Fáklya, 1956. szeptember (11. évfolyam, 207-232. szám)

1956-09-27 / 229. szám

2 r­AK L­Y A A legszebb üzlet Aligha van a vajon­ban még egy olyan üzlet, mint az él­esdi 1. szá­mú szövetkezeti textiláruház. Hogy mi teszi egyedülállóvá? Tisztasága, nagyszerűen rende­zett kirakata, tele polcai. És még valami: a gyors és pontos kiszol­gálás. Csütörtökön jártunk az üzlet­ben, amikor legtöbb a vevő. Vásá­ri napokon ugyanis rengeteg em­ber tolong az utcán, üzletekben. A textiláruházban azonban nincs tolongás, nincs sorbanállás. Az elárusítók fürgén szolgálják ki a vevőket, kínálgatják a ruhaanya­gokat. H­a szükséges, még azt is megmondják, hogy hány méter szövet kell egy kabáthoz. Amikor kielégítették a vevők igényeit, így bucsúzkodnak­ .Jöjjön máskor is hozzánk vásárolni“. Az üzlet elárusítói kiállításon mutatják be a vevőknek áruikat. Sok mindent láthatunk itt, férfi öl­tönyöktől kezdve gyermekholmikig mindent, még ízléses női táská­kat is. Nem csoda hát, ha egyre nagyobb a forgalom a textilüz­letben. Az ilyen áruházat hí­vás nélkül is szívesen látogatják a vevők. Ez aztán búza­­ központba, hogy idejében eleget tegyenek hazafias kötelezettségük­nek. A legtöbb megpakolt kocsi Telegdről, Pusztaújlakról és Me­zőtelkiből érkezik. Az utóbbi köz­ség gazdálkodói például már több mint 30 százalékát beszol­gáltatták a kukoricakvótának. A telegdi terményátvevő köz­pontban a nyár folyamán is gyor­san haladt a munka. Nagy István megbízott jól megszervezte a ga­bonafélék átvételét. Gráciás Jó­zsef, Mészáros Károly és Pu­pis Ioan raktárosok, valamint Schwartz Rudolf laboráns kifo­gástalan munkát végzett. Mint mondják, az idén a gaz­dálkodók nagy többsége jó minősé­­gű terménnyel törleszti adóssá­gát. Aki a hatalmas raktárakban megfordul, nem győzi dicsérni a gyönyörű búzát. S hogy senkinek se legyenek kételyei, a búza álta­lános minősítését is ide írjuk: fajsúly 77—78, víztartalom 14, idegen anyagtartalom pedig alig 3 százalék. Az önadó gyümölcse A közigazgatás megkönnyítése érdekében ez év elején Pusztaúj­­lakot is községközpontnak nyilvá­nították. Azelőtt nem volt itt he­lyi vezetői szerv, s természetesen községházat sem építettek. Az el­ső helyi szervnek éppen elég ten­nivalója akadt, hogy új arculatot adjon a régi Újlaknak. Legsürgősebb tennivaló a nép­tanácsi székház és a kultúrotthon felépítése volt. Bár kevés pénz­alap állt a nép­t­anács rendelkezé­sére, mégis hozzáláttak a nagy munkához. A helyi vezetők bíztak a lakosság támogatásában. S nem tévedtek. A legtöbb gazdálkodó pontos időre befizette a község fejlesztésére megszavazott önadót, sőt akadtak olyanok is, akik 20— 30 lejjel megtoldották az össze­get, így aztán jól halad az épít­kezés. Nemsokára a tetőzetet is felhúzzák az új, négy irodából ál­ló néptanácsi székházra és a tá­gas kulturotthonra. „Új ruhába­n üt a régi iskola Aki hosszú idő óta nem járt Mezőtelkiben, nehezen ismer rá a régi iskolára. A virágos kert ugyan még nincs rendben, s a ta­tarozás sincs még teljesen befe­jezve, de a négy duplaüveges ikerablak immár a helyén van. A községi néptanács végrehajtó bi­zottsága — élén Fekete Gáspár elnökkel — törődik a régi iskolá­val, minden lehetőséget felhasz­nál arra, hogy otthonosabbá, ba­rátságosabbá váljék az új nemze­dék számára. Nemcsak a külső arculata vál­tozott meg az iskolának, hanem a tantermek is megújhodtak. A falakat kijavították és bemeszel­ték, a táblákat lefestették, egy­szóval minden rendben várta a tanév megnyitását. A még hátra lévő külső munkákat is rövidesen befejezik. Ismét megélénkült a forgalom a mezőtelegdi terményátvevő köz­pontban. A környék gazdálkodói — pontosabban szólva 16 község dolgozó parasztjai — ez alkalom­­mal kukoricakvótájukat hozzák a Geológusok megállapítása sze­rint sokszáz évvel ezelőtt ala­kult ki a Május 1 fürdőben az a hegy, amit emberemlékezet óta „Sólyomhegy“ néven emlegetnek A legenda azt tartja, hogy v­ala­h­a, régesrégen vadászó sólymok tanyáztak az ősi fák rengetegei­ben. Innen a neve: Sólyomhegy. Ezzel a heggyel, illetve ennek a hegynek a hegyével egészen zsenge ifjúkoromban kerültem közelebbi ka­pcsolatba Már ak­kor is nagyon szerettem a vad­regényes tájakat Ezért gyakran kerestem fel a fürdőt Érdekes­nek, megkapón­ak találtam, s mint a reáliskola alsóbb osztá­lyos tanulója, szenvedélyes bo­gá­rgyűj­tő voltam, örömmel el­­cserkészgettem a rengetegben. Va­lahányszor visszatértem, mindig valami újat, valami eddig még nem látottat fedeztem fel a te­repen. A vulkanikus­­ eredetű dombo­rulat lábainál elterülő lankás domboldalak tövében, a fenyves és tölgyes koszorújában bugy­borékol az a hőforrás, amely a föld titokzatos méhéből előtör­ve ontja gyógyító vizét. Régen történt. Magányos ba­rangolásom közben felkapaszkod­­tam a Sólyomhegyre. Hőscincér után vadásztam. Mind feljebb és feljebb jutottam, fel egészen a tetejére. Onnan pompás kilátás nyílt a messze­ távolba. Gyermek­ésszel elképzeltem, hogy messze­­látóval könnyen megláthatnám az udvarunkon lustálkodó komon­dort. A hegy csúcsán elbámészkod­tam. Beletekintettem abba a sziklás mélyedésbe, amely hang­talan komorsággal idézi elém azt az időt, amikor ezen a helyen a „süveg“ tetején kráter nyílt a föld mélye felé. Ám a tűzhányók korából nyomban a jelenbe csöp­pentem vissza: az egyik sürü­­lombú fa ágai közül, mint két égő parázs nézett velem farkas­szemet egy jólfej­lett vadmacs­ka... Inamba szállt a bátorságom. Bátorságomért, hogy egyedül vágtam neki a veszedelmes út­nak, most meglakolok. Dobogó szívvel, riadt szemekkel tekintet­tem körül. Merre tágasabb... Jaj! Hallom már a vadmacska sziszegését, fújását. Most... Most fog ugrani! A parázsló szempár ijesztően villog a naplementé­ben. Nem volt, mit, tennem. A futás szégyen, de hasznos — bátorítottam magam. Usgyé, ne­ki iramodtam. Nem mertem vis­­szatekinteni. Hiába is tettem­ volna. Szememet behunyva ro­hantam lefelé. Útközben kiálló zsombékokban össze-vissza buk­dácsoltam. Zilált állapotban, lihegve ér­keztem a fürdőtelepre, ahol iz­gatottan tanakodott a család. Hova tűnhetett az a gyerek. Már azt hitték, hogy bogarászás köz­ben elnyelt a kialudt tűzhányó sötét krátere. A parkban zenés, zajos, han­gos volt az élet. A régi világ gondtalanjainak húzta a zene­kar. Az ő számukra terített asz­talt a pincérhad, s a borravaló reményében tett-vett az asztalok körül. Egymásután hordták a jóféle­, ingcsiklandoztató fogásokat, dur­rant a pezsgősüveg, vörösbor csillogott a poharakban. Lent a parkban a nép hullám­zott. Vágyakozó széruméi tekin­gettek a dúsan terített asztalok felé... ★ A napokban, „röpke" évtize­dek után nekivágtam a Sólyom- Kalandom a Sólyomhegy vadmacská­jával Jákó Elemér levelező 1956.­­X. 27. csütörtök. 229. sx. Amiről még beszélnünk kell... Véget ért az aradiak elleni bajnoki mérkőzés, a Progresul megszerezte az igen értékes baj­noki pontot. Voltak olyanok, akik ezzel befejezettnek tekintet­ték a mérkőzést, de jóval többen voltak azok, akik elégedetlenek voltak a csapat teljesítményé­vel. Minden labdarúgó-szurkoló azt szeretné, — s főleg mi nagyvá­radiak — hogy győzzön a Pro­gresus, kerüljön ki a kiesés zó­nájából, és biztosítsa helyét az A-osztályban. Ez sokezer szur­koló kívánsága. Vannak idősza­kok, amikor egy csapat jó for­mát ért el, győzelmet-győzelem­­re arat. Ez a gondos előkészület gyümölcse. De vannak olyan csapatok is, amelyek — bár szintén megfelelő körülmények között készülnek fel — nem érik el a várt sikert. Most nézzük a Nagyváradi Progresul labdarúgó csapatát. Ha a táblázatot vizs­gáljuk, a következőket állapít­hatjuk meg. A Nagyváradi Progresul je­lenleg a kilencedik helyen áll. Tizenhét mérkőzésből hat győze­lem, három döntetlen eredmény, nyolc mérkőzést elvesztett. A gólarány 17:32. Ez a kis számszerű mérleg azt mutatja, hogy a csapat nem nyújtja azt, amit Nagyvárad hegynek. Eszembe jutott a vad­macska. Fel a tetejére, a csúcsá­ra­ önkéntelenül is a sürülom­­bú fa ágai közé fúrtam tekinte­temet. Kővé meredtem. Ott gyúj­togatta felém foszforeszkáló szemét a vadmacska. Megkerül­tem a hatalmas törzset A titkot lelepleztem: az évszázadok vas­foga, a szél, eső, vihar, kivéste, kiképezte az egyik felmagasodó szikla szélét, s bizarr ötlettel vadmacskafejet formázott belő­le. Amikor a lenyugvó nap vis­­­szatükröződő sugarai a „fejre" hullanak, a fa ellenkező oldalá­ról tökéletes vadmacskafejet mutatnak a sürü lombok homá­lyán áttörő fénynyalábok. Miután az évtizedes „rejtélyt" sikerült megoldanom, a zsombékokat óvatosan kerülgetve, jókedvvel tértem vissza a fürdőtelepre. A hosszú évtizedek óta mi sem vál­tozott a vadmacska körül. Most is úgy „ül“ ott, mint harminc­­egynéhány évvel ezelőtt. A park­ban most is szól a zene, s a te­raszon asztalt terítenek. Koc­cannak az evőeszközök, hordják a fogásokat. Valami mégis meg­változott. A régi gondtalanok helyét üdülésre beutalt dolgozók foglalták el a dúsan terített asz­talok mellett... sportközönsége vár az együttes­től. Tizenhét bajnoki mérkőzést játszottak eddig a nagyváradiak, melyből összesen 17 gólt szerez­tek, tehát átlag egy-egy gólt egy-egy mérkőzésen. A védelem majdnem a kétszeresét kapta, ami­­arra következtet, hogy a mér­leg a kapott gólok javára bil­len. Ebből az világlik ki, hogy a védelem rosszabb, pedig nem így van. A nagyváradi együt­tesnek a védelme a jobbik csa­patrész. A védelemnek — annak ellenére, hogy fel kell tartania az ellenfél támadásait, — meg kell akadályoznia a kibontakozó gólhelyzeteket, — emellett támo­gatnia kell a csatársor játékát is. A nagyváradiak védelme — ha nem is 100 százalékosan — de többé-kevésbé ellátja ezt a feladatot. A baj tehát a csatár­sorban keresendő. A legutóbbi mérkőzéseken előbb a Budapesti Dózsa, majd az Aradi Fiamura Rosie elleni mérkőzésen a csatársor gyenge játéka mutatkozott meg. A csa­társor csak egy-egy gólt szer­zett, pedig mindkét mérkőzésen jóval több gólhelyzet volt, mint amennyit a csatárok értékesítet­tek. Persze nem minden helyzet­ből adódhat gól. De aki végig­nézte e két utóbbi mérkőzést, meggyőződhetett arról, hogy a nagyváradi csapat több gólt is szerezhetett volna. A védelem segített is ebben. Több olyan ak­ciónak voltak előkészítői, melyet csak be kellett volna fejezniük. De a csatársor lanyha és széteső játéka miatt, minden előreadott labdát elvesztettek, vagy az ellenfél szerezte meg. A két szél­ső közül főleg Kiss az, aki ugyan lerohanja az ellenfél vé­delmét, de beadása nem talál belső csatárt, mivel azok lema­radnak. A jobboldalon Tóth kö­vet el sok hibát akkor, amikor feleslegesen túlzásba viszi cse­lezéseit. Ebben az időben az el­lenfél védelme elhelyezkedik, amit már nehezebb áttörni. A csatársor két szélsőjátékosától sok függ, de ugyanolyan fontos a belső csatárok játéka is, akik a támadások folyamatát nem kö­vetik. Hol lemaradnak, hol rossz vagy felelőtlen leadásokkal , a tiszta helyzeteket is elrontják. Ezért van az, hogy a nagyvára­di csatárok ilyen gólképtelenek. A kiesés veszélye még mindig fenyegeti a Progresust, de amen­­­nyiben a csatársor játékában változás áll be, megmenekülhet e veszélytől. ★ Nagyvárad labdarugósportjá­nak visszaesése ellenére sem tartozik a leggyengébbek közé. De a vezetők, az edző, a játéko­sok ébredjenek fel végre! Ne elégedjenek meg azzal, hogy egy szerencsés góllal nyerjenek mér­kőzéseket, mert ez elég a két bajnoki pont megszerzéséhez. Nagyvárad labdarúgósportja iga­zi labdarúgást követel attól a csapattól, amely az ország leg­jobb 13 csapata között foglal he­lyet. Jámbor István Nagyváradi M. Energia—Marosvásárhelyi Dinamo 3:3 ,1:1. Tegnap délután a Progresul stadionban a 44. perctől folytat­ták a mérkőzést, mely tudvale­vőleg egy hónappal ezelőtt félbe­szakadt. A vendégcsapat Mészá­ros két góljával — mely súlyos védelmi hibából eredt — kétgó­los vezetésre tett szert. Ezután a Dinamo védekezésbe vonult és a vasgyáriaknak Paksi, majd Nagy góljával sikerült kiegyen­líteniük. Az utolsó percekben al­kalma nyílik az Energiának meg­szereznie a vezetést, de a csatá­rok elhibázzák a jó helyzeteket. Az Energiából Balogh, Ráksi, és Nagy nyújtotta a legjobb tel­jesítményt. A vendégcsapat leg­jobbjai Mészáros és Török vol­tak. S. E. Olvassátok az UJ SPORT-ot megjelenik minden hétfőn és pén­teken, a legfrissebb bel- és kül­földi eredményekkel. Előfizetéseket felvesznek a sajtóterjesztő vállalat szervei, a gyárak, intézmények és falvak önkéntes lapterjesztői, levélkéz­­besítők és postahivatalok. Az UJ SPORT előfizetési ára egy hó­napra 2 fej, három hónapra 6 fej, egy évre 24 fej. KÖZLEMÉNYEK A nagyváradi Interindus­­trial olajgyár sürgősen alkalmaz egy vegyészmérnököt (anyagki­vonatoló mesteri beosztással) 940 lej havi fizetéssel •­ A VICTORIA fürdő Igazgató­sága közli, hogy október 1 és 7 között az I. osztályú fürdő, ja­vítás miatt zárva lesz. A II. osztályú fürdő és a kád­fürdő a megszokott rendes beosz­tás szerint működik. A II. osz­tályú fürdőben csak fürdőruha- Az Egészségügyi Minisztérium lelkiisme­retes munkájukért „Az orvosi egészségügyi munka kiválója“ jelvénnyel jutalmazta Nagyvárad tartomány következő orvosait, egészségügyi dolgozóit: Ilie Ardeleanu orvos (Sebes község, Honctő rajon), Lau­­rent­ia Barca Szilágysomlyó rajoni főorvos, Tokai Cecília gyógyszerész. Nagyvárad, 1. számú kórház, Miklós Emil törvényszéki orvos (Nagyvárad tart ) Székely Imre, a nagyváradi szülészeti kórház igazgatója, továbbá Ioan Luca orvos (Tulka), Virág Gábor orvos (Apáti, Borosjenő rajon), Paizs László orvos (Derr­a), A­lexan­­dru Pauth gyógyszerész, Nyéki László or­vos (Szilágybagos), Ioan Sajmiescu orvos (Szól­ágysom Ivó), Traian Manciu orvos (Nagyvárad), Florian Costa sofőr (Nagy­várad tartomány egészségügyi osztálya), Alexandru Juran, adm. igazgató helyettes, (Nagyvárad TBC kórház), Ion Moldvai Be­lényes rajon­gésztaMcsának v­b. titkára, Vasile Toma, a belényesi kórház kapusa, Irina Straca ánölőn ©,, Adam­szki Ferenc orvos (Nagyvárad). (Muncitorul Sanitar) p JELVÉNY kifejezheti az elismerést... De érzé­keltetheti-e még csak megközelí­tően is azt a nagy, emberséges munkát, melyet a több évtizedes orvosi működés megkövetel? Felkerestem városunk egyik ki­tüntetett orvosát, Székely Imrét. Az irodában hét kollégájával a szülészeti kórház kérdéseiről be­szélget. Munkájáról érdeklődöm... Nem beszél, — készülődik ... Fehér kabátba bujtat. Látogatásra in­dulunk. T­ÁRJUK a kórtermeket.­­ Csend és tisztaság. Ki­sebb, nagyobb szobákban feküsz­­nek az anyák, nyugodtan, boldo­gan. — Látta a fiamat? — kérdi örömmel az egyik anya az orvost. — Hogyne, gyönyörű gyermeki Válasz: boldog mosoly ... aho­gyan csak az anyák tudnak mo­solyogni. A mosoly nem nekünk szól. Odaszáll, ahová menni készülünk ■— az újszülött osztályra. Magas, barna nő fogad, patyo­latfehérben, halkan és kedvesen. Mert, aki itt dolgozik, annak — a lelkiismeretesség mellett— e három tulajdonság kell, hogy a fő jellemzője legyen: tisztaság, kedvesség és csendesség. Újszü­lött csak ilyen feltételek mellett pihenhet, erősödhet. Erbstein Mária, főnővér meg­mutatja a koraszülöttek két kórter­mét. Ikertestvérek fehér ágyacs­­kájánál állunk: az egyik 1,7 kiló, a másik 2 kiló... A gyengébbek mellett oxigénpalackok. Erbstein főnővér ismeri minde­­nek újszülött állapotát, fejlődését. Lelkiismeretes, finom ápolónő. Munkáját az Egészségügyi Mi­nisztérium az „Orvosi egészség­­ügyi munka kiválója“ jelvénnyel jutalmazta. A fejlett, normális újszülöttek termében egy kedves csecsemőt babusgatnak az ápolónők. A kicsi mosolyog, pislog. A többiek kis ágyukban alusznak. Fejüknél „sze­mélyi lap“, melyen grafikonok mutatják­ a hőmérsékletet, súly­­gyarapodást és a szopást. — Hány gyerek született itt az idén? 1703... A nagyváradi anyák 90—96 százaléka itt szül — mondja Székely doktor. Az ápolónők közben boldogan dicsérik az újszülötteket. — Nézze, milyen gyönyörű... mi­lyen drága, édes... — mutogat­ják sorra. Őszintén szólva még nem lá­tom, nem fedezem fel, miben gyö­nyörködnek annyira, de érzem, s­okat is megértem: nem is ápolók, — anyák ezek. Egyik ablakban a természet kedvessége lep meg... Az ablak­hoz húslomba zöld ág hajlik, az ágon pici fészek, benne újszülött gerlicek. Persze, az ápolónők nem segédkeztek a szülésnél... — De a nevelésnél igen! — vág szavamba a főnővér. — Finom magot, vagy kenyérmorzsát hin­tünk ... Valóban: a jó táplálék mara­déka az ablakpárkányon. Á­TMEGYÜNK a másik pa­­vilo­nba — a nőgyógyá­szatra. Székely elvtárs közben megmu­togatja az újonnan berendezett konyhát, a véletlenül felderített pincét, a gyógyszertárt, a cemen­tezett raktárt — a polcokon 2000 liter kompot, a zsákokban liszt —, és a nagyjából gépesített mosó­dét. A nőgyógyászati pavilon orvo­sa éppen betegeit látogatja. Ész­revehetően megörvend, amikor megtudja: írni akarok róluk. — Hát itt talál feljegyezni va­lót! — mutat körül. Valóban sok az igazítani való. A pavilon mintegy hét éve mű­ködik, de azóta belül lényeges javítás, kimondott „nagytakarí­tás“ nem volt. Az egyébként egészséges kis szobákat még ki­­meszeltették valahogy, egyszerűen — fehérre. De a folyosókon a ré­gi drapra festett falon ott „ékes­kednek“ — a repedéseket, törése­ket betömő — fehér foltok. Miért? ... A múlt évben barna lócákat kaptak. Kórházhoz illően, fehérre kellene festeni... Kimutatnak az ablakon — tes­sék! A pavilon külseje gyönyörű­en lemeszelve. De a kerítés tönk­rement, ember, állat tetszés sze­rint ki-bemehet. — Miért? — A tartomány egészségügyi osztályától nem kaptuk meg a ki­utalt 190.000 lejt — válaszolnak. — Indokolás? — Egy szó: — nincs! Az ország második nagy szülé­szeti kórházának mégis csak kell juttatni „valamicskét“. Természetesen itt is van meg­nyugtató, megörvendeztető. A szobákat rádiósították, a műsor, a zene üdítően hat. Csodálni való a „Tátra“ villa­­moshűtő. Gyönyörű kivitelezésű, finom vonalú hűtőszekrény. Itt tartósítják a vérátömlesztéshez szükséges vért. Sateanu Miorita, ez a kedvesarcú, erőteljes, szőke felcsernő szeretettel végzi e mun­két. Az idén 366 vérátömlesztést végeztek. Az ember itt érzi át igazán: a véradás nagy jótétemény­ű em­beréletet ment meg. A LEGÉGETŐBB, legsür­getőbb kérdést a végére hagyom. Pedig megoldása első­rendű fontosságú. A fűtés ... Kint még ragyog az őszi nap. De bizony itt bent, a pavilonban, a folyosón, a kórtermekben nincs valami langyos „nyár“. — A csempekályhákkal a fűtés nem megoldott... A teremben meleg, a folyosón kissé hűvösebb van, s a beteg már meghűlt — magyarázza az orvos. De elsősorban azért nem meg­oldott, mert a köz­ponti fűtés jobb! Van-e lehetőség beszerelésé­re? Székely elvtárs megmutogatta: a fűtőtestek, a csövek, a meleget­ szolgáltató gőzgép az udvaron. Csak be kell szerelni. — Mi akadályozza?’ — Nem adnak rá pénzt. — Miért? ... Hisz a központi fűtés nemcsak jobb, de olcsóbb is! Beszerelése mintegy 50.000 lej. Haszna: 1. állandó, egyenlő me­leg, — ami a kórházban nem mel­lékes szempont —, 2. a fasűtés költségeinek megtakarítása: mint­egy 100.000 lej. Nincs kommentár: a költség­­különbözet gyönyörűen érvel... Nem értem ezt a pénzgazdálko­dást! MIDŐN visszatérünk a­z iro­dába, a panaszokról te­szek említést. — Sok szépet és jót láttam ... És mégis mi az alapja a szerkesz­tőségünkbe küldött egyes panasz­­leveleknek? — A beteg csak az apróságokat látja. Ezzel kerül szembe. S itt bizony van még hiba ... Kevés az ápolónőnk, vannak délutánok, a­­mikor 50 betegre egy ápolónő jut. Aligha van ideje mindenki óhaját teljesíteni. Az étel felszolgálását a takarí­tó személyzet végzi. Bizony, sem az evőeszközök, sem a felszolgá­lók — kevés kivétellel — nem a legfinomabbak... A fürdési le­hetőség megvan, de még nem ki­elégítő ... Nincs központi ruha­tár. A betegek nem kapnak kór­házi ruhát... Egyes nővérek né­ha türelmetlenek, kissé felülete­sek ... Természetesen néha a be­tegek is túl igényesek, érzéke­nyek. Egyeseknek nem tetszik, miért helyezzük nagy szobába, mikor ő kicsiben szeretne és eh­hez hasonlók... E­GY ORVOS munkájáról, küzdelmeiről akartam ír­ni, s egy egész kórház gondja­­bajaiba, sikereibe és kudarcaiba bonyolódtam bele. S ez természetes is. Dr. Székely Imrét 22 éves orvo­si működésének sikerei, küzdel­mei ide kötik — a 3. számú kór­házhoz, melynek hat éve orvosa, s 4 éve igazgatója. Az Egészségügyi Minisztérium kitüntetését nemcsak az orvos, ha­nem az igazgató, a kommunista ember is kapta. Igazgatói sikerei, a kórház fejlődése viszont nem­csak az ő érdeme, hanem e közös­ség jó orvosaié, lelkiismeretes ápolóié és dolgozóié is. Az igaz­gató kitüntetése tehát ugyanak­kor az egész munkaközösség or­vosi-egészségügyi működésének el­ismerése. Az elismeréshez mi is ily módon csatlakozunk. Balogh Ödön

Next