Bihari Napló, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-16 / 218. szám

3 POLITIKA ÉS KÖZÉLET 11 * » » | # »••.•••••••♦••«•••••••••a ||||jp^|| ••® ® ®*® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ®<® ® ® ® ® ® ®< Szeghalmi Örs A bukaresti táblabíróság csü­törtökön jóváhagyta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegy­zési kérelmét. A Tőkés László EMNT-elnök szellemiségét kö­vetni akaró új romániai magyar párt bejegyzéséhez szükséges iratokat és támogató aláíráso­kat május elején nyújtották be a bukaresti törvényszéken az új alakulat kezdeményezőinek képviselői. A párt bejegyzésé­hez több mint 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze az ország 19 megyéjében és Bukarestben. Most jön a munka Tőkés László, az EMNP véd­nöke tegnap épp Brüsszelből tért haza, amikor a bejegyzési döntésnek hírét vette. Délután külön közleményt adott ki, amelyben jelzi: „A munka ne­heze igazából még csak most kezdődik el. Az Erdélyi Magyar Néppárt hatékony, modern és európai eszköze kíván lenni az erdélyi magyaroknak, mely ala­csony költségvetéssel a legma­gasabb nemzeti célok elérésére törekszik. Hiszünk az önrendel­kezésben. Minden eddigi kiáb­rándító tapasztalatunk ellenére hiszünk abban, hogy képesek leszünk saját kezünkbe venni sorsunkat. Dolgoznunk kell, újra kell építenünk Erdélyt, és meg kell építenünk Székelyföl­det.” A párt létrehozásáért szá­mos ember dolgozott az elmúlt hónapokban. Köztük az egyik legismertebb Demeter Szilárd, Tőkés László EP-irodájának ve­zetője. Ő tegnap az egyik kö­zösségi oldalon jelentette be: a párt sikeres bejegyzése után nem kíván pártvonalon funk­ciót betölteni, hanem az EP- iroda vezetésével foglalkozik a közeljövőben: „mivel semmiféle pártban nem akarok szerepet, funkciót vállalni, netán karri­ert befutni (számomra ez soha nem volt pálya), ezért vissza­vonulok a kényelmes, úri, napi 25 órás EP-irodavezetői szolgá­latomba, hagyom a játszóteret a nagyfiúknak”. Azonnali célok Papp Előd, az EMNT orszá­gos alelnöke, az új párt ideig­lenes vezetőségének tagja - aki jelen volt csütörtökön a buka­resti tárgyaláson­­ az MTI-nek elmondta: a táblabírósági dön­tés értelmében mostantól kezd­ve az Erdélyi Magyar Néppárt jogi személyiséggel rendelke­zik, a táblabíróság kiadta a bejegyzési utasítást. „Örömteli számunkra ez a döntés, vissza­adja az embernek a jogállami­ságba vetett hitét” - mondta Papp Előd. Toró T. Tibor csütörtöki kolozsvári sajtóértekezletén elmondta: a következő néhány hétben a pártszervezés kissé háttérbe szorul, mivel az októ­beri népszámlálásra összponto­sítanak. Ezt követően azonban beindul a szervezési munka, a pártot fel kell készíteni a jövő évi választásokra. Jelezte: pén­teken Gyergyószentmiklóson ülésezik az új párt létrehozását kezdeményező EMNT elnöksé­ge, szombaton pedig választmá­nyi ülést tartanak ugyanott. Itt van az új magyar párt! Bejegyezték tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nevű új romániai magyar pártot. A be­jegyzéshez több mint 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze 19 megyében, valamint Bukarestben. A következő voksolásokkor már az Erdélyi Magyar Néppártra (EMNP) is szavazhatnak a romániai magyarok Ugyanaz, csak egészen más Szeghalmi Örs Elképzelhető, hogy 2012-től vizs­gálóbírói rendszert vezetnek be Romániában. Érdekesség, hogy ezt ráadásul egy magyarországi jogi szakértőtől tudta meg la­punk. Félixfürdőn tegnap kez­dődött, és ma ér véget ugyanis a magyarországi és romániai ügyészek találkozója, amelyen határ menti megyék ügyészei egyeztetnek. Békés, Hajdú-Bi­­har, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Bihar, Szatmár és Arad szakértői vesznek részt az egyeztetésen, továbbá a bukares­ti semmítőszék két küldöttje. A magyar tudja... A megnyitó után nyilatko­zott lapunknak dr. Veres Gabri­ella főügyész. A magyarországi szakértőt arról kérdeztük, nagy különbség van-e a román és a magyar jogrend és joggyakorlat között, ügyészségi szinten. El­mondta: „Igen, nagy, de mégis kicsi. Bejelenthetem például, hogy Bukarestben azt tervezik, hogy ha minden jól megy, esetleg bevezetik 2012-től a vizsgálóbírói rendszert Romániában. Azaz a bíró a nyomozati szakaszban is részt vesz. Magyarországon ilyen nem lesz, ez biztos. S ez nagy kü­lönbség. A terminológia is más. S mégis, sok szempontból van hasonlóság is. Az ügyészségeink pedig konkrét esetekben is sok­szor kooperálnak”. A bejelentésről megkérdez­tük a helyszínen Gavra Viorelt, Bihar megye főügyészét, aki a válasz előtt gyors tanácskozást folytatott egyik kollégájával. Ezt követően megerősítette a magyarországi nyilatkozó in­formációit: „igen, valóban téma a vizsgálóbíró intézményének romániai bevezetése, de még nincs döntés”. Gavra hozzátette: egyébként tényleg jó és viszonylag gyako­ri az együttműködés a határon túli kollégáikkal, idén eddig a környező megyék ügyészei 24 konkrét esetben segítették egy­mást. A félixfürdői tanácsko­záson egyébként a büntetőjogi kooperációról, a kihelyezett val­lomástétel nemzetközi lehetősé­geiről szólnak az előterjesztések, zárásképpen pedig ma délután a magyar vendégek felkeresik a belényesi ügyészséget. Dr. Veres Gabriella főügyész Rendben Nem lesznek gondok az Európai Ügyek Minisztéri­umának parlamenti jóvá­hagyásával - fogalmazott tegnap Roberta Anastase, a képviselőház demok­rata-liberális elnöke, aki szerint a koalíciós alaku­latok problémák nélkül keresztülviszik majd aka­ratukat a plénumban. Roberta Anastase Orbán mumusa jöhet A két legnagyobb európai parlamenti pártcsoport közt fennálló alku értelmében januártól a néppárti Jerzy Buzeket Martin Schulz, a szocialista frakció hangos vezére váltja az Európai Parlament (EP) elnöki szé­kében. Ez azonban messze nem tetszik mindenkinek - Schulz egyébként Orbán Viktor egyik legkeményebb kritikusa is. A jól értesül­tek Brüsszelben Jerzy Buzek lengyel néppárti elnök 2009-es megválasztása óta biz­tosan tudták, hogy az EP ötéves ciklusának a félide­jénél, jövő év január 17-től a szociáldemokrata frakci­ót immár több mint hét éve vezető Martin Schulz lesz az utódja. Az EP két leg­nagyobb politikai formáció­jának a háttéralkuja a két párt szavazatainak elsöprő többségére épít. Példák A hvg.hu-nak nyilatko­zó német szocialista EP- források szerint azonban a szocialista párton belül sem túl nagy az egyetértés, an­nak ellenére, hogy kedden este egyöntetűen szavazták meg Schulz jelölését. A kri­tikusok szerint a Rajna-vidé­­ki, eredetileg könyvkereske­dőnek tanult, majd egy kis­város polgármesterévé lett Schulz, aki 1994 óta tagja az EP-nek, brutálisan agresszív politikai stílusával sokszor elveti a sulykot. Schulz az utóbbi időben sokszor bírálta az Orbán ve­zette hatalom tevékenységét, a restriktív médiatörvénytől a szabadságjogok korlátozá­sáig nevezve meg számos aggályát. Martin Schulz Vita a szerződés titkosítása miatt­ is. A miniszterelnökhöz intézett nyílt levelükben a közvélemény félretájékoz­tatásával vádolták a román kormányt és Ion Ariton gazdasági minisztert. A Verespatakon tervezett aranybánya körül a bányakon­cessziós szerződés titkosítása, valamint a zagytározó földren­gés elleni biztonságossága miatt folyik vita Romániában a beru­házás támogatói és ellenzői kö­zött. A bányaberuházást ellenző Alburnus Maior Egyesület és számos más civil szervezet az MTI bukaresti irodájához eljut­tatott közleményében elégedet­lenségét fejezte ki amiatt, hogy Emil Boc miniszterelnök már másfél héttel ezelőtt bejelentet­te: a román gazdasági minisz­térium honlapján közzéteszik a román állam és a verespataki arany kitermelését tervező Gabriel Resources kanadai vál­lalat között kötött szerződést, de ehelyett más, eddig is nyilvános iratokat tettek közzzé. Aggályok A bányakoncessziós szerző­dés sok vitát váltott ki az el­múlt hetekben, miután Traian Basescu államfő és Emil Boc is a szerződés újratárgyalását szor­galmazta arra hivatkozva, hogy az előnytelen a román állam szá­mára. A civil szervezetek a ro­mán miniszterelnökhöz intézett nyílt levelükben a közvélemény félretájékoztatásával vádolták a román kormányt és Ion Ariton gazdasági minisztert, akinek a lemondását követelik. Ion Ariton 2011. szeptember 16., péntek »••♦ [UNK]««ft ®»»«®«««»»»«*« Röviden a Szobor. Szobrot állítanak Sütő And­rás erdélyi írónak, a „leghűségesebb város­ban", Sopronban. A köztéri alkotást szeptem­ber 30-án, az író halálának 5. évfordulóján avatják fel. Vállaljuk magyarságunkat! Eddigi munkarendjük folytatásaképpen az erdélyi magyar képviselők 2011. szeptem­ber 14-én az Európai Parlament strasbourgi székhelyén munkaévnyitó megbeszélést tartottak, amelyen a magyar összefogás szellemében áttekintették a soron következő időszak közös feladatait. Tőkés László, az Európai Parlament alelnö­ke, valamint Winkler Gyula és Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselői üdvözlik, hogy az Európai Néppárt képviselőcsoportja soros bővített elnökségi ülését és nyári szabad­­egyetemét szeptember 22-24. között Buka­restben tartja. Európa legerősebb politikai tömörülésének kihelyezett bukaresti tanács­kozása Románia és Bulgária schengeni csat­lakozását is előmozdíthatja. Képviselőink kiemelt módon foglalkoztak a ki­sebbségvédelem kérdésével. Közös erőfeszíté­seket tesznek arra, hogy a Néppárt soron kö­vetkező programmódosító kongresszusán egy, az őshonos nemzeti közösségek jogairól szóló cikkely is bekerüljön az alapdokumentumba. A 2012-es év folyamán életbe lépő európai pol­gári kezdeményezésről szóló uniós jogszabály szintén alkalmas eszköz lehet a kisebbségi jogok védelmére - állapították meg az erdé­lyi képviselők. Azért, hogy a folyamat bizton sikeres legyen, a hasonló tematikájú Kárpát­medencei kezdeményezéseket szükséges volna összehangolni. Ezáltal a kezdeményezések egymást erősítve, egy valamennyi európai ős­honos kisebbségi közösség által támogatható, közös kezdeményezésben ölthetnek testet. E célból a három képviselő fontosnak tartja a kapcsolatok és az együttműködés erősítését az európai kisebbségi közösségek képviselőivel és szervezeteivel. Tekintettel a nemzeti közös­ségek jogai és számaránya közötti közvetlen kapcsolatra, az erdélyi magyar EP-küldöttség felszólítja közösségünk tagjait, hogy az októ­berben sorra kerülő, nemzetstratégiai fontos­ságú romániai népszámláláson öntudatosan vállalják és vallják meg magyarságukat. i­ ai laijem co vanjem 11 i­y magyar oayuivau ■ nini im 11— ■ Kövesse munkatársaink kiemelt blogjait! Vélemények, meglátások, információk, álláspontok, kommentárok. Meg még sok más Itt aztán nincs mellébeszélés. De ha épp van, az is stílusosan. A legjobb megnézni. Rendszeresen. Szeghalmi Örs - Blogosz: http://blogosz.freeblog.hu, valamint http://mesenincs.blog.hu (Azonos tartalom, két külön szolgáltatónál;?5^^' Pap István - Politika a gyökön: http://papolok.blog.hu / papolok.wordpress.com Jy Rencz Csaba: IHn <­ http://blogopedusz.blogspot.com Folyik a sorvasztás Nyilatkozatban tiltakozik a Erdélyi Családszer­vezetek Szövetsége az ellen, hogy a Marosvá­sárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) az elmúlt hétvégén nyugdíjaztak kilenc magyar oktatót. A szervezet „szomorú felháborodással vette tudomásul" a tanárok leépítését, „akik nélkül elsorvad a magyar orvos- és gyógyszerészképzés Erdélyben". Felszólítják a román kormányt és a kabinet RMDSZ-es tagjait, hogy „határozott fellépés­sel helyeztessék vissza a magyar oktatókat helyükre, mert annak ellenére, hogy az egye­tem diákjainak fele magyar, a tanároknak csak elenyésző hányada magyar nemzetiségű". A nyilatkozat megfogalmazói úgy vélik, hogy az egyetem nyugdíjazásokról döntő - román többségű - szenátusa megakadályozza „a román tanügyi törvény betartását, amely szerint a marosvásárhelyi orvosi, valamint gyógyszerészeti egyetemen önálló magyar fő­tanszékeket, karokat kell (törvény szerint) lét­rehozni". Ezért arra szólítják fel az RMDSZ-t, hogy lépjen ki a román kormánykoalícióból, ha „képtelen a magyar orvosképzést megmentő politikai döntést kicsikarni, képtelen megvéde­ni az elsorvadástól az 1945-ben magyar egye­temként elindított romániai magyar orvos- és gyógyszerészképző felsőoktatást."

Next