Falusi Gazda, 1866. január-június (6. évfolyam 1. félév, 1-26. szám)
1866-02-14 / 7. szám
51 ekkor minden 8—10 nap múlva megújítani szükséges, különösen ügyelvén arra, hogy e czélra használt szalmás foganat, már összesülve melegen alkalmaztassák; — szintúgy a szalmatakarókat minden éjjelre föl kell tenni, reggel pedig csakis akkor, midőn a napsugarai már meleget fejtenek ki (9—10 óra tájban), távolítjuk el azokat délutáni 3—4 óráig, amidőn ismét újra letakarjuk. Mindenekfölött azonban legnagyobb óvatosságot igényel a szellőzés; — zord hideg, szeles napokon át, habár tiszta napfénynél is, huzamosb ideig szellőzni annyi volna, mint ültetvényünket tönkre tenni, ezért is fagyos időjáráskor elég, ha az ablakokat a széllel ellenkező irányban csak néhány perczig 1—2 hüvelyknyire fölpöczköljük, csakhogy a fölösleges gőz és pára eltávolittassék ; meleg időben 11 órától kezdve egész délután 2—3 óráig szellőztethetünk; a hévmérő, valamint kertészetnél egyáltalában, úgy különösen az ezdei tenyésztésnél elkerülhetlen szükséges műszer, csalékony érzékeinkre a hideg vagy meleg megítélésénél legkevésbbé sem számíthatunk. Ha szigorú fagyok alatt szellőzni lehetetlen volna, nehogy az üvegtáblák által összpontosított napsugarak miatt az üzdőládában a hőség megrekedve, a zsenge ültetvények kárt szenvedjenek, tanácsos az ablaktáblákat olajos papirossal, vagy ritkás szalmatakaróval befedni, miáltal a napsugarak hőségét mérsékelhetjük. Májusban szép meleg napokon át az ablakokat egészen leemeljük, de éjjelre a bekövetkezhető utófagyok miatti elővigyázatból mindannyiszor ismét föltesszük. Az öntözés szinte nagy óvatossággal, s csakis langy (18—20 °) meleg, állott vízzel történjék, különösen pedig ügyeljünk arra, hogy a levelek meg ne nedvesedjenek, mi okvetlenül penészt és rothadást idézne elő. Többiben az öntözés csak igen mértékletesen történjék, azt csak a fejlődési szakban ismételhetjük szükség szerint; gyümölcsérés kezdetével pedig végkép megszüntetjük. * # * Hátra van még, hogy a becsipkedésről (herélés), mint a dinnyetenyésztés egyik lényeges mesterfogásáról, néhány sorokban értekezünk. — Tapasztalt dolog ugyanis, hogy a dinnyeplánta, ha maga természetére hagyatik, 8—10 láb hosszú indákat fejleszt, s csakis miután magát úgyszólván kinőtte, köt gyümölcsöt, és pedig nem a középső vagy vezér-, hanem mellékindákon ; — hogy tehát ezen mellékindák gyorsabb kifejlődését siettessük, legelsőbben a közép vagy szivhajtást éles tollkéssel vagy körmünkkel kicsipkedjük, ez által a nedv a sziklevelek (cotyledon) tövében létező rügyekre hatván, azok növekedése előmozduttatik; ezen becsipkedés ideje jelen van akkor, midőn a plánta négy első levelei (ideértve a szikleveleket is) kifejlődtek. Becsipkedés után a vezérindák azonnal fejlődni kezdenek, ezek minden levélíznél ismét mellék- vagyis termőindákat nevelnek, ha ezen vezérindákat a 3-ik levélizen fölül ismét becsipkedjük, a tápnedv a termőindákra hatván, azok gyorsabban fejlődnek és korábban kötnek gyümölcsöt. Ezen második becsipkedés, vagyis a vezérindák kurtítása ezdei tenyésztés mellett, hol a plánta buja fejlődésének az üzdelába korlátot szab, egyszersmind elkerülhetetlen. Némelyek még a termőindákat is lecsipkedik, de ezt többszörös tapasztalataim után nemcsak fölöslegesnek, hanem egyáltalában károsnak is mondhatom, amennyiben azáltal a tő és szár közti egyensúly háborittatik, s ennek következtében történik az, hogy a plánta idétlen gyümölcseit elrágja. Mindazt, amit itt a dinnyeürdészetről általánosságban elmondottunk, az ugorka és tök ürdészetére nézve is áll, kivévén, hogy ezen két utóbbi veteményt becsipkedni nem szükséges. Dinnyefajok közül erdészetre a Prescott és Portugalli Cantaluppok mindnyájuk felett elsőbbséggel bírnak. Ugorkafajok közül az újabb angol, szintúgy a korai Erfurtiak legjobbak. Tökfajok közül az indátlan Marrow- vagy spárgatöknek nincsen párja. Az erdő-,haszon-,gyümölcs-,diszfák és cserjék tenyésztésének és szaporításának rövid foglalatja. (Folytatás.) Celastrus — Csutkalom, ném. Baummörder, francz. Bourreau des arbres. Nyárizöld, 12 —15 felfutó diszcserje. Fajai: Celastrus scandens és C. bullatus. Szaporítása: Magból, dugványok és bujtás által; a magot legjobb mindjárt őszszel elvetni, és pedig a" mélyen sorokban, miután a tavaszi vetés egy évig is elhever a földben. — Nedvesebb fekvés mellett jó televénydús földben legszebben diszlik. Celtis — Czeltis vagy olvasója, ném. Zürgelbaum, francz. Micocoulier. Nyárizöld lombos, 30—40 m magas erdei díszfák. Fajai: Celtis australis, C. occidentalis, C. orientalis, C. cordifolia. Szaporításának legbiztosabb módja a magvetés, és pedig azonnal érése után ősszel, száraz időjárásban néha csak második évben kél, — lehet bujtás és dugványok által is sokasitani, jó vérmes, mély alrétégü talajon diszlik. C. australis szárazabb fekvés mellett is tenyészik. — A nyesést mindmegannyian eltűrik. Cephalanthus — Cserebub, ném. Virginischer Knopfstiauch, Boutonnier. 5—6 láb magas nyárizöld diszcserje. Faja: Cephalanthus occidentalis. Szaporítása közönségesen csak magból történik, mely azonban 2 évig is elhever a földben; lehet gyöksarjai és bujtások által is sokasítani, ez utóbbiak azonban csak 2—3 évre gyökeresednek; tenyésztésére félig árnyékos fekvést s könnyü levélföldet kiván. A fiatal csemetéket télen át levéltakaróval kell oltalmazni. Cerasus — Cseresnyefa, ném. Kirschbaum, francz. Cerisier. Nyárizöld, erdei disz- és gyümölcsfák. Fajai: Cerasus avium, c. Mahaleb, c. Padus, c. Laurocerasus, c. Virginiana, c. Carolinia stb., a medgyek is ide tartoznak. Szaporítása: A csontármagvakat még azon ősszel kell elvetni (cseresnyét és medgyet legjobb mindjárt érés után), vagy pedig, ha ez lehetséges nem volna, jövő tavaszig nyirkos homok közé rétegezni, a mindig zöld borostyánmedgyet (C. Laurocerasus), bujtás, szintúgy nyári hajtásainak dugványozása által is szaporíthatjuk, a dugványokat melegágyakban gyökereztetjük). C. Padus, Chamaecerasus s más bokrosfajok gyöksarjak által is sokasíthatók ; többiben a nyári zöld fajokat C. Mahelebre (Sajmedgyre),kora tavasszal párosítjuk. Jó vermes mély, habár homoktalajon legszebben diszlenek; a borostyánmedgy csak védett fekvés mellett, s itt is télire takaróval oltalmazva tenyészthető éghajlatunk alatt a szabadban. — Ősszel vagy kora tavasszal átültethetők. Cercis — Judásfa, ném. Judasbaum, francz. Garnier. Nyárizöld, 10—12 magas diszcserje, csinos veseidomú levelekkel és rózsaszín pillangós virágokkal. Fajai: Cercis siliquastrum, C. Japonica, C. Canadensis. Szaporítása: Beáztatott magját egy ujjnyi mélyen sorokba vetjük és kikeletig mérsékelt nedvesen tartjuk; a fiatal csemetéket első, második télen át be kell födni; könnyű homokos földet és meleg fekvést kiván. — átültetés ideje tavaszszal ; a nyesést eltűri. , •