Bihari Napló, 2009. szeptember (20. évfolyam, 201-227. szám)

2009-09-12 / 212. szám

Szombat Nagyvárad, 2009. szeptember 12. 16 oldal XIX. évf., 212. szám 1 lej Pálhegyi Farkas László, a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium új aligazgatója az iskolakezdés előtti állapotokról nyilatkozott. /4. Pap István­ ­ tanfelügyelőség váradi székhe­lye előtt megtartott gyűlés meg­kezdése előtt a hangulatot a szer­vezők közkedvelt magyar kön­­­nyűzenei slágerek sugárzásával emelték. Mire az első felszólaló, Pető Csilla parlamenti képviselő beszélt volna, már teljesen ellep­ték a kezükben zászlókat lengető, transzparenseket tartó emberek a tanfelügyelőség környékét. A képviselő asszony beszédében többek közt kiemelte: „Nem fo­gadhatjuk el, hogy iskolaigazga­tót, igazgatóhelyetteseket csak azért menesztenek beosztásuk­ból, mert nem tagjai vagy szim­patizánsai a Demokrata-Liberális Pártnak (PD-L) vagy a Szociálde­mokrata Pártnak (PSD)”. A fel­szólalók sorában Naaghi Evelyn, A Magyar Középiskolások Egyez­tető Tanácsának elnöke, Nagy Tünde, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség képviselője kö­vetkeztek, majd Duna Sándor az Ady Endre Líceum szülőbizottsá­gának elnöke emelkedett szólás­ra. Őt követően Vanca Dániel, a székelyhídi Petőfi Sándor közép­iskola tanára szólalt fel. A fiatal tanár aláhúzta: mivel fizetése alacsony, ezért az elmúlt évek­ben minden lehetséges pluszórát elvállalt, de a kormány az idén ezt a kevés plusz jövedelemfor­rást is el akarja venni a peda­gógusoktól. Gavrucza Tibor lelkész, me­gyei tanácsos nagy tetszést ki­váltott beszédében leszögezte: „Az iskola nem játék”, majd hozzátette: „Ezt a gyűlést nem mi hívtuk össze, hanem az a jogtiprás, aminek gátat kell szabni”. Az RMDSZ kenyerét ette A felszólalók sorát Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke zárta, aki beszédében többek közt áruló­nak nevezte Rákóczi Lajos volt RMDSZ-es parlamenti képvise­lőt: „Nincs mit keressen köz­tünk Rákóczi Lajos, aki nyolc évig az RMDSZ kenyerét ette parlamenti képviselőként, és most a saját szövetsége ellen fordul” - fogalmazott az ügy­vezető elnök, utalva ezzel arra, hogy a magyar politikus a PSD színeiben kapott igazgatói kine­vezést Hegyközszentmiklóson, és emiatt az RMDSZ által tá­mogatott Mocsár László kény­telen volt távozni ebből a tiszt­ségből. A beszédek után felolvasták a tanfelügyelőségre benyújtan­dó petíció szövegét, majd Meleg Vilmos színművész szavalta el a Himnuszt. A tiltakozó megmozdulás vé­gén az RMDSZ-delegáció Szabó Ödön vezetésével bement a tan­felügyelőségre, és átnyújtotta a főtanfelügyelőnek és helyette­seinek a petíciót. A körülbelül egyórás tiltakozó megmozdu­lás incidensek nélkül zajlott le.­­3. Mintegy kétezer ember részvételével, incidensek nélkül zajlott le a Bihar Megyei Tanfelügyelőség váradi székhelye előtt tegnap megtartott tiltakozó gyűlés, melyet a Bihar megyei RMDSZ szervezett A terror napja. A majdnem háromezer ember ha­lálát okozó, 2001. szeptember 11-i terrortámadások 8. évfor­dulójára emlékeztek tegnap az Egyesült Államokban. Barack Obama elnök a Pentagon épületénél emlékezett az áldozatok­ra, és megemlékezéseket tartottak a támadásokban lerombolt Világkereskedelmi Központ épületénél, valamint Pennsylvania államban is, ahol a negyedik repülőgép lezuhant. /2. Hétfői tanévkezdések A 2009-2010-es tanév szeptem­ber 14-én, hétfőn kezdődik, a tanévnyitók ezen a napon lesz­nek. Az Ady Endre Középisko­lában 10 órától lesz a megnyi­tó, 17 órától pedig az estisek­nek. A két felekezeti iskolában ünnepi szentmisével, illetve istentisztelettel kezdik a tan­évet. A Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium tanulóit 10 órára a nagyvárad-olaszi templomba, a Szent László Gimnázium tanu­lóit pedig 9 órára a Bazilikába várják. Délután is tanévnyitó Ugyancsak 9 órától kezdődik a Mihai Eminescu Főgimnázium ünnepélyes tanévnyitója is, illetve a George Co$buc iskola nagyépüle­tébe is ugyanerre az órára várják a tanulókat és szülőket A George Co§buc iskola Tudor Vladimirescu utcai épületében hétfő délután 17 órakor lesz a tanévnyitó. Állásbörze lesz Váradon A Bihar Megyei Munkaerő-fog­lalkoztatási Ügynökség szep­tember 25-én, pénteken 9-13 óra között állásbörzét szervez a Szakszervezetek Művelődé­si Házában frissen végzettek számára. Azok a munkáltatók, akik részt szeretnének venni, a hivatal székhelyén (Nagy­várad, Transilvaniei utca 2. szám) jelezhetik szándékukat legkésőbb szeptember 22-én déli 12 óráig. Bővebb infor­mációk a 0259/436-821 vagy a 0359/800-960 telefonszámon kaphatók. TÉRSÉG • ••••••••••••••••••ft«• Plébániaavató ünnepség lesz vasárnap Érkeserűben ychö Az asszonyvásári bérmálást köve­­tően vasárnap, szeptember 6-án a főtisztelendő Böcskei László római­­ katolikus megyés püspök újra a Kiskereki községbe látogatott, ezút­tal az érkeserűi plébánia avatóünnepségére, ahol a szentmisét celebrálta. /5. AKTUÁLIS • ••••••••••••••••••••• Spontán sztrájkba léptek a RER alkalmazottai Tegnap reggel a vállalat udvarán spontán tiltakozó akcióba kezdtek a váradi RER Ökológiai Szolgáltató Rt. szemétszállítással foglalkozó alkalmazottai. Elsősorban amiatt elégedetlenkedtek, hogy alacsonyak a béreik, nem kapták meg a 13. havi bérüket, és nem térítették meg teljes egészében az ingázással járó költségeiket. /6. Röviden a Ebtenyésztők gyűlése, a Bihar Megyei Ebtenyésztők Egyesülete szeptember 12-én, szombaton 11 óra 30 perckor rendkí­vüli nagygyűlést tart a Lotus Centerben ta­lálható Billy Art Klubban. Napirenden a júliusi kiállítás elemzése, a vezetőség átszervezése és a székhelykérdés megoldása. □ Templombúcsú Tarján­ban. Szeptember 13-án, vasárnap 12 órakor Mons. Fodor József általános helynök búcsús szent­misét mutat be a köröstarjáni Szűz Mária Neve templomban. 1683. szeptember 12-én szabadult fel Bécs városa a török ostrom alól, s ennek tiszteletére rendelte el Boldog XI. Ince pápa Szűz Mária Neve ünnepét. BIHARI NAPLÓ El 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 (3) 0259/41-27-27 Egyéves. Törő Jázmin szeptem­ber 13-án tölti be első életévét. Szüleivel Paptamásiban lakik. Felhőtlen gyermek­kort és boldog életet kívánnak neki szü­lei, Csilla és Imi, nagymamái, a dédi és keresztszülei.

Next