Fáklya, 1988 (32. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-03 / 1. szám
2 AZ ELSŐ EREDMÉNYEK Amikor véget ért a washingtoni csúcstalálkozó, egy amerikai képviselő, a demokrata párt jobbszárnyának egyik igen tevékeny tagja a következőket mondta nekem búcsúzóul: „Ne feledje, az önöknél zajló peresztrojka sikerétől nagyon sok függ nálunk is. Nevezetesen az, mennyire leszünk képesek megerősíteni a washingtoni politikában jelentkező változásokat. Most, amikor megpróbáljuk összegezni a búcsúzó év eredményeit, többek között olyan jeleket keresünk az egyes kormányok politikájában, amelyek tanúsítanák, mennyire kész a nyugat nemzetközi politikai irányvonalának mélyreható átalakítására. Egyet határozottan állíthatunk: nem maradt eredmény nélkül a szovjet kormánynak az a felhívása, hogy vizsgálják felül az időszerű kérdések régi megközelítési módjait és új szemmel nézzék a világ realitásait. A közepes és rövid hatótávolságú rakéták leszerelésére vonatkozó szerződés aláírásával megtették az első lépést az atomfegyvermentes világ felé. A továbblépés azonban még nagyon sok időt és erőfeszítést igényel. A legnagyobb nehézség ezen a téren az, hogy a nyugat továbbra is ragaszkodik az atomfegyverekhez vagy az azzal egyenértékű eszközökhöz, mint a biztonság egyetlen lehetőségéhez és garanciájához. A következő cél: a szovjet és az amerikai hadászati támadó fegyverek ötvenszázalékos csökkentése. A leköszönő év új és jelentős haladást hozott e fegyverzetek csökkentésének kölcsönösen elfogadható szerkezeti szintjét illetően. A Washingtonban aláírt rakétamegállapodásnak a rakéták megsemmisítésére és az ellenőrzésre vonatkozó fejezete az új megállapodás jó modellje lehet. Nem sikerült azonban változtatni azon a kétértelmű hozzáálláson, amivel Washington az ABM-szerződéshez közelít. Az amerikai fél úgy próbálja beállítani a dolgot, mintha szabad kezet kapott volna az SDI-program végrehajtására, ez pedig a hadászati támadó fegyverek csökkentését előirányzó szerződés útjában álló akadályokra enged következtetni. Ha új szemléletmóddal közelítünk a témához, feltétlenül az alábbi következtetésre jutunk: az amerikai vezetés nem döntött visszavonhatatlanul a biztonság megőrzésének kizárólagosan politikai garanciái mellett. A „csodafegyver” megszerezhetőségének csábítása nyilvánvalóan ellentmond a külpolitika stratégiai demilitarizálása igényének. Ez a kettősség ugyanúgy megfigyelhető más NATO-országok kormányának politikájában is. A NATO közelmúltban véget ért ülésszaka üdvözölte a Washingtonban aláírt szerződést. Ez természetes is, hiszen a Pershing—2-esek és az SS— 20-asok leszerelésével megszűnik egy európai atomháború kiprovokálásának lehetősége egy olyan fegyverfajta révén, amelyet a már meglévő központi hadászati arzenál kiegészítéseként szereltek fel. A nagyobb NATO-országok, különösképpen Franciaország, azonban nyomban kampányba kezdtek annak érdekében, hogy a leszerelt rakétákat „kompenzálják” ún. „előhadászati” atomfegyverekkel. Ezzel azonban csak újabb atomgyújtó-szerkezetet helyeznének Európa puskaporos hordójába. A régi szemléletmód különösen érzékletesen a regionális konfliktusok és a humanitárius kérdések megközelítésében mutatkozik meg. Most minden eddiginél világosabban látszik, hogy az afganisztáni, kambodzsai és nicaraguai helyzet megoldásának egyetlen lehetősége a nemzeti megbékélést szolgáló, maximálisan kedvező körülmények megteremtése. De amennyiben Washington továbbra is katonai segítséget nyújt az afgán és nicaraguai kontráknak, ezzel csak azt bizonyítja, hogy nem érdekelt a békés rendezésben. A közel-keleti helyzet pedig már bebizonyította, milyen zsákutcába vezet, ha a regionális és a humanitárius kérdéseket ilyen „kettősségi alapon” közelítik meg. Az év végén az izraeliek által megszállt területeken kirobbant a palesztin őslakosság valóságos nemzeti felkelése. Az izraeli vezetés magatartása mit sem változott az eltelt negyven év alatt. És mit tesz Washington? Az egész idő alatt a legfőbb támogatója ésstratégiai szövetségese volt Izraelnek. Egyes amerikai megfigyelők mintha csak most kezdtek volna elgondolkodni azon, hogy a Gázában és Jordán folyó nyugati partján végighömpölygő ellenállási hullámot az elkeseredés és a palesztin kérdés igazságos rendezésének hiánya váltotta ki. Pedig éppen Washington volt az, amely mindeddig akadályokat gördített a békés politikai folyamat útjába és a különböző különmegállapodásokat támogatta. Az eredmény: egy egész népet megfosztottak a hazához való jogától és nem akar véget érni a libanoni vérontás. ■ Az óévről elmondhatjuk, hogy az előzőnél pozitívabb mérleggel zárult. Már mutatkoznak az új szemléletmód első jelei, de még nem elég erősek, s minduntalan megérinti őket a régi konfrontációs szemlélet- és cselekvésmód fagyos lehellete. A politikusoknak és e közéleti személyiségeknek a jövőben még nagyon sokat kell tenniük annak érdekében, hogy biztosabban léphessünk előre. „ , , _ , Szpartak Beglov A KURGANOK TITKAI Gazdag leletanyaggal büszkélkedhetnek az idén a rosztovi régészek. A város határában nemrégiben tártak fel egy egyedülálló szarmata temetőt, s máris újabb leletekről érkeztek hírek Mjasznyiki körzetéből. J. Beszpalij, az azovi helytörténeti múzeum archeológiai expedíciójának vezetője nem tudja elrejteni örömét, de a gondjait sem. Nem is olyan régen ezen a mezőn még 21 kúnhalom állt. Ma már csak három van, a többit könyörtelenül beszántották a helyi gazdaságok. — Ne gondolják, hogy minden egyes halom kincseket rejt — mondja V. Makszimenko, az Azov-doni egyesített expedíció vezetője. — Száz, sőt ezer temetkezési hely közül jó, ha egy maradt érintetlen az évszázadokon át. VILNIUSZ VENDÉGE A litván főváros Szent Teréz templomában cerebrált misével kezdte vilniuszi látogatását Szin bíboros, a Fülöp-szigetek katolikus főpapja. Pimennek, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának a meghívására érkezett a Szovjetunióba. A vendég már járt Moszkvában, Kijevben, Leningrádban és Rigában. A bíborost elkísérte útjára Alejandro Melchior, a Fülöp-szigetek szovjetunióbeli rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. .„Örülök, hogy látogatásomra éppen akkor került sor, amikor Litvánia a kereszténység felvételének 600 éves évfordulóját ünnepli — mondta a TASZSZ tudósítójával folytatott beszélgetésben Szin bíboros. — Valamennyi általam meglátogatott templomban a miséken nagyszámú hívő vett részt, ami azt jelenti, hogy a litván katolikusok tisztelik vallási hagyományaikat és gazdag lelki életet élnek. Örvendetes, hogy Litvániában, de a Szovjetunió más vidékein is gondozottak isten házai. A Szovjetunióban utazva, igyekeztem hidat verni országaink népei közé — jegyezte meg a bíboros. — A találkozások mindig elősegítik a feszültségek csökkenését és a béke megőrzését Földünkön.” A vendég ellátogatott még a kauaszi szemináriumba, találkozott a litvániai katolikus és pravoszláv egyház elöljáróival, és misét celebrált a kamaszi székesegyházban is.