Falvak Dolgozó Népe, 1953 (9. évfolyam, 25-51. szám)

1953-12-23 / 51. szám

un a népi törvényesség megszilárdítása és a bürokrácia leküzdése érdekében, továbbá ab­ból a célból, hogy a dolgozók panaszainak és beadványainak kivizsgálása és igazságos elintézése útján kiküszöböljék az államgépe­zet és a gazdasági szervezetek tevékenységé­ben észlelhető hibákat és fogyatékosságokat, a SaKi Minisztertanácsa elhatározta, hogy irodákat létesít a dolgozók beadványainak és panaszainak elintézésére a Minisztertanács, a minisztériumok és az államigazgatás többi központi szervei, a központi gazdasági szer­vezetek, a tartományi, rajoni és városi nép­tanácsok végrehajtó bizottságai keretében. Az irodák kötelessége megszervezni a dol­gozók panaszait és beadványait tartalmazó levelek átvételét, fogadni a honpolgárokat akik panaszt akarnak emelni, vagy észrevé­teleiket akarják közölni bármilyen problémá­val kapcsolatban; gondoskodni arról, hogy a panaszok és beadványok idejében és igazsá­gosan elintézést nyerjenek és írásban értesí­teni a dolgozókat a hozott intézkedésekről és határozatokról. A határozat előírja, hogy a beadványokat és panaszokat a minisztériumok az­ állam­­igazgatás többi központi szervei és a köz­ponti gazdasági szervezetek legkésőbb a be­érkezéstől számított 30 napon belül, a tarto­mányi néptanácsok végrehajtó bizottságai legkésőbb 15 napon belül, a rajoni és a vá­rosi néptanácsok pedig legkésőbb 10 napon belül tartoznak elintézni. A határozat hangsúlyozza, hogy a panaszo­kat és beadványokat átvevő szerveknek nem szabad az eseteket kivizsgálás végett azoknak az intézményeknek vagy személyeknek elkül­deni, amelyeknek tevékenységéből a panasz vagy beadvány fakad. Az államigazgatás központi szervei, a köz­ponti gazdasági szervezetek és a néptanácsok végrehajtó bizottságai kötelesek rendszeresen kielemezni a dolgozók által felvetett kérdé­seket s azok elintézési módját, továbbá a kü­lönböző alárendelt szervek magatartását e beadványokkal és a panaszokkal szemben. A különleges fontosságú társadalmi-politi­kai kérdésekre vonatkozó beadványokkal és panaszokkal kapcsolatban hozott határozato­kat és intézkedéseket közzéteszik a sajtóban. A határozatban előírt irodákkal nem ren­delkező gazdasági intézményekhez vagy szer­vezetekhez intézett panaszokat és beadványo­kat az illető intézmények vagy szervezetek vezetői tartoznak közvetlenül kivizsgálni és elintézni. A minisztertanácsi határozat előírja azt is, hogy mindazokat a személyeket, akik nem hajtják végre a dolgozók panaszaival és be­adványaival kapcsolatban hozott határozato­kat és intézkedéseket, akik halogatják a fel­vetett problémák kivizsgálását és megoldását, valamint mindazokat, akik bürokratikus ma­gatartást tanúsítanak a panaszokkal és bead­ványokkal szemben, akik üldözik az állami szervekhez panasszal vagy­­beadvánnyal for­duló személyeket, vagy ezeknek nehézségeket okoznak, az érvényben levő törvények sze­rint büntetik. Tekintet nélkül a dolgozók panaszainak és beadványainak elintézésére létesített­ irodák működésére, a minisztériumok és a többi központi államigazgatási szervezetek, a köz­ponti gazdasági szervezetek és a néptaná­csok végrehajtó bizottságai pontos fogadóna­pokat tartoznak megállapítani azoknak a dol­gozóknak a számára, akik panaszukkal vagy beadványukkal személyesen akarnak az illető intézmény vagy szervezet vezetőjéhez for­dulni. A minisztériumokban, a többi központi ál­lamigazgatási szervekben és a központi gaz­dasági szervezetekben hetenként legalább egy fogadónapot, a tartományi, rajoni és városi néptanácsok végrehajtó bizottságaiban pedig legalább heti két napot kell megállapítani. A fogadónapokat és órákat úgy kell megállapí­tani, hogy a lehetőségekhez képest szabad idejükben biztosítsák a dolgozók fogadását. ."frí-Y • Intézkedések a dolgozók beadványainak és panaszainak az államszervek részéről történő elintézésére Egy kiváló román zeneszerző emlékezete • Hazánk dolgozó népe ezekben a hetekben szeretettel emlékezik meg az ötven évvel ezelőtt elhunyt kiváló román zeneszerzőről, Gavril Muzicescuról. Gavril Muzicescu egész életét a román zene fejlesztéséért, az egyszerű nép zenéjének megismertetéséért és a klasszikus zeneművekben való érvényesítéséért való harcnak szentelte. Műveit, me­lyeket ma is élvezettel hallgathatunk, legnagyobbrészt népi zenei motivumok felhasz­­n­lásával alkotta, ezért ezek valóban a román nép érzéseit, a szépség iránti szeretetét tük­rözik. Énekkarok számára irt műveit nagyra becsülték egyes haladó külföldi zeneszer­zők is, s műveinek zenei értéke Muzicescut egyik nagy zeneszerzőnkké emeli. Muzicescu Péterváron tanulta meg a nép zenéjét szeretni és a népi zene motívumait felhasználni.­­ Emiatt számos maradi elmélettel kellett megküzdenie, de műveinek szépsége, össz­hangja és népi jellege legyőzték a bírálók érveit és nagy népszerűségre juttatták Mu­­­Zicescut. Muzicescu a Iasi zenekonzervatórium tanára volt, ezenkívül az ottani érsekségi ttemplom kórusát is vezette, amelyet rövid idő alatt igen magas zenei színvonalra­­emelt. ■f Munkássága, az a szeretet, amellyel feldolgozta a nép ajkán élő csodaszép dalla­­mokát és az a következetesség, mellyel a néptől tanult, ma is példaként áll zeneszer­zőink előtt. Gavril Muzicescu halálának ötvenedik évfordulójára kormányhatározat alapján bi­­­­zottság alakult, mely előkészíti a nagy zeneszerző emlékének megünneplését és meg­szervezi műveinek és életének széleskörű ismertetését, egész hazánk területén, --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­ Iskoláink életéből FALUNKBAN havonta kétszer van szülői értekezlet, amikor az iskolás gyermekek szü­lei és a tanítók megbeszélik, a gyermekek ne­velésének legfontosabb kérdéseit. A szülők s a tantestület arra törekednek, hogy a gyermek odahaza is épp olyan jó és gondos nevelésben részesüljön, mint az iskolában. Az értekezle­tek után a tanítók külön-külön is tanácsokkal látják el a szülőket, felelnek kérdéseikre, út­baigazítják őket a gyermeknevelés terén. Ez nagy segítségére van mind a szülőknek, mind a tanítóknak, de legfőképpen a gyermekeknek van hasznára, mert így válik majd belőlük megannyi harcos, bátor, hazáját szerető dol­gozó. Fokozottabb gondot a kulturotthonok művészcsoportjai III. országos versenyének előkészületeire Művészeti tömegmozgalmunk egyik legje­­­­lentősebb eseményének ígérkezik a kultur­otthonok, olvasóházak és kollektív gazdasági vörös sarkok művészcsoportjainak III. or­szágos versenye. Mint ismeretes, a verseny egyik legfontosabb célkitűzése a művészi színvonal emelése, nemcsak az eddig is ki­emelkedett legjobb művészcsoportoknál, han/­­nem az egész művészeti tömegmozgalomban. E célkitűzés valóra váltása nagymértékben at­tól függ, hogy a benevezett csoportok miként készülnek­­fel a versenyre, továbbá, hogy a ra­joni és a tartományi kultúrosztályok, hogyan készítik elő a verseny egyik legfontosabb szakaszát, a körzeti versenyeket ? Ha figyelembe vesszük egyrészt a művész­csoportok szeptember 20-tól folyó előkészül­­teit, másrészt azt, hogy a körzeti versenyek időpontjától már csak alig másfél hónap vá­laszt el, akkor megállapíthatjuk, hogy az eredmények mellett még komoly hiányosságok észlelhetők. Igaz, hogy például csak Ud­varhely rajonbam 112 színjátszócsoport, 63 énekkar és 21 fúvószenekar nevezett be a versenyre, amelyek közül az alsóboldogfalvi énekkar létszáma az előkészítő időben 80-ról 100-ra emelkedett. Az is örvendetes, hogy a köröndi, kecseti k­isfalusi, lövétei tánccsopor­­tok lelkesen készülnek a versenyre. Hasonló kész­ülődések folynak az erdőszentgyörgyra­­joni Hármasfalubam, Felsősófalván és Makfal­ván. Ezek a csoportok azonban eddig is a legjobbak közé tartoztak. Mi az oka, hogy az előkészületi időszak eddigi három hónap­ját nem használták fel kellőképpen többi művészcsoportja­ink? Az egyik ok az, hogy a művészcsoportok a választási kampány során összeállított mű­soraikat és próbáikat nem kötötték össze a versenyre való előkészületekkel. Legtöbb he­lyen még november végén is arra hivatkoz­tak, hogy azért nem tudnak készülni, mert nem ismerik a versenyszabályzatot és az ab­ban előírt kötött darabokat. Amikor azonban felmerült a kérdés, hogy melyek a szabadon­­választott darabjai a kórusnak vagy a G7mn­­játszócsoportnak, akkor kiderült, hogy még az sincs összeállítva. E hibák nagy része a helyi vers­enybizottsá­gokat terheli, amelyek­nek elsődleges feladata éppen az, hogy biz­tosítsák a csoportok minél jobb felkészülését s az ezzel kapcsolatos szervezési munkálato­kat. A helyi versenybizottságok gyenge mű­ködéséért azonban már a rajoni és tartomá­nyi versenybizottságokat terheli a felelősség. Azaz terhelné, ha volna kit. A Magyar Auto­nóm Tartományban például december első napjaiban még meg sem alakult a tartományi versenybizottság. Következésképp a rajonok nag többségében sem működnek e bizottsá­gok­­. Ez tehát a második ok. A szervezés terén mutatkozó hiányosságok természetesen fokozottan jelentkeznek a ver­seny eszméit művészi és politikai irányítása terén is. A dolgozók szocialista öntudatának fej­lesz­té-sében és az öntudat fejlődésével együtt növelő­di kulturális igények kielégítésében egyik legfiatásosabb eszköz a művészet, még­pedig elsősorban a színművészet. Azok a színművek, amelyek tartalmukkal a nép ügyét, a teremtő munkát, a szocialista épí­tést szolgálják. A színjátszócsoportok munká­ja ezért­ elsőrendű fontosságú. Mégis a ver­senyre történő előkészületek terén éppen itt mutatkoznak a legkomolyabb hiányosságok. Nyilván nem véletlen, hogy általában a tánc­csoportok előkészületei kielégítőbbek. Ott, ahol tánccsoportok működnek, legtöbb helyein hozzáértők vezetik a próbáikat, akik mun­kájukban sok segítséget kapnak a falu idő­sebbjeitől is egy-egy táncfigura tökéletes be­tanításához. A színjátszócsoportok vezetőinél azonban a lelkesedés nem mindig párosul kellő szakis­merettel. Sokan úgy gondolják, nincs egysze­rűbb dolog a rendezésnél s nem is kérnek szakmai segítséget, de elméletileg sem képe­zik magukat. Az ilyen felfogás a színjátszó­csoport silány teljesítményében bosszulja meg magát. Ennek következtében sok esetben még a helyes mondanivaló is elveszti hatását, vagy éppen ellenkező hatást kelt. Minden színjátszócsoport-felelősnek tudnia kell, hogy a színvonalas, művészi igényű színjátszás — fegyverünk az ideológiai harcban. A színját­szócsoportok előadásainak nevelő, mozgósító erejét és nem utolsó sorban sikerét­ is az dönti el, mit játszik, a csoport és előadása milyen művészi színvonalon folyik, milyen művészi eszközökkel igyekszik megjeleníteni az író mondanivalóját. A kiválasztott darab és az előadás színvonala mindig fényt vet magának a csoportnak és az egyes színját­szóknak, művészi és politikai felkészültségé­re is. A színjátszócsoportok elsőrendű feladata, hogy olyan darabokkal készüljenek fel a ver­senyre, melyek a szocializmust építő életünk jelentős kérdéseivel foglalkoznak. Az egyfel­vonásos színjátékok és jelenetek műfaji adottságaiknál fogva könnyen nyomon kö­vethetik építő életünk rohamos fejlődését. A színjátszócsoportok felelősei és rendezői tart­ják szem előtt, hogy háromfelvonásos színda­rabok előadására, csak olyan színjátszócso­port vállalkozzék, amely művészileg és tech­nikailag egyaránt elég erős az ilyen nagyobb feladatok megoldására.­­­­ Noha a színjátszócsoportok kérdéseivel ez­úttal részletesebben foglalkoztunk, ez­ nem je­lenti azt, hogy az énekkarok, zenekarok és tánccsoportoknál nincsenek hasonló művészi és srtechnikai problémák, amelyek szintén meg­oldásra várnak. E problémák még inkább arra figyelmeztetnek, hogy azonnali és hatékony segítséget kell nyújtani valamennyi csoport­nak a versenyre vonatkozó előkészületekben. A segítség első módja a tartományi, rajo­ni és helyi versenybizottságok tevékenységé­nek felelőinkí­tés­e. A versenybizottságok so­­ron levő legfontosabb feladata, hogy a mű­vészi, eszmei, politikai színvonal emelésében adjanak sürgős segítséget a csoportoknak. Az ő feladatuk az is, hogy tájékoztassák a rajoni és tartományi kulturosztályt a csoportok ver­senyműsoráról. S e tájékoztatás alapján az illetékes kulturosztályok döntsenek, hová kell leginkább művészeti segítséget adni. A segítség egy másik módja, hogy a ver­senybizottságok tartsanak a különböző mű­vészcsoport-felelősökkel szakmai tanácskozó üléseket a rajoni székhelyeken. A tanácskozá­sok alkalmával a felelősök cseréljék ki az előkészületek során szerzett tapasztalatokat. Célszerű, hogy a tanácskozásokra hívjanak be egy-egy csoportot, amely az előkészületek fo­lyamán a legjobb eredményt érte el, és am­ely az elméleti vita után műsorszámai bemutatá­sával egészíti ki a tapasztalatcserét. Már most figyelmet kell fordítani a bíráló­bizottságok összeállítására. Ezekkel szintén többször megbeszélést kell tartani, hogy a körzeti versenyek napján a bírálóbizottságok tagjai megfontoltan, a művészi és eszmei szempontok legkövetkezetesebb szem előtt tar­tásával végezzék munkájukat. Minden kultúrotthoni igazgató, művészcso­­portfelelős és csoporttag, minden kulturakti­­vista és valamennyi néptanácsi kulturosztály tegyen meg mindent, hogy a III. országos verseny művészeti, politikai és szervezeti eredményeiben olya­n jelentős legyen, hogy méltán sorakozzék a kultúrforradalmunkban már ee­dig elért többi siker mellé. SOÓS ÁRPÁD A kolozsvár tartományi pénzügyi I osztály írja: Október 7-én kelt, sürgető átiratukra­ kö­zöljük, hogy a „Falvak Dolgozó Népe“ július 21-i számában „Nem elég a dorgálás“ cím alatt megjelent bíráló cikkben tárgyalt esetet megvizsgáltuk. A vizsgálat eredményeként Nyárádi Márton, marosludasrajoni adóbe­szedő ellen, az általa elkövetett súlyos kihá­gások miatt, törvényes eljárást indítottunk és az államapparátusból azonnal eltávolítottuk. KULCSÁR FERENC, a pénzügyi osztály főnöke Az enyedrajoni Szövetkezeti Szövetség szervező osztálya a következőket válaszolja: — A „Falvak Dolgozó Népe“ július 7-i számában a marosdécsei szövetkezet vezető­ségének hibáit tárgyaló cikk nyomán­­ az ügyet megvizsgáltuk és a következő intézke­déseket foganatosítottuk: Luciu Aurélt,­ a szövetkezet elnökét, a szövetkezeti tagok no­­vember havi gyűlésükön, javaslatunkra levál­tották és új elnököt választottak. A szövet­kezet lovát, melyet a leváltott elnök fia ma­gáncélra használt, átvette a rajoni szövetkez Cikkeink nyomán tett szövetség fuvarozó mell­ékgazdasága. A szövetkezet könyvelőjét, Precupan Va­silet, deblokált őrnagyot, még augusztus 1-én leváltottuk. Hollandus Katalint, mivel hiányos szakmai képzettsége miatt a pénz­tári teendőket nem tudja ellátni, a szövetke­zet könyvüzletébe helyeztük boltkezelőnek. Köszönjük a bírálatot, köszönjük hogy a szerkesztőség felhívta a figyelmünket a hi­bákra, mert ezek kiküszöbölése megjavította munkánkat. Akik viszolyognak a bírálattól A „Falvak Dolgozó Népe“ október 13-i szá­mában „A szövetkezetek elégítsék ki minél jobban a dolgozók szükségleteit“ című cikk­ben megbíráltuk az erdőszentgyörgyrajoni szövetkezeti szövetséget. Bors Géza elnök és Szűcs Magda káderfelelős aláírásával a bí­rálatra a következő választ kaptuk: „A cikket a szövetkezeti szövetsé­g vezetősége elemezte. A kiutalt zománcedényből a lehetőség sze­rint elláttuk minden szövetkezetünket, pont­­aránylan még Alsósófalvát is. (Nem írják, hogy mit jelent a pontarány?) A parajdi szö­vetkezet egy esetben vitt ki a piacra egy né­hány zomá­ncedényt, azonban ez harmadosz­tályú, hibás áru volt. Paprikahiány fennál­lott, az egész tartományban,­ mert nem volt kiutalás.“ A fenti válaszhoz szerkesztőségünknek ez a megjegyzése. Kimagyarázkodás, mentegetőző mellébeszé­lés helyett azt szeretnék tudni, mit tett az erdőszentgyörgyrajoni Szövetkezeti Szövet­ség annak érdekében, hogy a jövőben ne tör­ténjenek szabálytalanságok az áru elosztása körül és a szövetkezetek elegendő mennyisé­gű, hibátlan zománcozott edényt, úgyszintén paprikát, rás- és patkóvasat, patkószeget és m­ás fontos szükségleti cikket kapjanak? A marosvásárhelyrajoni Szövetkezeti Szövetség válasza: A „Falvak Dolgozó Népe“ 1953 július 21-i számában „Ez is árucsere?“ cím alatt meg­jelent cikkre, amely a’székelyvajai szövetkezet vezetőségének helytelen eljárását bírálta,­­ a következőket közöljük: az ügyet kivizsgál­tuk és szövetkezeti taggyűlésen megvitattuk. Az alapos bírálat eredményeként a székely­vajai szövetkezet vezetősége vállalta, hogy többé hasonló eset nem fordul elő. FALVAK DOLGOZÓ NÉPE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Taxa poștală plătită conform aprobării Nr. 39.232 din 1951. FALVAK DOLGOZÓ NÉPE PALL KÁROLYNÉ levelező: Csikszentimre A DITRÓI központi hétosztályos iskolában a pionírok nemrég választották meg a pionír­­egység vezetőkollektiváját. A legjobb tanulók, a legjobb pionírok­­közül kilenc került be a vezetőkollektivába s a megválasztottak vál­lalták, hogy szorgalmas tanulással, példás magaviselettel járulnak hozzá, hogy iskolá­jukban fegyelem, rend és­­kötelességtudás uralkodjék. V . GALL IMRE levelező Világpolitikai szemle Az amerikai háborús politika kudarca a bermudai értekezleten Amint az előrelátható volt, a három impe­rialista hatalom bermudai értekezlete távolról sem úgy végződött, mint ahogy azt az ame­rikai háborús körök kitervezték. Az értekez­let befejeztével kiadott hivatalos közlemény hasztalan igyekszik hangzatos szavakba bur­kolni a kudarcot. Maga az a tény, hogy a tárgyalásokat a legnagyobb titoktartás övezte s ezt a titoktartást a legérdekeltebb amerikai körök a befejezés után is igyekeznek fenntar­tani — azt bizonyítja, hogy van mit rejteget­niük. Mégpedig nemcsak azért, mert Bermu­dán olyan politikát igyekeztek érvényesíteni amely szöges ellentétben áll népeik békeaka­­ratával. Szöges ellentétben áll a népeknek az­zal a kívánságával, hogy minden lehetőt meg kell ragadni a nemzetközi feszültség enyhíté­sére, ők pedig éppen ellenkezőleg a háborús politika továbbfolytatására, tehát a nemzet­közi feszültség fönntartására és fokozására törekedtek a bermudai értekezleten is. De — mint mondottuk — nemcsak ezt rej­tegetik, hanem azt is, hogy a bermudai érte­kezlet alapjában véve kudarccal végződött. Nem sikerült elsimítaniuk a legfontosabb kér­désben, az „európai hadsereg“ kérdésében fennálló ellentéteiket, a négyhatalmi értekez­letre vonatkozó szovjet jegyzékre adandó vá­lasz kérdésében pedig az amerikai politika vezetői kénytelenek voltak engedni az angol és francia közvélemény nyomásának. Így jött Mint ismeretes az amerikai háborús politi­ka támadó terveiben döntő szerepet szánt az újjáélesztendő német nulitarizmusnak, ponto­sabban a Nyugat-Németországban felállítan­dó fasiszta német hadseregnek. A potsdami egyezmény és a hitleri inváziót átszenvedett nyugateurópai népek békeakarata azonban arra kényszerítette az amerikai háborús poli­tikusokat, hogy ennek az újra felfegyverzés­nek burkolt formát adjanak. Ezért találták ki az „európai hadsereg“ gondolatát, s még ha­misabb módon az „európai védelmi közössé­get“. Azt mondták „közös hadsereget állítunk fel Nyugat-Európa „védelmére“ s ebben múl­hatatlanul szükség van az újjáélesztett né­met hadseregre.. Csakhogy a francia, a belga és a holland nép még nagyon jól emlékeznek a hitleri In­vázióra és arra is, hogy ezt Hitler nagyhan­gú kijelentései előzték meg, amely szerint a hitleri birodalomnak nincsenek területi köve­tétre a bermudai értekezlet egyetlen eredmé­nye: megegyeztek abban, hogy elfogadják a szovjet javaslatot és rövidesen összeül Ber­linben a négy nagyhatalom külügyminiszte­reinek értekezlete a német kérdés megvitatá­sára. Minden titkolózás ellenére nyilvánvalóvá vált, hogy a bermudai értekezleten még job­­ban kiéleződtek a három imperialista hata­lom közötti ellentétek. Ezeknek az ellentétek­nek sok ága-boga van, aszerint, hogy melyik állam, melyik kérdésben hogyan van érdekel­ve. Az angolok nem nézik jó szemmel, az amerikaiak pakisztáni tárgyalásait s általá­ban azt az amerikai politikát, amely igyek­szik a Brit Birodalmat mindinkább kiszorí­tani középkeleti állásaiból. (Irán, Irak, stb.) Az angolok és a franciák együttesen ellene vannak az amerikaiak merev, távolkeleti poli­tikájának, mert fontos gazdasági érdekeik fű­ződnek ahhoz, hogy a Kínai Népköztársaság­gal normálisabb kapcsolatok jöjjenek létre. A legélesebb ellentét azonban az „európai had­sereg“, vagy ahogy a háborús agresszió poli­tikusai rejtegető célzattal nevezik, az „euró­pai védelmi közösség“ ügyében merült fel. Nevezetesen abban, hogy Amerika és Anglia kormánya közösen nyomást gyakorolnak a francia kormányra a párisi és a bonni hábo­rús szerződések jóváhagyása érdekében. És éppen itt érte őket a legnagyobb kudarc­­telései nyugat felé. Ezért van az, hogy az 1952 tavaszán létrejött „európai hadsereg“ egyezményt a bonni bábparlamenten kívül­­ még egyetlen érdekelt ország parlamentje sem hagyta véglegesen jóvá. A legélesebb el­lenállást a francia kormány fejti ki, miután Franciaországban nemcsak a dolgozó töme­gek, hanem igen jelentős burzsoá rétegek is tiltakoznak az európai hadsereg felállítása illetve Nyugat-Németország újrafelfegyverzése ellen. A bermudai értekezleten ez kidomboro­dott abban is, hogy Laniel francia miniszter­­elnök az értekezlet második napján „megbete­gedett“ és többé nem is vett részt a tárgyalá­sokon. Az egész világsajtó megegyezik ab­ban, hogy a közös angol-amerikai nyomás ku­darcot vallott, Franciaország kormányférfiai semilyen kötelezettséget nem vállaltak arra, hogy a közeljövőben kikényszerítik a bonni és párisi szerződések parlamenti ratifikálását. rópai védelmi közösség hamarosan nem ala­­­kul meg“, — jegyzi meg lapszemléjében a londoni rádió. Természetesen ennél sokkal élesebb hangot üt meg a francia sajtó. Még a jobboldali „l'Aurore“ is így ír erről : „Dulles elszámította magát. Az Atlanti Óceán túlsó partján meg kell érteni, hogy Franciaország senkitől sem fogad el parancsokat. Franciaor­szág a jövőjére vonatkozó döntést nem külső nyomásra fogja meghozni, akár ügyesen, akár ügyetlenül gyakorolják rá ezt a nyo­mást“. A francia közvéleményre érthetően rossz benyomást tett az is, hogy Dulles egyidejű­leg sűrűn tanácskozott Adenauer nyugat­német kancellárral, aki az atlanti tanács ülés­szakának idején „véletlenül“ ugyancsak Pa­risban tartózkodott. Dulles nyilvánvalóan azt akarta ezzel kihangsúlyozni, hogy valóban el van szánva külön megegyezésre Adenauer­­rel abban az esetben, ha Franciaország to­vábbra is ellentál­ a ratifikálásnak. Ki akarta hangsúlyozni azt, hogy Franciaország „ma­gára marad“. Franciaország népének azon­ban egészen más felfogása van erről a „ma­gára maradásról“ és egészen más szövetség­ben látja biztosítva a maga jövőjét, mint a német militarista vezetés alatt álló és végső fokon amerikai parancsot teljesítő „védelmi közösségiben. A „Le rdlonde“ című francia lap ezzel kapcsolatosan a következőket írja : „Lehetetlen, hogy Adenauer ne tudja : a leg­több francia ellene van a gondolatnak, hogy az európai védelmi közösségben Franciaország részben mondjon le szuverenitásáról... Ma­gától értetődő, hogy Adenauernek nem tetsz­het a Kelet és Nyugat közötti egyensúly klasszikus francia felfogása, mivel Franciaor­szág számára ez abban állna, hogy Francia­­ország a francia-szovjet szerződésre támasz­kodjék, mint a német imperializmus és na­cionalizmus részéről jövő minden új nyo­más lehetséges egyensúlyára...“ Kötélhúzás az „európai hadsereg" körül Az Atlanti Tanács ülésszakán még jobban kiéleződtek az ellentétek Az amerikai háborús uszítók tehát kényte­lenek voltak tovább menni egy lépéssel. Ez az „atlanti szövetség“ tanácsának párisi ülés­szakán történt, amely nyomban a bermudai értekezlet után ült össze, s amelyen e hábo­rús szövetség összes tagállamai részt vettek. Maga a tanács összehívása és az ülésszak végeztével kiadott közlemény éles fényt vet az agresszív háborúra készülődök kétarcú po­litikájára. A világközvélemény nyomása alatt békés szándékokat, tárgyalási készséget han­goztatnak. Ugyanakkor pedig — alig pár héttel a berlini nagyhatalmi értekezlet előtt — összehívják a közismerten támadó jellegű atlanti szövetséget és azon határozatokat hoznak a fegyverkezés fokozására, valamint arra, hogy változatlanul legsürgősebb fel­adatnak tekintik a hitlerista hadsereg fel­­támasztását. A szépen hangzó határozat és közlemény mögött azonban itt is kidomborodtak az el­lentétek, amit még fokozott Dulles amerikai külügyminiszter fenyegető magatartása Fran­ciaországgal szemben. Dulles úr nyilván el­veszítette türelmét a már több mint másfél év óta húzódó ratifikálás miatt. Nem is túlsá­gosan burkoltan azzal fenyegette meg Fran­ciaországot, hogy amennyiben a legrövidebb időn belül nem ratifikálja az „európai hadse­reg“ létesítésére vonatkozó egyezményt, Ame­rika kénytelen lesz „mélyreható“ és „tragi­kus“ változtatásokat eszközölni európai poli­tikáján. Egyben különböző sajtóközlemények útján gondoskodott arról, hogy ne maradjon titokban mit értenek az amerikai háborús po­litikusok a „mélyreható“ és „tragikus“ válto­záson. Egyszóval : Dulles úr azzal fenyegette meg Franciaországot, hogy amennyiben vona­kodása folytán nem jöhet létre az „európai hadsereg“, mindentől és mindenkitől függet­lenül Amerika felfegyverezi Nyugat-Német­­országot, magára hagyják Franciaországot, amelynek aztán egyedü­l kell,majd szembe­néznie az újjáélesztett­ német militarizmus­­sal. Dulles fenyegetőzése­ azonban éppen ellen­kező hatást váltott ki, mint amit nyilván el akart érni. Egész Franciaországon végigvi­­harzott a felháborodás és soha nem látott hul­lámokat vert az amerikaellenes hangulat. A francia nemzet szinte egységesen tiltakozik az ellen, hogy az amerikai kormány ilyen mértékben beavatkozzék Franciaország bel­­ügyeibe. De igen hűvösen fogadta Dulles fe­nyegetőzéseit az angol közvélemény is. „A lapok nem fogadják kedvezően Dulles figyel­meztetését, hogy Amerika esetleg arra kény­szerül, hogy újból megfontolás tárgyává te­gye alapvető politikai Irányelveit, ha az eu­ A BÉKE HÍVEINEK ÜZENETE A FRANCIA KÉPVISELŐKHÖZ A francia nép hangulatát híven tükrözi az a levél, amit a béke híveinek Párisban meg­tartott Országos Értekezlete a francia képvi­selőkhöz intézett. A levélben többek között ez áll: „Az a tény, hogy mindenáron ki akarják erőszakolni Nyugat-Németország újra fel-’ fegyverzését és bekapcsolását az atlanti ka­tonai szövetségbe, a legmesszebbmenőkig akadályozza egy, a négy nagyhatalom között tárgyalások útján létrejövő megoldás kidol­gozását, amely mindenki számára elfogad­ható lenne. A francia nép olyan megoldást akar, amely kivétel nélkül minden európai állam biztonságát szavatolja és amely a bé­kés jövő útját nyithatja meg Németország előtt. A francia nép azt akarja, hogy távolít­sák el az útból Nyugat-Németország újrafel­­fegyverzésének kérdését, hogy létrejöhessen a megegyezés...“ „Úgy véljük — hangsúlyozza a továbbiakban a levél —, hogy­y egy külföldi nyomásoktól megszabadult kormány a nemzet igazi érde­keinek szem előtt tartásával döntő módon hozzá tudna járulni a nemzetek közötti biza­lom és együttműködés helyreállításához. Ez az oka annak, hogy most arra kérjük Önöket, követeljék külpolitikánk talpraállítását és he­lyezzék vissza Franciaországot jogaiba és nagyhatalmi szerepébe, hogy ura lehessen ha­tározatainak. Ezen az útón a francia nép a bonni és párisi szerződés végleges elutasítá­sát várja önöktől és éberen őrt áll, hogy aka­ratát tiszteletben tartsák“. A francia nép békét és biztonságot akar és tisztában van azzal, hogy ehhez nem az „eu­rópai hadsereg“ megalakításán keresztül ve­zet az út. Dulles fenyegetőzhetik, de nem táplálhat sok reményt arra, hogy fenyegető­zésével célt ér. A francia békemozgalom pe­dig elég erős ahhoz, hogy elseperje az útból azt a kormányt, amely esetleg meghátrálna az amerikai fenyegetőzések előtt és belemenne a Franciaország számára öngyilkossággal egyenlő „európai védelmi közösségbe“. 1953. december 23., szerda McCarthy a „zseb-Hitler“ Idestova egy esztendő óta „új csillag" tűnt fel Amerika reklámfényes egén. A neve: Joe McCarthy. HA NEW YORKBAN máglyákon égetik Tolsztoj regényeit, a gonosztevők mintha imádkoznának, ezt mormolják: McCarthy... Ha a parlament valami háborús törvényt hoz, a szenátorok összedugják a fejüket és egymásra kacsintanak. McCarthy... Ha a megfélemlített, lidércnyomásos álmoktól gyö­tört köztisztviselő kiugrik a felhőkarcoló hu­szadik emeleti ablakából és szörnyet hal a kövezeten, a járókelők rémülten suttogják: McCarthy... Ki ez az ember, akinek a nevét minden gaztettnél emlegetik? Az amerikai nép azt mondja rá „zseb-Hitler". Az ipac mágnások Hitlerje, akit bármikor elő lehet rángatni bár­milyen véres munkára, aki a fasizmus útjat egyengeti Amerikában. VALAMIKOR RÉGEN, mint tyúktenyésztő kezdte pályafutását. Apja —, amolyan kulák­­földbirtokos féle — nagy örökséget hagyott rá. McCarthy tyúknevelésre adta fejét apja birtokán. Már 12 ezer tyúkra vitte fel, ami­kor valami rossz spekulációba fogott és egy­szeribe azt vette észre, hogy le kell metszeni mind a 12 ezer tyúk fejét, ha nem akarja az árverés sorsára juttatni még a legkényesebb fehérneműjét is. Elvágta hát a 12 ezer tyuk nyakát és igy ordított fel: — Ezt a tyukvért az emberek saját vérükkel fogják megfizetni. Éppen ilyen emberre volt szükségük Ameri­ka urainak. Felkapták és képviselő lett, belő­le. Aztán elkezdte az embervadászatot, min­denki ellen, aki a haladásért küzd, aki — McCarthy szavaival — „vörös“. De kit illet a „vörös“ jelző? McCarthy itt „új tételt“ ál­lított fel: nemcsak azt, aki békegyűlésekre jár, aki tagja valamilyen haladó pártnak, vagy aki elítéli a munkások féktelen kizsák­mányolását, hanem azt is, aki veszélyes gon­dolatokat forgat a fejében. Vagyis — kiált fel McCarthy — „bele kell nézni az embe­rek agyába és ítélkezni fölöttük.“ A sebészek fertőtlenített késekkel végzik az agyműtétet — McCarthy fasizmussal fer­tőzött kópékkal, titkos rendőrséggel és könyvégető máglyákkal látott hozzá a maga őrült feladatához. És ma már ott tart, hogy a „vörös félelem“ tébolyába kergette az Egyesült Államokat. NEMRÉGIBEN az egyik sanfranciscói új­ság furcsa eseményről adott hírt. A polgár­­mesteri, hivatal küldöncöket alkalmazott, csupa fiatal gyereket, 10—12 évig. A gyere­keket először keresztkérdések alá vették, majd különböző „lélektani műszerekkel“ vizsgáltá­k meg, végül pedig úgy látszik a műszerek még tökéletlennek mutatkoztak — meg kellett esküd­niök, hogy „nem tagjai a a kommunista pártnak." Minderre azért volt szükség, nehogy a tizenkétéves (!) gyerekek „vörös összeesküvést“ szervezzenek a san­franciscói városházán... Hát m­ég milyen szörnyű veszedelemmel fenyegette Amerikát J. Schmidt newyorki tisztviselő, akit McCarthyék kihallgatásra idéztek be. — Kik a barátai? — mozdultak rá a ké­pök. — Nincsenek barátaim — hangzott a vá­lasz. — Egyedül élek a feleségemmel. — Mit látott utoljára a moziban? — Valami táncos, zenés filmet. — Hangversenyekre jár? — Néha. — Paul Robesont hallotta már? — Igen, egyszer... Ezzel véget is ért a faggatás: J. Schmidtet nyomban kiröpítették állásából, mert részt vett Paul Robeson néger békeharcos énekes hangversenyén és feltételezhető, hogy ott — mint a bizottság kijelentette — „veszedel­mes gondolatok szállták meg az agyát." Frank Crezlak scottsburgi lakost azért fosztották meg az életlehetőségektől, mert felesége békegyűlésekre járt. W. Brown in­­dianai farmertől a bank visszavette bérleti földjét, mert Gorkijt olvasott... A könyvektől különösen félnek a „zseb-Hit­ler“ emberei. „Nem fontos, hogy miről van szó a könyvben, a sakkjátékról, vagy az aranyhal utáni hajszáról“ — írja a „New­ York Times“ című reakciós amerikai lap. — Ha a könyv szerzője köztudomásúan kom­munista, könyvét el kell égetni." Minden könyv veszélyes, még a „Piroska és a farkas“ meséje is. Ezt a könyvet azért tiltották be, mert Piroska — már a nevében is benne van (!) — a „vörösök“ agitátora. És ha a gyerekek olvassák, veszélyes gondolatokat kezdenek forgatni fejükben. McCARTHY Köpd pedig mindent meg­tesznek, hogy belelássanak az emberek agyá­á­ba: az iskolákban felbérelik a gyerekeket, hogy írjanak jelentéseket szüleik beszélgeté­seiről; a parlamentben törvényt hoztak ar­ról, hogy le kell hallgatni minden telefonbe­szélgetést; s még a nyilvános illemhelyeken is úgynevezett „kulcslyuknézegetőket" alkal­maznak, akiknek az a feladatuk, hogy tessék mi történik a bereteszelt ajtók mögött. Az egyszerű amerikaiak szívesen moso­­lyognának ezeken az ostobaságokon, ha az a bizonyos kulcslyuklesegetés valami újfajta jenki sport lenne, mondjuk olyan, mint a gombócevés vagy a fejtetőn való ugrálás. De a „zseb-Hitler“ kopók nem sportot űznek: eltökélt szándékuk, hogy minden becsületes amerikait börtönrács mögé csukjanak. Drew Pearson, a „Washington Post" című tőkés lap szemleírója egy cszinte pillanatában be­ismerte: „Amerika a fasizmus útján halad..." Semmi kétség, hogy az amerikai fegyver-­ gyárosok, és bankárok „zseb-Hitlerje“ berli­ni elődjének babérjaira vágyik. Csupán egy dologról feledkezik meg. Hitler csupán har­cias sörözgetéssel kezdte pályafutását... de patkányméreggel végezte... ESZEKI GYULA Bucureşti, Str. C-ral Budisteanu Nr. 16, Raionul: Gh. Gheorghiu Dej. Telefon 3.52.40, 3.52.49. Előfizetési ár egy évre 12 lej. Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scânteii V. Stalin"

Next