Fáklya, 2004 (8. évfolyam, 1-7. szám)

2004-01-01 / 1. szám

lámpát, ha ő forgat. Gondoltuk majd megkérünk valakit. Jött is mindenféle ember, csokornyakkendőben, frakkban, nagyestélyiben. Az első háromnak a kezébe nyomtunk egy-egy reflektort és vidáman felvettük a díjátadást. Az ün­nepség után hivat a nagykövet. Sopánkodik, hogy nemzetközi diplomáciai botránynak nézünk elébe, ugyanis a világosítóink nem kisebb személyek vol­tak, mint a francia nagykövet, a panamai nagykövet felesége és a mexikó­városi rendőrfőnök. Szerencsére aztán nem lett semmiféle botrány, alkalmi asszisztenseink nem jelentettek fel. ” Józsi bácsi beszélt Leni Riefenstahlról is, aki szerinte a szakma legna­gyobb alakja volt. A berlini olimpiáról készített világhírű filmje forgatása során számtalan újszerű technikai megoldást alkalmazott. Az életkorára u­­talva egykori riportalanya, Lukács György mondását idézte: „Fiam, legjobb fiatalon meghalni - de minél később". Természetesen az elismerések sem kerülték el a kiváló rendezőt: már egé­szen fiatalon Balázs Béla-díjat kapott, az Érdemes Művész kitüntetés bir­tokosa, hetvenéves korában megkapta a Magyar Köztársasági Érdem­rend Tiszti Keresztjét, a 33. Magyar Filmszemlén pedig életmű-díjas lett. Krakkóban elnyerte a Lengyel Katolikus Filmszövetség aranygyűrűjét, me­lyet Karol Wojtila, jelenlegi II. János Poll pápa húzta az ujjára. 1996-ban a NOB századik évfordulóján Olimpiai Érdemrendet kapott. A magyar sportfilm atyja emlékezetes estet szerzett mindnyájunk számá­ra, s reméljük, hogy még sokáig örvendeztet meg bennünket izgalmas és ér­dekes filmekkel. Dr. Csík Ferenc emléktábla avatása. (Sopron, 2003. november 22.) Dr. Csik Ferenc 1913. december 12-én született Kaposváron. Mint kato­naorvos 1945. március 29-én egy bombatámadás során halt hősi halált Sop­ronban. Az ünnepség a városi uszodában vette kezdetét. A műsorvezető a meghívott vendégeket név szerint bemutatta. Elsőnek Csik Katalint és Dr. Temee Judit olimpiai bajnokot, a jubileumi XXV. Dr. Csik Ferenc Emlék­­verseny fővédnökét, majd sorban a többieket: Dömölky Lídia olimpiai baj­nok, Újvári Ferencné MOA hagyományőrző alosztályvezető, Dr. Németh Zsu­zsa a Csik Ferenc alapítvány elnöke, Wilfing Ferenc Sopron Polgármesteri Hivatal kabinetfőnöke, Dombi Iván a Vízilabda Szövetség emlékbizottság elnöke, Dömötör Zoltán olimpiai bajnok, Hegedűs László a Városi Úszó Szakbizottság elnöke, Klauth András az emlékverseny egyik főszponzora, Szomor Sándor nemzetközi versenybíró és végül, de nem utolsóként a 90 éves Dombóvári Sándor Csik Ferenc kortársa és egykori sportbarátja. A bemuta­tás után egy szimbolikus olimpiai láng meggyújtásával a szóvivő méltatta Dr. Csik Ferenc eredményeit. Ezután az előtérben elhelyezett márványtábla leleplezésére került sor. A tábla felett Csik Ferenc nagyméretű fényképe van, mellette a Nemzeti Zász­ló. A táblát Csik Katalin és a két főszponzor leplezte le, közben az Olimpiai Himnuszt játszották. Az avató beszédet Dömölky Lídia olimpiai bajnok mondta el. Azt követően a koszorúk elhelyezése történt. A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület nevében Hencsei Pál és Dombó­vári Sándor koszorúzott. Az ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget.

Next