Fáklya, 1948. december (3. évfolyam, 296-324. szám)

1948-12-23 / 318. szám

~r ¥­á­k­i­y­a f Kanin halat fő s­zellemű­ ame* rikai író ragyogó vígjátéka az „ócskavas nagyban"1 az Állami Magyar Színház so­ron következő újdonsága. A tipikus amerikai gátlás­talan, harácsoló tőkés jól megrajzolt figurája köré cso­portosulnak az események, a kérlelhetetlen pénzembert kemény küzdelemben talál­juk egy „nagystílű“ üzlet le­bonyolítása közben, amint szenátorokat vásárol meg, hogy kivédje a törvény kö­vetkezményeit. Mert mondani sem kell, hogy az üzlet, amit bonyolít, még a polgári liberális gaz­­dálkodás nyújtotta vállalko­zási szabadság írott törvé­nyeit is érinti, jókora gazsá­got jelent minden becsülete­sen gondolkodó ember sze­mében, de büntetendő csele­kedetet a törvények értel­mében. A nyers, durva, palléro­zat­lan „parvenü“ tőkés ta­lálkozik egy fiatalemberrel, s akit éppen olyan fölényesen­­ lekezel, mint mindenkit, aki munkával keresi meg min­dennapi kenyerét. Ez a ta­lálkozás komolyan megza­varja terveit, hisz a fiatal­ember átlát gazságain, nem hagyja magát megvesztegetni és halomra dönti jól felépí­tett taktikai rendszerét. A másik Amerika repre­zentánsa a fiatalember, az újságíró, aki ott él Washing­tonban, a Fehér Ház köze­lében, ismeri a tőkések prak­tikáit, tudja a törvények megszületésének hátterét és ismeri a szenátorokat, aki­ket dróton rángatnak a nagy­tőke urai. A fiatalember jól belelát az imperialista Amerika ku­lisszái mögé, mint ahogy látja a dolgozók széles tábo­rának növekedő ellenállását a fékevesztett kizsákmányo­lással szemben. A tőkés ostobaságában maga csempészi be házába az újságírót, aki az első olyan ember életében, akit nem tud megvesztegetni és aki keresztezi útjait. Ragyogó figurája a vígjá­téknak a tőkés szerelője, aki vakon és ostobán él, míg nem kerül házukba az újság­­író, aki kinyitja szemét, meg­mutatja neki Amerika mind­két arcát. Csodálatosan for­málódik át az igaz szó taní­tása nyomán, maga is segít a tőkés leleplezésében, ott­hagyja barátját, aki minden földi jóval elhalmozta és be­áll az egyszerű emberek mil­lióinak táborába, hogy em­beri, igazi életet élhessen. Nagyjában erről van szó ebben a kitűnő vígjátékban, mindez pedig a komédiaírás legjobb eszközeivel, a szín­­padszerűség törvényeinek he­lyes alkalmazásával történik és bőséges lehetőségeket nyújt a színészeknek képes­ségeik tükrözésére. Kanin vígját­ék­a nagy si­kert aratott a világ színpa­dain, hiszen nemcsak monda­nivalójának elevensége, fi­guráinak ragyogó megrajzo­lása, de bőven ömlő humora, a szatirikus elemek szeren­csés keverése vonzóvá teszi ezt a művet. Katlin amerikai író, aki jól ismeri hazája jellegzetes­ségeit, jól látja a tőkések garázdálkodásait és a dolgo­zók sokaságának ébredő ön­tudatát, feszítő erejét. A cselekmény magából folyik, semmilyen mesterkéltség nem érződik rajta és meg­győző ereje annál teljesebb. A konfliktust a két világ fi­guráinak összetűzése rob­bantja ki, a két szembenálló labor harcát látjuk, amely­ben győz a demokratikus gondolkodásúak igazsága. Ugyanúgy a színpadon, mint amilyen biztonsággal tekint­het győzelme felé az élet­ben is. (7.) „ÓCSKAVAS NAGYBAN“ című amerikai vígjáték bemutatására készül az Miami Magyar Színház Kulturmunka az Oferútban Az utóbbi időben az Öté­iül vasáruházban is megin­dult a kulturmunka. Énekkó­rusuk már a múlt hónapban bemutatkozott, ez a való kóru­­suk most készül a bemutat­kozásra és a nemrég kivá­lasztott tánctehetségek is szorgalmasan próbálnak. A színjátszó együttes is igyek­szik, hogy teljesítményeivel ne maradjon a többiek mö­gött. A közel kétszáz sze­mélyt foglalkoztató üzem dolgozói közül számos, még ismeretlen tehetség kerülhet felszínre és együttes munká­val az Otelul kulturcsoportja is elfoglalhatja méltó helyét a munkás-kulturgárdák kö­zött. Szepesi Gizella Otelul. & Efremov: A szélrózsa E könyv szer*jje fiatal korá­ban tengerész volt és bekalan­dozta az összes tengereket. Kém több tudományos expedíciókkal beutazta Szibériát, a Távol-Ke­­letet és Középázsiát. Ennek a sokféle világnak kalandjait és csodáit találjuk meg ezekben az izgalmas és gyönyörű elbe­szélésekben, melyeket a zseniá­lis szerző tudományos felké­szültségén kívül, merési fantá­ziájával is színez. felejthetetlen történeteket mond el Djeni Djorről, a hegyi szellemek taváról, melynek va­­lószinütlenül szépséges ragyo­­gása odacsábítja az embereket, kik életükkel fizetnek kíváncsi­ságukért. Érdeke­s ön adja meg aztán a titokzatos tó legendájá­nak tudományos magyaráza­tát. Egy másik elbeszélésének hő­se, kinek hajója hajóronccsal ütközik össze, a búvárokkal együtt maga is a tenger mélyé­re száll. Életveszélyesen izgal­mas körülmények között sza­badítja meg hajóját , közben átkutatja a roncsot, melynek egyik fülkéjében ólomedény­ben egy 1793-ból való hajónap­lót talál. Ez a napló rendkívül­ érdekes felfedezésekről számol­t be, melyeknek hősünk utánaku­­­tat s így a történet újabb, me­rész változatokkal bonyolódik. De nem kevésbé érdekesek a „Hold alatti csúcs"”, as „Aller­ gorhoj Horhoj“ és a „Régi bá­nyának útjai"* című elbeszélé­sek, melyekben a természet so­­sem látott szépségeit idéző gaz­dag és színes tájleírások­ izgal­masa eseményekkel váltakoz­­­­nak. A szerző, — amely belső igaz­­ságérzettől áthatott elbeszélé­sekben, — az embert ismeretlen, új utak feltárására ösztönzi. A Szélrózsa, — az „Orosz Könyv“ kiadó nagysikerű ifjú­sági regénye, —­ most hagyta el a sajtót. Véget ért a „egészségügyi nővérek" iskolája A növendékek igen szép eredménnyel vizsgáztak Minta—érték nélkül... A napokban dolgom akadt a Hivatalban és ennek során be­­­szél­gettem Tisztviselővel, akit régen­­s merek. Meg kell jegyeznem, hogy un.­dok dolognak tartom a virág, nyelveni Való beszédet és álne­vek használatát, mikor az író nem mondja meg becsületesen kiről és miről beszél. A Hiva­­tal és a Tisztviselő nevét még­sem árulhatom el, mert a Szo­bán forgó ügy még nincs elin­­térve, a napokban dolgom lesz még ott és különben sem sze­retem, ha távollétemben lennne, ■nőimről sértő módon nyilatkoaz­nak. Ezért nem mondhatom el azt sem, milyen ügyről volt szó, mert ebből kiderülne, amit tit­­kolni akarok — c­ák áfzn­yit bes­­zelhetek, hogy bizonyos űrlap­oknak több példányban való­­ töltését kellett eszközölnöm, melyek alapján utalványt kap­tam, hogy bizonyos vállalat bi­zonyos igényeimet a lapokban közlendő helyen és időben ki­elégítse. Ennek során kerültem Hivatalnok szobájába is, aki, mint említettem, rég ismerő­söm. hivatalnok ,dősebb ember, arri­óta észéfBét fu­dom­i, ugyan, rabban a szobában ül, ugyan­ ói széken. Ismerem a fekete csoitból készült könyökvédőjét tizenöt éve, ülőpárnáját pedig melyet gob­é­nből varrt még régebben. Lassú m­ozdulatú, ki­mért beszédű ember, nem válto­­zott semmit, csak kissé megko­paszodott. Gla'ddi eredete isme­retlen, politikai állásfoglalása mítKig szilárd és határozott, öntudatos kormánypárti, ma is­­,a rendszer emberei, húsz éve is ez volt. No, de hagyjuk, mert még ráismernek. Amikor benyitottam hozzá, kezemben az űrlapokkal, éppen tolla hegyéről igyekezett vala­­mi piszkot lekaparni, szemüve­­gét feltolta homlokára és min­den figyelmét a művelet szak­szerű végzésére irányította. Az­­után észrevett. Hogy van, — nevezzük talán Kovácsnak — Kovács úr? — üdvözöltem vidáman. — Valami oktatni valót hoztam, de Vet­nék. Azonnal kérem, megcsináljuk,­­­felelte, — csak ezzel a fránya tollal jöjjek rendbe. —• Felállt, az ablakhoz lépett és félcsóvál­vs mustrálta az acélhegyet, — nem lehet manapság valamire való tollhegyet kapni,­­ hom­lokét összeráncolta, 'átszőtt, heav '«Use mélyéig «­ van ke­seredve. Próbálja csak meg, biztosan jól ír már — indítványoztam. Ugyan, fiatalember — méla melankólia rezgett a hangjá­ban. —­ 1927-ben olyan tollhe­gyem volt, amivel nyolc hó­napig Ytam egyfolytában. — Lassan visszasétált a székig, megfordította az ülőpárnát, ké­nyelmesen helyet foglalt és v­isszatolta szemüvegét a helyé­re. — Kérem a számot ... — Szólt felém. Nincs számom, Kovács úr ~~ Vallottam be —­ de nem is kell, csak az űrlapokat iktassa be kérem. — Nin­csen száma? — Csodál­kozott, —­ de hiszen ki volt függesztve! — Most levetik a szemüveget és­­ maga elé :ette az asztalra — tessék a portás,­tói számot kém!. No, de ne tessék most már le­­küldeni, hiszen annyi dolgom van még . . , iktassa be ké­­rem. Nem lehet, — felelte ridegen és a hangjából érzett, hogy szí­vesen segítene rajtam, sajnál li, — de szabály, az szabá­l.. Kénytelenek vagyunk számokat osztani, a tolongás elkerülése végett — magyarázta. De hiszen most nincs tolon­gás — kísér? tem vitatkozni, — már azóta be­­» iktathatta volna. Ekkor fiyt­ott az alsó és Öreg néni lépett be, valami kérvényt hozott. Nincs te’ohgds. Pergőé, hogy nincs — állapította meg Kovács elégedetten, — azért jelentettük, hogy az Egész­ségügyi Ministerium megho­nosítja az „egészségügyi nő­vérek“ rendszerét. Ezeknek a nővéreknek az lesz felada­tuk, hogy az iskola és a szü­lők között szoros kapcsolatot tartsanak fent. Igen szép eredménnyel vizsgáztak a tanfolyam nö­vendékei, — pedig Török Anna és Bársony Éva elvtár­­sak szerint, akik a szeminá­rium vezetői voltak —­ elég­gé „megkínozták“ vizsgáju­kon az orvosok növendékei­ket, számot osztogatunk. Nem tehe­tek kivétel, mit szólnának a többi felek? El voltam keseredve. — Nén, drága, — szóltam az öregasszonyhoz, — megengedi, hogy szám nélkül beiktassák az iratomat? — A néni csodál­kozva nézett rám, de Kovács úr folytatta: Nem erről van szó. A feleknek nincs beleszó­ásuk az ügymenetbe. Ez el­vi kérdés és nagyon csodálkozom, hogy pont ön akadékoskodik. Bűnbánóan hajtot­m­ be feje­­met, de azért még idegkíséret sérti egy ellenvetést. — De hisz f ez felesleges formalitás, büro­­krácia . . . Úgy? kérdezte Kovács úr —­ szóval Ön is? — és fájdalmas pillantást vetett rám, hangjából kicsendült, hogy csalódott ben­nem. — ön is azt mondja, hogy bürokrácia. Hát mit akarnak tulajdonképpen? — és kétség­­beesetten széttárta karjait, — a sajtó­­s támad, gúnylódnak velünk. A napokban fent járt egy elvtárs és azt kérdezte, mi­ért nem szüntetjük meg az el­intézett ügyek betűsoros nyil­vántartását. Érti kérem? A nyil­vántartást megszüntetni­ ezt akarta! De Hát hová jutnánk így? Harmincöt éve vagyok eb­­ben a hivatalban és mindig megvolt a nyilvántartás, min­­dig. Most egyszerre szüntes­sük meg?! — Ha felesleges? — rebeg­­tem bátortalanul ... Az U­FDR székbe zab­in tartották a tanfolyam befe­jezésének ünnepélyét. Dr. Nica főorvos és Farkas Irén az UFDR titkárnője, beszé­det intéztek a növendékek­hez, sok szerencsét kívánva Bihar m­egye első „egészség­­ügyi nővéreinek“, rendes hivatásukhoz. A diplomákat is rövid időn belül meg fogják kapni a növendékek és reméljük, hogy minél hamarább mun­kába­n fognak állani, hogy megkezdhessék fontos hiva­tásukat. — Felesleges? — folytatta — hát lehet egy nyilvántartás fe­lesleges? Hiszen benne van a rendtartásban! — Sóhajtva tö­rölte meg szemüvegét és egy könnycsepp jelent meg a sze­me sarkában. Hát égessék el! vagy tépjék szét — de nem esz jó vége! —­ vaskos könyvet ra­gadott fel és szétnyíította — nézzen ide: harminchét rovat van benne és ez maguknak fe­lesleges?! Közben még egy páran léptek be a szobába, különböző ira­tokkal és felsorakoztak a há­tam mögött. Egy táskás ifjú — aki az ajtónál szorongott, tü­relmetlenül kérdezte: No mi lesz kérem, nincsen iktatás? — Van — válaszolt Kovács megvetően, ««• majd hozzám fordult és m­int akinek már minden mindegy, mondotta. Ad­ja ide az űrlapokat, beiktatom szám nélkül. — Feltóta szem­üvegét a homlokára, bemártotta tollát, figyelmesen megnézte he­gyét, sóhajtott és bánatosan ír­ni kezdett. Meghatottan néztem a derék embert, am­­it ír, előtte a nyil­­vántarással, amit a végsőkig meg akar védeni és arra gon­doltam, hogy nem kellene el­venni tőle a Vastag könyvét, maradjon az övé élete végéig, harm­ nchik­ rovattal -, de nem a H?vata’b?n, ah­ol piár rég nincs semmi keresni v­ szója aero a könyvnek, sem Kovács fir. najs.

Next