Bihari Napló, 2010. december (21. évfolyam, 279-303. szám)

2010-12-03 / 280. szám

A nemzetállamok születéséről A Bihar megyei RMDSZ meghívására december elsején Romsics Ignác történész-professzor tartott előadást Nagyváradon az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának okairól. Ciucur Losonczi Antonius A váradi Városi Művelődési Ház dísztermét zsúfolásig meg­töltő érdeklődőket köszöntő Szabó Ödön történész, a Bihar Megyei RMDSZ-szervezet ügy­vezető elnöke hangsúlyozta: nem véletlenül jelölte meg a rendezvény időpontjául decem­ber elsejét, ugyanis úgy gondol­ja, hogy higgadtan kell beszélni a több mint kilencven évvel ezelőtt történtekről. Egymás sértegetése nélkül, nem mások ellen, hanem önmagunk miatt őszintén kell megközelíteni a hajdani eseményeket, akkor is, ha egyesek vérmérsékletétől tá­vol áll az ilyenfajta magatartás. Anélkül hogy a gyűlöletre épí­tenénk, vonjuk le a megfelelő konzekvenciákat, hogy tanulni tudjunk a hibáinkból, közölte a politikus. Körülbelül egy órát tar­tó vetített képes előadásában Romsics Ignác professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja ismertette azokat a ténye­zőket, folyamatokat, melyek az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásához, a nemzetálla­mok kialakulásához, illetve a Trianoni békediktátum alá­írásához vezettek. Az esemény résztvevői ingyen megkapták az „Ordo” Törvény és Rendelet­tár gondozásában Budapesten, 1921-ben megjelent A magyar békeszerződés és a becikkelye­­ző törvény szövege és magya­rázata című dokumentumkötet reprint kiadását. /3. Könyvvásár a sportcsarnokban. Tegnap délben mintegy húsz magyarországi és romániai kiadó rész­vételével könyvvásár nyílt a nagyvárad-ősi Antonio Alexe Sportcsarnokban. A hivatalos megnyitó keretében Herman Ferenc főszervező mondott rövid köszöntőt, majd a Francisc Hubic Művészeti Iskola Koreográfia szakos növendékei adtak elő két balettrészletet Ramona Gavri§ balettoktató irányítá­sával. /4. Felhívás Felhívják valamennyi szü­lő figyelmét, akinek gyer­meke a váradi Partenie Cosma Gazdasági Főgim­názium IX., X., XI., XII. magyar nyelvű osztályába jár, hogy 2010. december 3-án (pénteken) du. 16.30 órától megbeszélést tarta­nak a felsorolt osztályok további alárendeltségével kapcsolatosan. Kérik az érintett diákok szüleit, ve­gyenek részt a Szent Lász­ló Líceum Nogáll utcai (Partenie Cosma utca 3-7. szám) épületének díszter­mében szervezett megbe­szélésen. A találkozót Biró Rozália, Nagyvárad alpol­gármestere kezdeményezi, és jelen lesznek a Szent László Líceum igazgatója, a Bihar Megyei Tanfel­ügyelőség képviselője, il­letve az érintett osztályok osztályfőnökei. Szóljon hozzá Ön is! \ J Patthelyzet múzeum-ügyben Radu Tirle tanácselnök felhívást intézett a Bihar megyei honatyákhoz: fogjanak össze annak érdekében, hogy minél több pénzt kapjon a megye. Ciucur Losonczi Antonius Radu Tirle elnök bejelentette: jelenleg a Megyei Tanács nyolc megyei út esetében bonyolítot­ta le a közbeszerzési eljáráso­kat, ahol megkezdődhetnek a munkálatok, amint rendelke­zésre állnak az ehhez szüksé­ges pénzforrások. Arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt heti ülésén a kormány elfogadta az Országos Útfelújítási Progra­mot, mely 10 ezer kilométernyi romániai megyei utat érint. Egyebek mellett modernizál­hatják a Beliu-Tenke-Váradles szakaszt is, azt követően, hogy a Selina cég egy éven keresz­tül különböző jogi fórumokon megfellebbezte a tavalyi licit végeredményét. Az Észak- Nyugat Fejlesztési Bizottság besztercei ülésén Radu Tírle kezdeményezni fogja: memo­randumban kérték a törvény­hozókat, hogy változtassanak a közbeszerzési eljárással kap­csolatos törvénycikkelyeken, mivel szerinte ezek már túlha­ladottak, s ezért akadályozzák az uniós pénzek lehívását. Összefogás Összefogásra buzdította a Bi­har megyei honatyákat, pártál­lástól függetlenül a Körösvidéki Múzeum új székhelye renová­lásának ügyében is. Tudatta: tegnap aláírta az 5,3 milliárd ROL átutalásáról szóló rendele­tét a kivitelező Selina cégnek, így naprakészek a kifizetéssel, még körülbelül 70 milliárd régi lejre lenne szükség. A kialakult patthelyzetért (másfél hónap­pal ezelőtt leálltak a felújítás­sal) egyrészt a Selinát vádolta Tírle, amiért ragaszkodik a munkálatok részleges átvételé­hez (melyet ő „sohasem fog megtenni, mert ezzel törvényt sértene”), illetve nem engedi, hogy a CIAC emberei kijavít­sák a tetőt, másfelől pedig a kormányt, amiért augusztus­ban egy „példátlan” rendelettel 167 milliárd ROS költségvetési pénzforrást vont el a megyétől. A tanácselnök azt állította: a Selina nem ismeri fel a megye érdekeit. Bár többször is hívta őt tárgyalásra a cég székhelyé­re Benjamin Rus tulajdonos, sohasem mondott igent, mert „egyetlen céghez sem megy el”. Ehelyett a megyeházára hívta hivatalos találkozóra az üzlet­embert, melyre valószínűleg a jövő héten kerül sor. Radu Tírle tanácselnök SPORT Évente többször felmérik a teniszezők felkészültségét Mircea Tudor Dragoi, a Nagyvá­radi Vointa Sportklub igazgatója tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy jövőre országo­san több alkalommal is felmérik az élteniszezők (és nem csak!) felkészültségét. A kapott eredmények ismeretében közlik az edzőkkel, hogy sportolóik hol tartanak a fel­készüléssel, mit kell javítani teljesítményeik javítása érdekében. 19. MEGYEJÁRÓ Befektetői kerekasztal ma délelőtt Nagyszalontán Török László nagyszalontai polgármester meghívására december 3-án, pénteken a hajdúvárosba látogat Szakáll István Loránd, a Nemzetgazdasági Minisztérium, Kárpát­medencei Térség Gazdaságfejlesztési ügyeiért felelős főosztályának vezetője. Az ünnepélyes perceket követően vállalkozókat és városve­zetőket várnak a Magyar Házba, 11 órára, ahol egy kerekasztal-beszélgetés keretében a Kárpát-medence fejlesztési terveiről, befekte­tési lehetőségekről lesz szó. A megbeszélésre várják a szalontai üzletembereket, intézmény­­vezetőket. no. R­öntden □ Hűséges előfizető. A Bihari Napló előfizetői között megtartott havi számítógé­pes sorsolás decemberi nyertese Bánfi Erika, nagyváradi (Emanuil Gojdu utca 2. szám) lakos lett. Kérjük, fáradjon be Dacia sugárúti szerkesztőségünkbe, hogy átvegye hűsége jutalmát, a 200 lej készpénzt, munkanapokon 10-12 óra között. Gratulálunk! Nyereményak­ciónk a jövő hónapban is folytatódik. □ Segélyosztás nyugdíjasoknak: A Bihar Megyei Nyugdíjasok Egyesülete a téli ünnepek alkalmából élelmiszer- (olaj, cukor, rizs és száraztészta) és ruhasegélyeket oszt azon tagjai számára, akik egész évre befi­zették a tagdíjat. Helyszín és időpont: Nagy­várad, Dunár­i utca 18. szám, december 6., hétfő, 10-12 óra. Mikulás előtt. Többek között a nagyváradi Szent László téri villamos­­megállóban is sokféle virgács közül lehet válogatni, ám egyelőre kevesen veszik a műanyagból készült botocskákat. Megnéz­tük, milyen a felhozatal a városban. /6. BIHARI NAPLÓ L>3 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 Q­ 0259/412-727/8200

Next