Napló, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
2008-08-06 / 183. szám
4 Rodosz, a napisten szigete A Nagyváradról elszármazott ma Budapesten élő házaspár, Szilágyi Csaba és Kinga július 6-13. között Rodoszon nyaraltak. Élményeinket megosztották a Bihari Napló olvasóival. Szilágyi Csaba A két évvel korábbi görögországi, pontosabban Kos szigetén töltött nyaralásunk felejthetetlen élményeivel tarsolyunkban izgatottan vártuk, hogy landoljon velünk a gép Helios napisten szigetén. Délután háromkor - kétórás repülőút után - szálltunk le, és vártuk, hogy megcsapjon minket a forró levegő, ahogy történt ez két évvel korábban is. Ez azonban elmaradt, hiszen Rodoszon - legalábbis a nyugati oldalán - állandóan és intenzíven fúj a szél, az ún. mellémi, melynek köszönhetően az ember hőérzete alacsonyabb, mint a valóságos 35 Celsius-fok. Felejthetetlen élmények A reptéri „kötelező körök” és némi buszozás után viszonylag hamar elfoglalhattuk szobánkat. Azért mi tíz perc elteltével már az Égei-tenger sós hullámaiban lubickoltunk, lévén hogy szállásunktól két percre napernyőkkel tarkított, szeles strandot találtunk. Fiatalok, középkorúak, idősek egyaránt élveztük a természet eme csodáját. Még a fekete ruhába öltözött hölgy is, aki sziklának vetett háttal, me révén a tengert bámulva talán elveszített szerettét várta vissza a nagy víztől. Este pedig megcsodáltuk az Óvárost, mely Európa legnagyobb, ma is lakott középkori települése. Található itt többek között Lovagnegyed, Zsidónegyed, Töröknegyed, és természetesen rengeteg szűk, kanyargós, sokszor néptelen sikátor, ahol a legjobb tavernák lapulnak, és ahol kedves, idős görög háziasszonyok sütik és kínálják házi fánkjaikat. Kosztasz bácsi tavernájába érdemes időben érkezni, és előételt - például görög salátát - is rendelni, hiszen az öregúr pincér, pultos és szakács is egyben, de mindegyik feladatát remekül ellátja, és persze egyfolytában mosolyog. A műszaka páratlan, házi görög borral leöblítve pedig felejthetetlen. Látványosságok Másnap a reggeli után ismét az Óváros felé vettük az irányt, hogy ezúttal napsütésben is megcsodáljuk a látványosságokat. Például a lejtős Lovagok utcáját, ahol a különböző nemzetiségű johannita lovagok szálláshelyei voltak. A Nagymesterek Palotája egy Heliosz napistennek szentelt ősi templom helyén áll. Ma múzeumként funkcionál, ahol megtekinthető a több mint 2400 éves Rodosz múltját feldolgozó kiállítás. A napközbeni gyrosevést és fürdést követően este egy kellemes városnézésen vettünk részt. Bár nem olcsó, de mindenképpen megéri átélni a „kis piros vonat” - ami valójában „minicar” - nyújtotta felejthetetlen élményt. A vezető nagyon kedves, hiszen angolul és olaszul is bemutatja a látványosságokat, sőt néha le is lassít a kb. egyórás út során a fotósok legnagyobb örömére. Szilágyi Csaba Rodoszon nyaralt A Pillangók Völgye (Petaloudes) MASH-tábor Tizenharmadik alkalommal szervezik meg augusztus 5. és 12. között a különleges helyzetekre kiképző MASH nyári tábort Pádison, a Glávoifennsíkon. A projekt célja az, hogy megfelelően képzett embereket biztosítsanak az önkéntességi alapon működő mentőalakulatok számára, továbbá a fiatalok bevonása a mentési technikák elsajátításába. Az eseményt a Különleges Esetekre való Segítségnyújtási Szolgálat (SARTISS) szervezte többek között a Nagyváradi Orvostanhallgatók Egyesületével, a nagyváradi gyorsmentőkkel (SMURD), a Bihar megyei Hegyi Mentők Egyesületével, a Bihar megyei Vöröskereszttel, a Nagyváradi Egyetemmel. További tudnivalók a www.mash.ro honlapon találhatók. A világ tetején és végén... A sziget további felfedezéséhez elengedhetetlen, hogy autót vagy robogót béreljünk, hiszen Szilágyi Csaba Rodosz szélessége 35 Mi is így tettünk, három napra kisautót béreltünk. A keleti parton haladva megnéztük a Thermes Kalitheas csodálatosan felújított gyógyfürdőt. Innen Tsambika arany homokos tengerpartjára autóztunk, ahol annyira forró a homok, hogy csak lábbelivel lehet közlekedni, de a hűsítő tengervíz csodálatosan felfrissít. Stegna, a kis halászfalu jelenti a következő állomást. Itt lévén, hogy a keleti part szélcsendesebb a nyugatinál - szintén 40 Celsius-fok körüli a hőmérséklet, de ezt feledteti a hamisítatlan halászfalu látványa. Szerencsére innen már nincs messze az Anthony Quinn-öböl, amely tökéletes hely a nyugodt felfrissülésre és a szabadtüdős merülésre, az ún. snorkelingre. A színész akkor járt a szigeten, amikor a Navarone ágyúi című filmet forgatták. Állítólag meg szerette volna vásárolni magának ezt a csodálatos öblöt, a görög hatóságok viszont nem engedték, ellenben tiszteletére róla nevezték el. Romos város, keresztút A következő nap ismét kelet felé vettük az irányt, de korán letértünk a sziget belseje felé, hogy megtekintsük a Pillangók Völgyét (Petaloudes). Júliusban és augusztusban a csíkos medvelepkék ellepik a völgyet, egy itt növő fa nedve kedvéért. A tengerparton továbbhaladva meglátogatjuk az ókori Kamiros városka romjait. Monolithosnál találjuk a Kastrou Monolithos nevű egykori keresztes lovagi t, hossza pedig 84 km. kastélyt. Egy sziklacsúcs tetejére épült, 240 méter magasan. Hazafelé menet Salyssosnál is megálltunk, hogy megszemléljük a Filerimos Úrnője Templomot, melyben négy kápolna és egy monostor található. Ugyanitt egy keresztút is húzódik, végében egy hatalmas betonkereszttel, melynek belsejében csigalépcső vezet a merőleges ágakba. És az érzés? Mintha a világ tetején állna az ember. Érkezés a „világ végére" A változatosság kedvéért a harmadik nap is a keleti parton koptatjuk az országutat, hozzáteszem, itt Lindoszig kiváló minőségű, többsávos út vezet. Úti célunk a sziget déli csücske, a Prasonisi-fok. Itt egy keskeny, homokos földszoros köti össze a földnyelvet a parttal, melynek mindkét oldalán széllovasok siklanak a hullámokon, de természetesen fürdőzni is lehet. Kicsit olyan érzés fogja el az embert, mintha a világ végére érkezett volna. Monolithos vára Görögországi élmények, szeretettel fűszerezve Ha valaki Rodoszra utazik, mindenképpen ki kell próbálnia egy hajótúrát valamelyik szigetre. Mi Symi szigetét választottuk. A turistákkal teli vízi jármű pontban 9-kor futott ki a kikötőből. Szilágyi Csaba Napsütés, szembeszélés előttünk a csodálatosan hatalmas kékség, így vártuk a sziget felfedezését. Két óra hajóút után ismét szárazföld volt talpunk alatt: Symi szigetén, azon belül pedig Panormius falucskában landoltunk. A széltől elzárt déli öbölben néhány ház és egy híres templom fogadott minket. Pontosabban kolostor, teljes nevén Taxiarchis Michael Panormitis, amely a tengerészek védőszentjéről kapta nevét. Kapitányunk egy órát engedélyez a kolostor és a mellette elhelyezkedő múzeum megtekintésére, ezután el kell hagynunk a kabócák énekében úszó falucskát. Istenközeli állapotban következő állomáshelyünk az északi Yialos kikötője, ahol a színesre meszelt házak homlokzatai zsalugáteres ablakaival kacsintanak vissza az ámuló turistákra. Itt három órát időzünk. Megpillantva egy kupolás kistemplomot, röpke ebéd után felfelé vesszük az irányt, azaz lépcsőzünk, kacskaringózunk a végtelennek tűnő, meredek hegyoldal keskeny utcácskáin. Lélek nincs rajtuk kívül az utcán. A helybéliek sziesztáznak, a turisták vásárolnak vagy fürdenek. Mégis, mikor félórás lépcsőzés után felérünk, megelégedettséggel tölt el minket a fentről elénk táruló, mesébe illő látvány, és egy megmagyarázhatatlanul kellemes érzés fut végig rajtunk. Ezt még az sem befolyásolja, hogy a kis templom vasajtaja bizony zárva van. Istenközeli állapotban vagyunk. Némi pihenő és macskasimogatás után -merthogy Rodoszhoz hasonlóan itt is sok macskával találkozhatunk - úgy döntünk, hogy a távolabb eső fellegvárba már nem sétálunk el, inkább visszatérünk a partra, és megmártózunk a kellemesen hűsítő, frissítő tengerben. Ezután hajóra szállunk, és este hat órakor már ismét Rodosz város utcaköveit koptatjuk. Sok mindent kap a Rodoszra utazó ember: napsütést, nyugodt és szelekkel ölelkező tengert, kavicsos és homokos, strandolásra alkalmas partokat, csodálatos naplementét, történelemmel átitatott településeket, fellegvárakat és palotákat, finomabbnál finomabb ételeket és italokat, megfűszerezve rengeteg szeretettel, mely a helybeli életszerető görögökből árad. Szélmalmok a görögországi Rodosz városban 2008. augusztus 6., szerda Röviden □ Nagyobb illeték. Egy sürgősségi kormányhatározat alapján az ARD típusú terepjárók illetéke jövőre 840 lej lesz az idei 350 lej helyett - közölte Tanase Miculescu, a nagyváradi Polgármesteri Hivatal pénzügyiigazgató-helyettese. Adómentesség Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere közölte, hogy megoldást keresnek arra, hogyan támogathatnák a város 10-11 A kategóriás műemlék épületének a felújítását. A gondot az jelenti, hogy ezek mind vegyes tulajdonban vannak, részben az önkormányzat, magánszemélyek, illetve kereskedelmi társaságok tulajdonában. Már most is létezik egy lehetőség: felmentés a helyi adó fizetése alól, amivel ez idáig mindössze 56 személy élt. Tonase Miculescu pénzügyiigazgató-helyettes tudatta, hogy a vonatkozó törvények alapján abban az esetben, ha a műemlék épületben nem folytatnak gazdasági tevékenységet, a tulajdonos kérelmezheti az adófizetés alóli felmentés. Ezt a városháza 23-as termében kell kérelmezni. Ott tudatják azt is, hogy az ehhez szükséges dossziénak milyen iratokat kell tartalmaznia. Vegyes tulajdon esetében minden tulajdonosnak külön kell kérelmeznie az adó alóli mentességet. Évforduló: Katona Irénke és Ferenc éppen ma 35 éve, hogy örök hűséget fogadtak egymásnak. E jeles évfordulón nagyon sok szeretettel köszöntik őket gyermekeik Ferenc és Beáta, akik nagyon szeretik őket. Hozzájuk csatlakozva kívánunk további hosszú boldog éveket egészségben, szeretetben, megértésben. Jó hangulatban telik a nyári egyetem Több mint száz, az országból és külföldről érkezett résztvevővel vette kezdetét vasárnap a hetedik alkalommal megszervezésre kerülő Kárpátmedencei Nyári Egyetem. Az egyhetes rendezvénysorozaton négy szakosztályon belül, orvostudományok-egészség, irodalom, közgazdaságtan és történelem-eszmetörténet témákban hangzanak el érdekfeszítő előadások. Vasárnap a hivatalos megnyitó után az esemény fővédnöke, dr. Czeizel Endre tartott sok résztvevőt vonzó előadást Szex-szerelem-gyermek és családtervezés témában. Ezt követően az ismerkedésé és szórakozásé volt a főszerep, a résztvevők megtekinthették a várost akik hűsölni vágytak, meglátogatták a városi strandot Az estét is a jó hangulat uralta a Celebritas (ismertebb nevén a Bánya) borozó pincéjében, ahol fergeteges buli várta a résztvevőket Hétfőn megkezdődtek a szekcióülések, történelmi előadást tartott Tőkés László europarlamenti képviselő a '89-es forradalom eseményeiről. Este, az egyetem belső udvarán Villányi Zoltán és Kirsch Norbert Nagyváradot bemutató dokumentumfilmjére is sokan voltak kíváncsiak. Az estét szintén fergeteges buli zárta a Bányában. A héten folytatódnak még az érdekes programok, melyre minden résztvevőt szeretettel várnak. A hétfői napot is fergeteges buli zárta