Fáklya, 2006 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2006-02-01 / 1. szám
1969-től edzősködött is az Egyetértésben, 1972-ben 3 hónapig a kanadai kenuválogatott edzője volt, azonban a müncheni olimpia előtt a magyar hatóságok hazarendelték. 1972 és 1982 között a Kp.Honvédnál dolgozott, 1977-től mesteredzőként. Tanítványai közül Buday Tamás, Frey Oszkár, Hoffmann Ervin világbajnokok lettek. 1982 óta Pakson dolgozik, ahol a nulláról indulva sikerült eredményeket elérnie az atomváros kenusaival. Közben 1986-ban edzőtanfolyamot vezetett Kínában, a Jangce partján fekvő Vuhanban. Ő készítette fel a szöuli olimpiára a koreai kenuválogatottat, ahol egy versenyzője a középfutamba került, ezzel Ázsia legjobbja lett. Tíz év múlva visszatért a Távol-Keletre, a hongkongi kajak-kenu válogatott vezető edzői tisztét vállalta el. Jelenleg is Pakson él, nyugdíjas. TATAI TIBOR 1944. augusztus 4-én, Pesén született. Gyermekkorát Szentendrén és Nagycsömötén, a mai Lukácsházán töltötte. 1955 decemberében a család Szentendrére költözött. A Bp. Előrénél kezdett kajak-kenuzni, előbb kajakozott és csak később kötött ki végérvényesen a kenunál. 1967-ben kiváló eredményeket produkálva bekerült a válogatott keretbe. Két olimpiai válogató versenyen is legyőzte Wichmann Tamást, a nagy riválist. Granek István nem tudott dönteni Wichmann és Tatai között, így mindketten kiutaztak a mexikói olimpiára. Xochimilcóban, három nappal a versenyek kezdete előtt az indulási jogért külön versenyt vívtak. Tixi ismét legyőzte vetélytársát, így rajthoz állhatott élete első nagy világversenyén, különösebb nemzetközi rutin nélkül. Az előfutamból simán bejutott a döntőbe, ahol 600 m-nél már ő állt az élre. A „kenukirály” Lewe és a szovjet Galkov előtt olimpiai bajnok lett! 1969-ben a moszkvai Európa-bajnokságon Wichmann és Tatai is indulhatott. Ezúttal Wichmann győzött, Tibornak meg kellett elégednie a 3. hellyel. Azonban egy év múlva újra örülhetett, a koppenhágai világbajnokságon ismét „hazavágta a világot.” 1971-ben a belgrádi világbajnokság döntőjében nagy harcot vívott Lewével , aki mintegy fél hajóval megelőzte Tibort. Akkor még nem gondolta, hogy ezzel az ezüstéremmel elbúcsúzott a nemzetközi világversenyektől 29 évesen váratlanul a visszavonulás mellett döntött. 1976-ban kezdett edzősködni a BKV Előrénél, ahol többek között nevelő edzője volt a Sydneyben olimpiai bajnokságot nyert Novák Ferencnek. 1987-ben Kínába, majd Olaszországba hívták, ahol kenu szakágvezetőként dolgozott. Néhány évvel később ő készítette fel a barcelonai olimpiára a házigazdák kenusait. 1995-ben újra kezdett edzősködni a BKV Előrénél. Előbb főfoglalkozású vezetőedzőként, majd 1999-től szakosztály vezetőként is dolgozott. Jelenleg ő is nyugdíjas, Szentendrén él. A Kárándy József Sportkönyvtár állománya ismét bővült. A korábban is már több könyvet felajánló Füzessy József tagtársunk újra értékes könyvek adományozásával gyarapította sportkönyvtárunkat. Köszönjük nagylelkű segítségét! Józsi bácsi az elmúlt év végén a Vas Megyei Közgyűlés által adományozott Életműdíjat vehette át, amihez ezúton is szívből gratulálunk, sok erőt és egészséget kívánunk!