Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 2. szám - Szalatnai Rezső: Séta Reviczky Gyula körül
kesztőségében állandóan felolvasta verseit, oly szépen, mint egy ifjú szavaló. „Ez lesz a legjobb könyvem“ •— mondogatta készülő Reviczky-regényéről, amelyet azonban nem írt meg, a halál megakadályozta ebben. Móricz Virág is állítja, hogy apja egy Reviczky-könyvön dolgozott. Azt hiszem, Móriczot elsősorban Reviczky származása érdekelte, onnan, a különös bölcsőből, akarta megvilágítani azt a költőt, aki Vajda Jánossal együtt bevezetője az új magyar költészetnek. Móricz jól sejtette, hogy Reviczky problémáját éppen az elhagyott s levedlett családi körből lehet megérteni, a vesztett csatából, amelyről oly fájdalmasan énekelt. Irodalmi közvéleményünk máig nem értékelte eléggé Reviczky kisregényét, az „Apai örökség“ címűt. Pedig ez kiváló, hibátlan írásmű s tetejébe olyan hiteles képe a múlt századbeli magyar dzsentri-züllésnek, aminő dokumentumszámba megy irodalmunkban. Komlós jól írja, hogy Revitcky regénye a Valóságot tükrözi, lírája pedig az álmokról beszél, amelyekbe ép a valóság elől menekül. Mindössze harmincnégy esztendőt élt s kezdettől fogva haláláig visszafelé nézett. Ahhoz mérte mondanivalóját, amit elhagyott, a tűnő ifjúsághoz, melynek „rózsás nyomát“ zihálva kergeti a századvégi Budapesten. Még meglegyint szellője tűnt napoknak, Távol vidékről, hol a rózsa nyit. Virágid, ifjúság, hogy hulladoznak, Hogy szétfoszlanak fényes álmaid, őrizd bár féltve, megfakul a lélek. Minden fohász egy álmot elsodor. Hervasztja napihő, rejteke a szélnek. Mint elhagyott, száraz virágbokor, így énekelt első emlékezésekor. Elért egy döntő stációt, költő lett, akire felfigyeltek. De minden révülete oda torkollott, hogy hiányzik belőle valami erő, ami nyilván megvolt, amikor világra jött, de útköziben eltűnt. Hogyan hitesse el a magyar világgal ezt az erőt, a költői őszinteséget? Elérheti ezt ő valaha úgy, ahogy Petőfi elérte? Kétféle írói gyakorlata, a versbeli elvontság és álcázás, s a prózabeli merő realizmus, erre a keresőre, tépelődőre vall. Prózájával, mint egy lábjegyzettel, hitelesíteni akarta lírai vallomásait. Szavai, szófűzései, sőt mondatai is onnan származnak, ahol költővé érett, a magyar városokból s Budapest légköréből. Nem kötődnek egyetlen vidékhez sem, Reviczynek nincs faluja, nem beszél szülőföldről, nemes és tömény egyéni bánatának verseihez prózája nyújtja a hegedűkulcsot. Hangja,, a hang színe, az emberi döbbenet, amivel a Reviczky-vers elüt mások verseitől, onnan való, a ködbeborult szülőföldről, a hajdani Felvidékről. Érdemes annak kissé utánanézni. 2. Pőstyénből, a Vág völgyéből, Nagytapolcsány felé, a Nyitra völgyébe, ma sem vezet vasút. Poros társasgépkocsi kapaszkodott fel Banka és Radosna közt az Inovec hátára, onnan le Sárfőre, aztán tovább Nyitrabajnára. 1944. júliusában ottjártam, gépkocsin mentünk. Radosnám megnéztük Pázmány szobáit a püspöki kastélyban s a hatalmas gesztenyést a roppant kertben. Minden faluban zsibongva rebbentek szét a libák, száz meg száz liba, csak úgy fehérlett tőlük az aranyló por. Sajna, után megálltunk Vitklócon. Itt született Reviczky Gyula. Nem is falu ez, csak egy telep, két kastély. Ez a vidék, a Vág és a Nyitra völgye, tele van ilyen kis kastéllyal. A nyitramegyei földbirtokos famíliák igényesen éltek, de nem kifelé, mint a gömöriek és a sárosiak, magukba húzódtak, úri muri nem járta ezen a tájon. Justh Zsigmond híres Naplójának második része nagyszerűen jellemzi ezt a felvidéki nemességet, a nyitraiakat. Vitkócon tulajdonképpen csak két földszintes nemesi kúria található s ami épületben hozzájuk tartozik: a hosszú, fehérre meszelt cselédházak az istállók és fészerek közt, mellettük disznóólak, galambdúcs kúp alakú barna farakások, károgó tyúkok, totyogó kacsák s libák. Nyárfák az úton, gyümölcsfák a házak körül. A két kúria közt pöttöm kápolna vadcserjével körülfutva, mellette félrebillent sírkövek, latin felirattal. Nyitramegye monográfiája szerint Vitkóc földesurai a Szulyovszkyak voltak. A milleneumkor, amikor ezt az adatot följegyezték, Vitkóc lakosainak száma kereken száz volt. Dombok közt fekszik Vitkóc, s kelet felé kitágul a csöpp katlan, ott egy patak kanyarog délnek, a Nyitrába. Északról idekéklik az Inovec csúcsa. A költő születéséről sehol semmi nyom. Mártonvölgyi László még látta itt a szérűben, bedeszkázva s falhoz állítva azt a márványtáblát, amely az egyetlen nevezetes vitkóci eseményt megörökítette. Ebben a házban született 1855. évi április 9-én revisnyei Reviczky Gyula jeles írónk és költőnk, ( Budapesten 1889. évi július 11-én), kinek emlékezete a nemzet kegyeletével áldott legyen! Így szólt a márvány szövege (Márton-völgyi László: Zarándokúton a Kárpátok alatt, 106—113), én már nem találtam ott.