Bihari Napló, 2009. február (20. évfolyam, 26-50. szám)

2009-02-14 / 37. szám

Szombat Nagyvárad, 2009. február 14. 20 oldal XIX. évf., 37. szám 80 báni Az elvett kormánypénzek a Boc-kormány sürgősségi rendeleteiről és a központi büdzsét érintő Bihar megyei javaslatokról is szólt Cseke Attila. /2. 3 ° Borult lesz az ég. /14. „Koalícióra lett volna szükség" Csütörtökön elvi megegyezés született az RMDSZ és az EMNT között az európai parlamenti választásokat illetően. Lehetséges, hogy az MPP politikusai nem lesznek rajta a jelöltlistán. Ciucur L. Antonius Csütörtök délután Kolozsváron elvi megállapodás született az RMDSZ és az EMNT képviselői között. Ezek szerint jogilag az RMDSZ neve alatt fut majd az a jelöltlista, amit a nyáron esedékes európai parlamenti választások­ra összeállítanak, viszont Tőkés László püspök, EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke lesz rajta az első helyezett. A második és harmadik pozíciót RMDSZ-jelöltek foglalják majd el, a negyedik helyre pedig egy EMNT-s vagy MPP-s politikus számíthat. A paktumot várható­an február 22-én írják majd alá, valószínűleg Marosvásárhelyen. Úgy tűnik most, hogy a Magyar Polgári Párt törekvései ellenére nem lesz része a megegyezésnek. „Személy szerint érzelmileg meg­viselt, hogy az MPP nem lesz raj­ta a listán, megítélésemben prag­matikus szempontból szükség lett volna egy összkoalíciós meg­egyezésre. Remélem ugyanakkor, hogy noha az EP-választásra nem sikerült, azért az utána követke­ző voksolások előtt sikerül majd összegyezségre jutni. Viszont azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az MPP bejegyzése is hozzájárult ennek a mostani listának a létrejöttéhez”, nyilat­kozta a Bihari Naplónak Orbán Mihály, az MPP országos alelnö­­ke. /2. wwvniv.erd­on.ro www.erdon.ro Mondjon véleményt! Végső búcsú Cozmától. Tegnap kora délután örök nyugalomra helyezték a vasárnap hajnalban megkéselt Marian Cozmát, az MKB Veszprém 26 éves román válogatott beállósát. A szörnyűség óta egymást követték a megemléke­zések Magyarországon és Romániában egyaránt. A tegnapi, bukaresti temetést megelőzően a Dinamo sportcsarnoka előtt több ezren búcsúztak Cozmától, a gyászmenetben szintén több ezren álltak a román fővárosban az utcák mentén. Templomi búcsúztatásán az MKB Veszprém küldöttsége mellett több veszprémi önkormányzati képviselő és a Pick-Szeged néhány játékosa is részt vett. Cozma a nagyszülei mellett lelt végső nyugalomra. /II. Légibaleset: Repü­lőgép roncsai mögött lángol egy ház Clarence Centerben 2009. február 12-én este, miután családi házra zuhant egy utasszállító gép a New York állambeli Buffalo köze­lében fekvő városban. /20. Tragédia a váradi Az Oradea Plaza építésénél tör­tént csütörtöki baleset halálos áldozata a 42 éves Florin G. Az elhunyt felesége és lánytestvé­re, kik kórházi dolgozók, éppen szolgálatban voltak, amikor hal­lották a történtek hírét. Rosszat sejtve keresni kezdték Florint, előbb a Megyei Kórházban, de ott nem találták. A baleset hely­színére mentek, mert hallották, valaki életét vesztette. Az ottani munkások közül mindenki óva­kodott szóba állni velük, és a csendőröktől sem kaptak infor­mációt. Az áldozat testvére kezd­te elveszteni türelmét, és attól tartva, hogy viselkedése felkelti plázánál a sajtosok figyelmét, az egyik csendőr mégis elárulta nekik az elhunyt nevét. Az egy éve az építkezésen dolgozott elhunytat a testvére azonosította. Az as­­­szonyok a hír hallatán mentők ellátására szorultak. Az áldo­zatnak egy 15 éves fia maradt félárván. /3. A szerelmesek napja. Nagyon szépen köszönjük mindazoknak a szerelmeseknek, akik elküldték fotóikat, s úgy döntöttek, a Bihari Naplón keresztül akarnak bemutat­kozni a világnak. Fotóikat mai tematikus oldalainkon közöljük. A megmaradt, illetve a később küldött ké­peket egy későbbi lapszám­ban mutatjuk be. /13., 15. Fotó: Alexandru Ni^escu SPORT Feladta magát a rendőrségen a körözött Sztojka Iván Ügyvédje társaságában önként je­lentkezett a veszprémi rendőrségen Sztojka Iván, a Marian Cozma­­gyilkosság szökésben levő gyanú­sítottja. A férfit őrizetbe vették, és elkezdődött a kihallgatása. Korábban egy levélben állítólag azt közölte szüleivel, hogy nem hibás a gyilkosságban, és feladja magát. A levél tartalmát a veszprémi rendőrség nem hozta nyilvánosságra.­­12. TÉRSÉG Életveszélyes vasúti átkelők Érmihályfalván Pár napja Sásd községnél két fiatal vesztette életét egy vasúti átkelőnél. A történtek kap­csán Kovács Zoltán, Érmihályfalva polgármes­tere fontosnak tartotta elmondani: sok helyen kellene változtatni az átkelőkön. Többek kö­zött Érmihályfalván is, ahol szintén elég sok életveszélyes kereszteződésben kell áthajtania a gépjárművezetőnek a vasúti síneken. 19. Rövidé?»­ □ Áremelés. A Rompetrol társaság kilenc bánival emelte az általa forgalmazott benzinfé­leségek literenkénti referenciaárát, s ugyanek­kor változatlan áron forgalmazza a gázolajat így az Efix 95 és az Euro Super 98 ólommen­tes benzint literenként 3,50, illetve 4,13 lejért árusítják. Az Efix Diesel gázolaj ára 3,74 lej, a Winter típusúé pedig 4,04 lej literenként □ Távolsági autóbuszok: A té­liesre fordult idő nem befolyásolta a távol­sági autóbuszok közlekedését. A nagyváradi autóbuszállomáson érdeklődésünkre elmondták, hogy minden járat menetrend szerint indult és érkezett. Útakadályról a megye egyik részéből sem kaptak hírt sofőrjeiktől. Gólyahír a Naplóban. Fodor Róbert, Éva és Róbert kisfia 2008. szep­tember 24-én született Nagyváradon, 4500 grammosan, 57 centisen. Nagyra nőjön egészségben. Szüleivel Bihardiószegen él. Továbbra is várjuk az újszülöttek fotóit a biharinaplo@informmedia.ro e-mail címre vagy a BN postacímére (410346 Nagyvá­rad, Dacia sugárút 34.). BIHARI NAPLÓ ZR1 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 (3) 0259/41-27-27

Next