Fáklya, 2013 (17. évfolyam, 1-5. szám)

2013-01-01 / 1. szám

Akitől még a kínaiak is féltek A négyszeres világ- és négysze­res Európa-bajnok asztaliteniszező, Jónyer István volt november végén a vendégünk. Az egy­kor Kalkuttából és Phenjanból is hős­ként hazatérő kivá­lóság remek beszélgetőpartnernek bizonyult, testközelből mutatta be ,70-es és ,80-as évek aranykorszakát, amikor a legendás Jónyer- Klampár­ Gergely trió sikert sikerre halmo­zott. A Miskolcon született fiúnak kezdetben még asztalos édesapja fából készített ütőt, melyeket ő hungarocellel vont be, és ezzel az ütővel mindenkit megvert. Felfedezték, a Di­ósgyőr leigazolta, ahonnan csakhamar a kor vezető csapatához, a Bp. Spartacushoz hívta a nagy előd, Sidó Ferenc. 1971-ben, az őste­hetség Klampár Tiborral párosban világbaj­nok lett, melyet 1975-ben Gergely Gáborral megismételt. Ebben az évben jutott fel pá­lyafutása csúcsára, egyéniben is világbajno­ki címet szerzett a nagy rivális Sztipáncsics ellenében. A mérkőzés az akaraterő diadala volt, hiszen István 0-2-ről állt talpra. A sportág történelmébe az ál­tala kitalált és tökéletesített „kiflipörgetéssel” is beírta nevét. A labda az oldalpörge­téskor olyan ívet írt le, hogy a háló mellett jutott át az ellen­fél oldalára, megcsúszva az asztal felületén, ami mindig biztos pontot jelentett. 1979-ben, Phenjanban a kínaiak elleni 5:2-es és 5:1- es sikerrel megkoronázták pályafutásukat, megszerezve asztalitenisz sportunk eddi­gi utolsó világbajnoki címét. Mi volt illetve volt-e titka a legendás aranycsapatnak? A kí­nai specialista Jónyer István szerint: „A sike­rekhez mindenek előtt tehetséges játékosok és sok-sok munka kellett. Mi nem egyszer 12 órát is gyakoroltunk, egészséges rivalizálás volt köztünk. Csapatunkban három világklasszis játszott, míg az ellenfeleknél csak maximum kettő. ’’ Jónyer István jelenleg az asztalitenisz szö­vetség alelnökeként segíti szeretett sportágát. Gyorsan elrepült vele az idő, pedig több témát nem is érintett. A sokak által nem ismert szto­rikat lelkes tapssal jutalmazta a szép számmal megjelent publikum.

Next