Fáklya, 1988 (32. évfolyam, 1-24. szám)

1988-01-03 / 1. szám

2 AZ ELSŐ EREDMÉNYEK Amikor véget ért a washingtoni csúcstalálkozó, egy ame­rikai képviselő, a demokrata párt jobbszárnyának egyik igen tevékeny tagja a következőket mondta nekem búcsúzóul: „Ne feledje, az önöknél zajló peresztrojka sikerétől nagyon sok függ nálunk is. Nevezetesen az, mennyire leszünk ké­pesek megerősíteni a washingtoni politikában jelentkező változásokat. Most, amikor megpróbáljuk összegezni a búcsúzó év ered­ményeit, többek között olyan jeleket keresünk az egyes kor­mányok politikájában, amelyek tanúsítanák, mennyire kész a nyugat nemzetközi politikai irányvonalának mélyreható átalakítására. Egyet határozottan állíthatunk: nem maradt eredmény nélkül a szovjet kormánynak az a felhívása, hogy vizsgálják felül az időszerű kérdések régi megközelítési mód­jait és új szemmel nézzék a világ realitásait. A közepes és rövid hatótávolságú rakéták leszerelésére vonatkozó szerződés aláírásával megtették az első lépést az atomfegyvermentes világ felé. A továbblépés azonban még nagyon sok időt és erőfeszítést igényel. A legnagyobb nehéz­ség ezen a téren az, hogy a nyugat továbbra is ragaszko­dik az atomfegyverekhez vagy az azzal egyenértékű eszkö­zökhöz, mint a biztonság egyetlen lehetőségéhez és garan­ciájához. A következő cél: a szovjet és az amerikai hadászati táma­dó fegyverek ötvenszázalékos csökkentése. A leköszönő év új és jelentős haladást hozott e fegyverzetek csökkentésé­nek kölcsönösen elfogadható szerkezeti szintjét illetően. A Washingtonban aláírt rakétamegállapodásnak a rakéták megsemmisítésére és az ellenőrzésre vonatkozó fejezete az új megállapodás jó modellje lehet. Nem sikerült azonban változtatni­ azon a kétértelmű hoz­záálláson, amivel Washington az ABM-szerződéshez köze­lít. Az amerikai fél úgy próbálja beállítani a dolgot, mintha szabad kezet kapott volna az SDI-program végrehajtására, ez pedig a hadászati támadó fegyverek csökkentését előirány­zó szerződés útjában álló akadályokra enged következtetni. Ha új szemléletmóddal közelítünk a témához, feltétlenül az alábbi következtetésre jutunk: az amerikai vezetés nem döntött visszavonhatatlanul a biztonság megőrzésének kizá­rólagosan politikai garanciái mellett. A „csodafegyver” meg­szerezhetőségének csábítása nyilvánvalóan ellentmond a kül­politika stratégiai demilitarizálása igényének. Ez a kettősség ugyanúgy megfigyelhető más NATO-orszá­­gok kormányának politikájában is. A NATO közelmúltban véget ért ülésszaka üdvözölte a Washingtonban aláírt szerző­dést. Ez természetes is, hiszen a Pershing—2-esek és az SS— 20-asok leszerelésével megszűnik egy európai atomháború ki­­provokálásának lehetősége egy olyan fegyverfajta révén, ame­lyet a már meglévő központi hadászati arzenál kiegészíté­seként szereltek fel. A nagyobb NATO-országok, különös­képpen Franciaország, azonban nyomban kampányba kezd­tek annak érdekében, hogy a leszerelt rakétákat „kompen­zálják” ún. „előhadászati” atomfegyverekkel. Ezzel azonban csak újabb atomgy­új­tó-szerkezetet helyeznének Európa pus­kaporos hordójába. A régi szemléletmód különösen érzékletesen a regionális konfliktusok és a humanitárius kérdések megközelítésében mutatkozik meg. Most minden eddiginél világosabban lát­szik, hogy az afganisztáni, kambodzsai és nicaraguai hely­zet megoldásának egyetlen lehetősége a nemzeti megbékélést szolgáló, maximálisan kedvező körülmények megteremtése. De amennyiben Washington továbbra is katonai segítséget nyújt az afgán és nicaraguai kontráknak, ezzel csak azt bi­zonyítja, hogy nem érdekelt a békés rendezésben. A közel-keleti helyzet pedig már bebizonyította, milyen zsákutcába vezet, ha a regionális és a humanitárius kérdése­ket ilyen „kettősségi alapon” közelítik meg. Az év végén az izraeliek által megszállt területeken kirobbant a palesztin ős­lakosság valóságos nemzeti felkelése. Az izraeli vezetés ma­gatartása mit sem változott az eltelt negyven év alatt. És mit tesz Washington? Az egész idő alatt a legfőbb támoga­tója és­­stratégiai szövetségese­ volt Izraelnek. Egyes ameri­kai megfigyelők mintha csak most kezdtek volna elgondol­kodni azon, hogy a Gázában és Jordán folyó nyugati part­ján végighömpölygő ellenállási hullámot az elkeseredés és a palesztin kérdés igazságos rendezésének hiánya váltotta ki. Pedig éppen Washington volt az, amely mindeddig akadályo­kat gördített a békés politikai folyamat útjába és a külön­böző különmegállapodásokat támogatta. Az eredmény: egy egész népet megfosztottak a hazához való jogától és nem akar véget érni a libanoni vérontás. ■ Az óévről elmondhatjuk, hogy az előzőnél pozitívabb mérleggel zárult. Már mutatkoznak az új szemléletmód első jelei, de még nem elég erősek, s minduntalan megérinti őket a régi konfrontációs szemlélet- és cselekvésmód fagyos lehellete. A politikusoknak és e közéleti személyiségeknek a jövőben még nagyon sokat kell tenniük annak érdekében, hogy biztosabban léphessünk előre. „ , , _ , Szpartak Beglov A KURGANOK TITKAI Gazdag leletanyaggal büszkél­kedhetnek az idén a rosztovi ré­gészek. A város határában nem­régiben tártak fel egy egyedül­álló szarmata temetőt, s máris újabb leletekről érkeztek hírek Mjasznyiki körzetéből. J. Beszpalij, az azovi helytör­téneti múzeum archeológiai ex­pedíciójának vezetője nem tud­ja elrejteni örömét, de a gond­jait sem. Nem is olyan régen ezen a mezőn még 21 kúnhalom állt. Ma már csak három van, a többit könyörtelenül beszán­tották a helyi gazdaságok. — Ne gondolják, hogy min­den egyes halom kincseket rejt — mondja V. Makszimenko, az Azov-doni egyesített expedíció vezetője. — Száz, sőt ezer te­metkezési hely közül jó, ha egy maradt érintetlen az évszázado­kon át. VILNIUSZ VENDÉGE A litván főváros Szent Teréz templomában cerebrált misével kezdte vilniuszi látogatását Szin bíboros, a Fülöp-szigetek kato­likus főpapja. Pimennek, Moszk­va és egész Oroszország pátriár­kájának a meghívására érkezett a Szovjetunióba. A vendég már járt Moszkvában, Kijevben, Le­­ningrádban és Rigában. A bí­borost elkísérte útjára Alejand­ro Melchior, a Fülöp-szigetek szovjetunióbeli rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. .„Örülök, hogy látogatásomra éppen akkor került sor, amikor Litvánia a kereszténység felvé­telének 600 éves évfordulóját ünnepli — mondta a TASZSZ tudósítójával folytatott beszél­getésben Szin bíboros. — Vala­mennyi általam meglátogatott templomban a miséken nagy­számú hívő vett részt, ami azt jelenti, hogy a litván katoliku­sok tisztelik vallási hagyomá­nyaikat és gazdag lelki életet élnek. Örvendetes, hogy Litvá­niában, de a Szovjetunió más vidékein is gondozottak isten házai. A Szovjetunióban utazva, igyekeztem hidat verni orszá­gaink népei közé — jegyezte meg a bíboros. — A találkozá­sok mindig elősegítik a feszült­ségek csökkenését és a béke megőrzését Földünkön.” A vendég ellátogatott még a kau­aszi szemináriumba, talál­kozott a litvániai katolikus és pravoszláv egyház elöljáróival, és misét celebrált a kam­aszi székesegyházban is.

Next