Bihari Napló, 2008. szeptember (19. évfolyam, 205-230. szám)

2008-09-12 / 215. szám

Péntek Nagyvárad, 2008. szeptember 12. 16 oldal műsormelléklettel XIX. évf„ 215. szám 80 báni 28 ° Változóan felhős lesz az ég. /7. Camelia Rocca hadnagy, a Cri^ana Sürgősségi Ügyek Felügyeletének sajtószóvivője is jelen volt a tűzoltóságon tartott sajtótájékoztatón. /6. Várad terület-visszaigénylések Ilié Bolojan polgármester két, Nagyváradot érintő kormányhatározatról számolt be a sajtó képviselőinek. Az egyik a földterület-visszaigénylőket érinti, a másik egy ipari park kialakítására vonatkozik. Ciucur L. Antonius Ilié Bolojan polgármester beje­lentette: egy kormányhatározat értelmében újraszervezik a helyi gyümölcskutató és -fejlesztő állo­mást, mégpedig úgy, hogy ennek egy részét bekebelezi a Nagyvá­radi Egyetem (25,53 hektár), a megmaradt területet (199,81 hek­tár) pedig a helyi földosztó bizott­ság rendelkezésére bocsátják. Előbbi telek az APIA-ügynökség székhelyének környékén találha­tó, utóbbi pedig a biharpüspöki dombok szomszédságában. Jelen­leg a helyi földosztó bizottságnak még rendelkezésére áll 266 hek­tár a mezőgazdasági kutatóállo­mástól, 30 hektár a melegházak­tól és 30 hektár egy kereskedel­mi társaságtól, vagyis a gyü­mölcskutató és -fejlesztő állomás­tól kapott közel 200 hektárral együtt körülbelül 526 hektár fe­lett rendelkezik. A városvezető szerint ez elég lesz arra, hogy a helyi földosztó bizottság az év végéig legalább kilencven szá­zalékban érvényesnek nyilvá­nítsa a megyeszékhelyen levő egyes területek visszaigénylé­sére vonatkozó több száz kérel­met, így a jogos igénylők ha­marosan a földjeik birtokába juthatnak. A kormány sürgős­ségi rendelettel ugyanakkor ar­ról is döntött: 121 hektárnyi, Bors közelében levő terület az állam tulajdonából a helyi ön­­kormányzat fennhatósága alá kerüljön. Ott a közeljövőben egy ipari parkot fognak majd kialakítani. Mondja el véleményét! \—J Megemlékezés: Hét éve annak, hogy 2001. szep­tember 11-én két eltérített repülőgép csapódott a New York jelképeiként emlegetett World Trade Centerbe, amely a rob­banásokat követően alig egy óra alatt leomlott, maga alá te­metve ártatlan emberek ezreit. Ezzel egy időben a washing­toni Pentagon épületére is rázuhant egy eltérített gép, míg egy másik célját el nem érve egy mezőre zuhant. A terror napja óta minden évben összegyűlnek az áldozatok hozzá­tartozói, hogy az események helyszínein emlékezzenek el­veszített szeretteikre.­­16. Közösségi rendőrséget hoznának létre Tegnapi sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan polgármester azon napirendi pontokra is felhívta a figyelmet melyek a közösségi rendőrség létrehozására vonatkoznak Ciucur L. Antonius Ezt megelőzően Hie Bolojan pol­gármester bejelentette: a város­háza dísztermében aláírják a he­lyi önkormányzat és az Euró­pai Befektetési és Újjáépítési Bank közti hitelszerződést. 16.350.000 euróról van szó, mely összeg vil­lamosok és autóbuszok beszerzé­sének finanszírozására lesz for­dítva. Az elöljáró mellett az ese­ményen többek közt jelen lesz Matthias Kollatz-Ahnen, a pénz­intézet alelnöke, Eugen Teodo­­rovici pénzügyi államtitkár és Biró Rozália alpolgármester is. A megállapodás különben azért számít jelentősnek, mert első íz­ben fordul elő, hogy a nemzetkö­zi bank kormányzati garancia­vállalás nélkül, közvetlen módon nyújt kölcsönt egy romániai me­gyei jogú városnak. Szolgálat Ilie Bolojan a rendkívüli ta­nácsülés több napirendi pontjá­ra is felhívta a figyelmet. A kö­zösségi rendőrség létrehozására vonatkozó határozattervezetek tartalmával kapcsolatban elmond­ta: a tanácsosok szavaznak majd az entitás költségvetéséről, a szerkezeti és működési felépíté­séről, illetve azokról a kritériu­mokról is, melyeket az alkalma­zottak felvételekor alkalmazni fognak. Ez utóbbi várhatóan négy­lépcsős lesz (pszichikai és or­vosi vizsgálat, írásbeli dolgozat, állásinterjú, valamint fizikai pró­ba) és a rendőrségi modell fog az alapjául szolgálni. Az első fázis­ban 54 helyet hirdetnek meg (köz­rendőröket keresnek), a második fordulóban pedig irodai alkalma­zottakra lenne szükségük. Kezdet­ben 328 személy alkotná az állo­mányt, mely szám 2010 elejére 229-re csökkenne. Az állásokat meghirdetik a sajtóban, a verseny­­vizsgára idén október elején ke­rül majd sor. Ezután egy három hónapos kiképzési időszak követ­kezik, így az első közösségi rend­őrök várhatóan 2009 februárjá­ban­ kezdik meg a szolgálatukat. Ilie Bolojan polgármester Hamis ígérgetések A Caritas Catolica vezetősé­ge az alábbi közleményt jut­tatta el lapunkhoz: „Az u­­tóbbi időben illetéktelen sze­mélyek a nagyváradi Cari­tas Catolica Egyesület nevé­ben élelmiszer-adományt í­­gérnek különböző intézmé­nyeknek. Kérjük, ne adja­nak hitelt ezeknek a hamis ígérgetéseknek. Bármilyen információért forduljanak egyesületünk titkárságához. Tel./fax: 0259/41-27-60, e­­mail: caritas.oradea@gmail. com, caritas@rdslink.ro.” SPORT Folytatódik a pontvadászat a labdarúgó harmadosztályban A Kovács Rudolf edzette Belényesi Bihorul CF - kivételesen - szomba­ton délután 5 órától vívja bajnoki mérkőzését, mivel vendéglátója, a Szilágysomlyói Lilvania szerdán még a labdarúgó Román Kupában játszott, és nyert a Nagyszalontai Liberty ellen. Egyéb­ként mától a III. ligában - a korábbi sötéte­dés miatt - nem 18, hanem 17 órától kezdőd­nek az összecsapások.­­9. TÉRSÉG a Vidéki iskolák a tanév kezdetén Pető Csilla szaktanfelügyelőt arról faggattuk, hogy milyen változások várhatóak a magyar elemi osztályos és óvodai csoportokban a megye különböző részein. A tanfelügyelő as­­­szonnyal végig mustráltuk Bihar megye ilyen jellegű tanintézeteit. /5. Röviden □ Hűséges előfizető. A Bihari Nap­ló előfizetői között csütörtökönként megtar­tott számítógépes sorsolás e heti nyertese Balogh Erzsébet (Nagyvárad, Iuliu Maniu ut­ca 29. szám). Kérjük, fáradjon be Dacia su­gárúti szerkesztőségünkbe, hogy átvegye hűsége jutalmát, a 200 lej készpénzt, hétköz­napokon 10-12 óra között. Gratulálunk! Nye­reményakciónk a jövő héten is folytatódik. □ Szentmise: Ma este 6 órától a Bazi­likában szentségimádás lesz. 8 órától szent­mise, majd a mise után gyertyás körmenet a Fatimai Szűzanya tiszteletére. Szeretettel várják a kedves híveket. □ Sorsolás: Tegnap délben kisorsoltuk azt a 25 szerencsés előfizetőt, aki az iskola­kezdés alkalmából szervezett játékunkban tanszercsomagot nyert. Gratulálunk! /8. Gólyahír a Naplóban, in­nus Vanessa Adelina 2008. március 16-án született Nagyváradon, 4,30 kilogrammal, Mónika Noémi és Nicolae Mihai második gyermekeként. Nagyra nőjön egészségben! A képen bátyjával, Sebastian Alexszel látható, aki tizenöt és fél évvel idősebb nála. BIHARI NAPLÓ H 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 © 0259/41-27-27

Next