Bihari Napló, 2011. március (22. évfolyam, 50-76. szám)

2011-03-22 / 68. szám

A szerző felvételei MEGYE­ IÁKÓ ti2011. március 22., kedd NAPLÓ Dérer Ferenc Szombat délelőtt nagy sür­gés-forgás volt a szalárdi Művelődési Ház körül, az odeérkező emberfia érezte, hogy itt valami készül. Ün­neplőbe, magyar népviselet­be öltözött gyerekeket láthat­tunk a kultúra háza körül, és már a nagyterem is tele gyermekzajjal. Hét település diákjai: Szalárd, Paptamási, Bihar, Szentjobb, Hegyköz­­szentimre, Jákóhodos és a magyarországi Bihar­­nagybajom versmondói, ös­­­szesen 48-an jelentkeztek a megmérettetésre. A verseny tényállását eldöntő zsűrita­gok ugyanazok voltak, mint tavaly: Pető Csilla pedagó­gus, parlamenti képviselő, Bathó Ida színművész, Szi­geti Ferenc református lel­kipásztor. A gyerekeket a versenyre elkísérték tanítóik, tanára­ik, akik felkészítették őket a nagy megmérettetésre, a­­kik a gyerekekkel együtt szurkolták végig a szava­lóversenyt. De jelen voltak Szalárd község elöljárói, a testvértelepülés, a magyar­országi Nádudvar képvise­lői is. Természetesen jelen vol­tak a szervezők, akik min­dent elkövettek annak ér­dekében, hogy ez a verseny jól sikerüljön. Ott voltak azok, akik vigyáztak arra, hogy mindenki, ha kapott díjat, ha nem, a vendégpe­dagógusok együtt elégedet­ten távozzanak Szalárdról. És természetesen jelen volt ennek a versenynek a fő­szervezője, fő mozgatóere­je, Körösi Mária tanítónő, a Szalárdi János Egyesület elnöke, aki fáradhatatlanul végezte nem kicsi feladatát, aki a verseny alatt a mode­rátor szerepet is betöltötte. Sok sikert kívánva A szavalóverseny ünne­pi köszöntőkkel vette kez­detét. Elsőként Pető Csilla képviselő szólt a jelenlévők­höz, örömét fejezte ki, hogy a Berettyó-parti településen immáron a harmadik alka­lommal rendeznek Petőfi Sándor emlékére szavaló­versenyt, sok sikert kíván­va minden résztvevőnek, gratulálva a szervezőknek. Beke Imre, Nádudvar polgármestere üdvözlő sza­vaiban kitért arra, hogy ők ott Nádudvaron miként ünneplik, emlékeznek a ma­gyar forradalom és szabad­ságharc kitörésének évfor­dulójára, gratulált a szalár­­diaknak, hogy immáron hagyományt teremtettek az­zal, hogy minden évben sza­valóversenyt rendeznek. Borzási Gyula helybeli református lelkipásztor egy bibliai idézettel kezdte üd­vözlő szavait, majd ő is kö­szöntötte a rendezvényt, a versmondóversenyen részt vevő diákokat. Kijelentet­te, hogy akik nagy dolgokat hajtanak végre, mint ahogy tették ezt elődeink, azoknak tetteikről ily módon is kell emlékezni. Nagy Miklós, Szalárd község polgármestere örö­mét fejezte ki, hogy közsé­gükbe újra üdvözölheti a versenyre jelentkező diáko­kat, pedagógusaikat, a test­véri Nádudvar képviselőit no és a zsűritagokat, köztük Pető Csilla parlamenti kép­viselőt. „Az, hogy ma mi itt vagyunk az egy csoda, azt, hogy együtt vagyunk mi magyarok és tesszük dolga­inkat. Ennek a versenynek csak győztesei vannak”, mondta az elöljáró. Ghittai Júlia hittantanár a 48-as forradalom nagyságáról be­szélt a gyerekeknek. Versmondópalánták A gyerekeket több kate­góriába sorolták, a harma­dik osztálytól a nyolcadikig. A verseny rövid szünete­iben a helybeli Pitypang néptáncegyüttes, az iskola kórusa és a szalárdi iskola zenetanára, Margittai Ta­más szórakoztatta a Műve­lődési Ház közönségét. De kellemes meglepetésként Szigeti Ferenc nyüvedi re­formátus lelkész, zsűritag is felépett, egy igazi, auten­tikus magyar kalotaszegi népdalt adott elő. De ami lényeges: láttunk igazi versmondópalántákat, mosolygós gyermekarcokat, elégedett pedagógusokat és hálás közönséget. Hiszen az utóbbiak azokat a gyereke­ket ugyanúgy megtapsolták, akiknek nem éppen úgy si­került a bemutatkozásuk, mint ahogy azt szerették volna. A verseny befejezése után Bathó Ida színművésznő értékelte a szavalóverseny színvonalát, mely vélemé­nye szerint az elmúlt évhez viszonyítva sokat fejlődött. „Jók voltak a szavalatok, kimondottan hibák nem voltak. Gratulálok a pedagó­gusoknak”, mondta többek között Bathó Ida. Hasonló hangnemben beszélt a mű-III. osztály: I. díj - Somogyi Klementina - Paptamási; II. díj - Kovács Regina - Szalárd; III. díj - Kiss Krisztián - Paptamá­si; Pető Csilla különdíja - Veres Sámuel; Napsugár különdíj - Ko­csis Gyula - Hegyközszentimre; Polgármesteri hivatal különdíja - Sipos Ildikó - Szentjobb; IV. osztály: I. dl] - Kéri Szabolcs - Bihar; II. dl] - Kállai Barbara - Jákóhodos; III. dl] - Farkas Dániel - Jákóhodos; Szalárdi iskola különdíja - Venyerszki Henrietta - Szalárd; Napsugár különdíja - Vasadi Mari­an Sebastian - Paptamási. V. osztály: I. díj - Körösi Ger­gő - Szalárd; II. Díj - Kiss Ár­sik zsűritag, Szigeti Ferenc is, „szépen magyarul, hang­súlyosan mondták a verse­ket a gyerekek”, mondta. Pető Csilla RMDSZ-es par­lamenti képviselő, miután gratulált a pedagógusoknak, akik felkészítették a gyere­keket, egy könyvcsomagot adott át a szervezőknek. DÍJAZOTTJAI­ pád Biharnagybajom; III. Díj - Andreev Zsófia - Szalárd; VI. osztály: I. díj - Gurbai Bog­lárka - Bihar; II. díj - Farkas Mónika - Szalárd; III. díj - Bo­ros Brigitta - Bihar; Pető Csilla különdíja - Molnár Beatrix - Szentjobb; Szalárdi János Egye­sület különdíja - Jenei Viktória - Biharnagybajom; VII-VIII. osztály: díj - Barczag Beatrix - Bihar; II. díj - Kovács Katalin - Bihar; III. díj - Tóth Mónika - Paptamási Pető Csilla különdíja - Nagy Kriszta - Szalárd Nádudvar testvértelepülés külön­díja - Nagy Krisztina­­ Szalárd. Petőfi Sándor Szavalóverseny Szalárdon Szalárdon immáron harmadszor rendezték meg a Petőfi Sándor Szavalóversenyt mely mára kinőtte a Berettyó-parti települést, és regionális versmondóversennyé vált. A megméretésen hét település diákjai vettek részt, köztük egy csapat Magyarországról érkezett. A szalárdi színpadon a szavalóverseny díjazottjai A verseny zsűrije, Bathó Ida, Pető Csilla, Szigeti Ferenc Pető Csilla gratulál Körösi Mária tanítónőnek A Bensőséges megemlékezés volt Pósalakán Március 20-án, vasárnap a nemzeti ünnep helyszíne volt Pósalaka, ahol a Sebes-Körös-mentiek egy szívvel ünnepeltek a református templomban és a Turulmadaras emlékmű előtt. Pál László, lelkipásztor Az eső, hideg ellenére gyüle­keztek Pósalaka gyermekei, fi­ataljai, idősei, hogy tiszteletü­ket fejezzék ki a szabadságharc hőseinek. A harang kondulása visszhangzott a faluban, ünnep van a templomban. Kinn hideg, de a templomban fizikai-lelki melegség várta a helybelieket és a mezőtelegdi, pusztaújlaki, mezőtelki vendégeket. Az is­tentiszteleten Pál László lelki­­pásztor hirdette az igét Mózes II könyve 7. rész: 8-13 versei alapján. Igehirdetésében Izráel népének az amálekitákkal való harcát és győzelmét elevení­tette fel. Isten vezeti népét az ígéret földje felé,­ de útközben, váratlanul rájuk támadnak az amálekiták. A bibliai történet arra figyelmeztet, hogy a har­cok két szinten folynak. Izráel vezére, Józsué harcol lent a völgyben, Mózes a maga fegy­verével harcol fönn egy dom­bon. Józsué fegyverekkel védi a népet azok ellen, akik fegyve­rekkel támadtak rá. Mózes pe­dig egy különleges fegyvert, az imádság fegyverét használja. Ünnepi műsor A csata lent zajlik a völgy­ben, de fenn a dombon dől el a kimenetele. A szabadságharc döntő fegyvere a fölemelt kéz, az imádság, hiszen Mózes tár­saival együtt fölemelt kézzel a nép győzelméért imádkozott. A prédikáció után a pósalaki gyülekezet felköszöntötte a márciusi születésnaposokat, akik meghatódva fogadták a jókívánságokat. Ezután az 1848-as forradalom és szabad­ságharc áldozatainak megem­lékezésére került sor, amikor a mezőtelegdi iskola V-VIII osztályos diákjai ünnepi mű­sorral szolgáltak. Az ifjakat felkészítette Szoboszlai Gáspár István mezőtelegdi lelkipász­tor. A templomi ünnepséget a pósalakai gyermekek és fiata­lok zárták énekekkel, akiket Pál Tímea tiszteletes asszony vezetett. A gyülekezet a szó­zat eléneklése után kivonult a Turulmadaras emlékmű elé. Ünnepi beszédet tartott Grim András, a megyei RMDSZ szór­ványokért felelős ügyvezető alelnöke. A magyar Szent Koronás Turul előtt koszorúzott a pósalakai református egyház­­község, pósalakai RMDSZ, mezőtelegdi református egy­házközség és RMDSZ, Grim András és gyülekezeti tagok. A himnusz eléneklése után az ünneplés szeretetvendégséggel folytatódott a gyülekezet ima­termében egy nemzetiszín tor­ta mellett családias és nyugodt környezetben a pósalakiak és vendégek nagy örömére.­­ Ünnepélyes pillanatok a pósalakai református templomban A Turulmadaras emlékműnél mondott beszédet Grim András Röviden □ Felajánlás: Kérjük, segítse adója 1%-ával a Dévai Szent Ferenc Alapítványt! Az alapítvány számlájára ez úton befolyt összeget a székelyhídi Stubenberg-kastély felújítására fordítják, mely az alapítvány által gondozott gyermekek új otthona lesz. Adó­szám: 18106802-1-41. Kiállítás, „Meglepetés-kiállítás" megnyitásán vehettek részt az érdeklő­dők péntek délután az érmihályfalvi Pad­lás Galériában. Molnár Zoltán (képünkön) eddig ismeretlen volt festményei által a helyi képzőművészek sorában. Bemutat­kozó tárlata két hétig tekinthető meg. Az esemény részleteire visszatérünk.

Next