Falvak Dolgozó Népe, 1984 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1984-01-07 / 1. (1886.) szám

ZAMI­IR DUMITRESCU festménye KÖSZÖNTŐ Nemcsak a fehéren tündöklő táj, mely szétbontja lassan dombjaira, házaira a havazást, de a virágdús májusi mező is őt köszönti. Csengettyűk hangja szól. Vidám hófehér üzenet a téltől, hogy mindenki hallja. Csengők és gyermekek vidám szava zengi. Őt köszöntik a tájak, a hórák, a gyermekek vidám mosolya, így folynak egybe egyformán köszöntőn a csengőszavú énekek és dom­ák. MOLNÁR PÁL Sokáig éljen­ a dalok. Követendő példakép Születésnapján egész népünkkel egyetemben mi, a funduleai mezőgaz­dasági kutatóintézet munkatársai is sok szeretettel és tiszteletteljes nagyrabe­csüléssel gondolunk drága elvtársunk­ra, doktor Elena Ceauşescu mérnök, akadémikusra. Szakmai és honpolgári tevékenységünk közepette valamennyi­ünk előtt követendő példaként áll az ő embersége, forradalmi szelleme és oda­adó, szenvedélyes munkája, amit poli­tikusként és tudósként, a pártvezetőség tagjaként, a kormány első minisztere első helyetteseként, s a Tudomány- és Technológiaügyi Országos Tanács el­nökeként végez. Intézetünk dolgozóinak nemrég le­zajlott közgyűlésén nagy örömmel ol­vastuk a hozzánk intézett ösztönző üd­vözletét, amelyben gratulált elért ered­m­­é­seikhez és arra szólított: terjesz­­szük ki a mi területünkön is a geneti­kai mérnöki kutatást, mert ennek rend­kívüli jelentősége van az új agrárfor­radalom kibontakoztatásában; dolgoz­zunk ki korszerű technológiákat a má­sodvetésű növények hozamainak növe­­ire; járuljunk hozzá a mezőgazda­sajátos energiaforrásai, mindenek­­­őtt a biomassza általános és magas okú értékesítéséhez. Az intézet ilyen irányú tevékenysé­gében különösen nagy és felelősségtel­jes feladatok hárulnak a biokémiai la­boratórium munkaközösségére, amely­ben magam is részt veszek. A gabona­félék, meg az ipari növények minőségi összetételét tanulmányozzuk s arra tö­rekszünk, hogy növeljük ezek fehérje­­tartalmát a növények biológiai sajátos­ságainak, s a biokémiai összetevők (en­zimek, proteinek) kölcsönhatásának fel­­használásával. Nagy figyelmet fordí­tunk a kísérleti parcelláinkra is, ahol bőven termő és a betegségeknek, a kártevők támadásának, s az időjárás mostohaságának egyaránt jól ellenál­ló új növényfajtákat és hibrideket ál­lítunk elő. Egyik új és igen érdekes fel­adatkörünk olyan biokémiai markerök felkutatása, amelyek a nemesítés so­rán pontosan jelzik a kísérleti növé­nyek sajátosságait. Igyekszünk jó és eredményes mun­kát végezni, hogy méltók legyünk ah­hoz, aki hazai tudományos életünket irányítja. S büszkék vagyunk rá, hogy eddigi sikereinkkel elnyertük Nicolae Ceauşescu elvtárs és Elena Ceauşescu elvtársnő személyes elismerését. Az ő figyelmük és állandó gondoskodásuk egyre újabb és újabb feladatok megol­dására ösztönöz. Teljes szívünkből, sok­sok szeretettel kívánunk példaképünk­nek, a jeles tudósnak, doktor Elena Ceauşescu mérnök akadémikusnak erőt, egészséget, hosszú, boldog életet, egyre újabb eredményeket a hazai tudomány képességeink kibontakoztatásában. Dr. IOANA HAGIMA, tudományos főkutató, a funduleai kutatóintézet 2. számú pártalapszervezetének titkára A mi ügyünket képviseli Új év kezdetén vagyunk, amelyben még több feladat, még több munka vár ránk, hiszen még több kenyérnekvalót kell előállítanunk. Most midőn a papír elé ülök, hogy Elena Ceauşescu elvtárs­nőnek megírjam a magam és falus­társaim szívbéli jókívánságait, odakinn a téeszünk határában már szépen, gazdagon növekszik az őszi vetésünk. Nálunk most is szorgalmas munka fo­lyik mindenfelé, gondozzuk a jószágo­kat, hordjuk a trágyát, készülünk a tavaszi vetésre. Ilyenkor, az év első napjaiban min­dig sok-sok szeretettel gondolunk reá, amel különösen nekünk, asszonyoknak,­­oly ragyogó példát mutat arra, hogyan kell élnünk, hogyan kell dolgoznunk, hogyan kell gondolkodnunk, hogy mél­tók legyünk a szocialista társadalom­hoz, amelynek tagjai vagyunk. Az ő munkája, mindennapi fáradhatatlan erőfeszítése ösztönöz bennünket, föld­­művesasszonyokat is, ez tudatosítja bennünk, hogy nekünk is helyt kell állnunk, akármilyen is az időjárás, és el kell végeznünk, amit tőlünk vár az ország. Mondhatnám, nincs életünknek olyan eseménye, olyan mozzanata, a­­­mely ne fűződne pártunk szeretett fő­titkára, országunk elnöke, Nicolae Ceauşescu elvtárs, valamint Elena Ceauşescu elvtársnő nevéhez, hiszen örömeink é® gondjaink közepette szün­telen érezzük, tapasztaljuk a személyes gondoskodásukat. Ceauşescu elvtársnő, drága elvtársnőnk, a kommunista for­radalmár, a párt és az állam fáradha­tatlan aktivistája, jelen van közéletünk összes fórumain, s tevékeny része van az életünket, sorsunkat meghatározó döntések meghozatalában. Születésnapján a fogadalmunkat küldjük neki, hogy úgy élünk, úgy dolgozunk ezután is, ahogy tőle tanul­tuk, az ő példáját követjük, mikor nap mint nap le kell győznünk munkánk nehézségeit. A mi dolgunk a föld jó megművelése, tehát megfogadjuk: ami erőnkből telik, mindent elkövetünk,­­hogy ez az év a mi földjeinken is a rekordtermések éve legyen. Fogadalmunk mellé küldjük forró szeretetünket, kívánunk neki teljes szívünkből erőt, egészséget, sok sikert és hosszú, boldog életet! MARIA ISAC, a Dîmboviţa megyei Brezoaiele termelőszövetkezetének tagja . AZ ÚJ ÖSZTÖNZŐJE ÉS ÉRVÉNYESÍTŐJE Tudományos munkássága mindany­­nyiunk számára ösztönző példa: az egy­re fokozottabb lendület, az elméleti ku­tatásnak a gyakorlattal való példás összekapcsolása jellemzi. Elena Ceauşescu elvtársnő kezdeményezé­sére és irányításával indult be 15 évvel ezelőtt a bukaresti Országos Kémiai Kutatóközpont, amely ez idő alatt az ország legdinamikusabb, legkorszerűbb kutatóintézetévé fejlődött. Szakavatott és rendkívül hasznos útmutatásait kö­vetve, intézetünk egyik munkaközössé­ge — a gyógyszerhatástani értékmegha­tározásokat végző csoport — örömmel mondhatja el, hogy mint ennek az in­tézetnek szerződéses munkatársa, jó e­­redményeket mutathat fel a kutató­munkában. Doktor Elena Ceauşescu mérnök aka­démikus elvtársnő tudományos tevé­kenységét számos doktori, díszdoktori kitüntetés, tudományos cím, világsiker honorálja. A nemzetközi tekintélyű tu­dós egy személyben kiemelkedő politi­kus is, vállalta és vállalja az emberiség békéjéért való küzdelmet. A családját és nemzetét oly nagyon szerető asszony az államfő elmaradhatatlan társa meg­annyi munkalátogatáson. Csodálatos a munkaigénye, szorgalma , példamutató munkalendülete. Számára napi program az új, élenjáró tapasztalatok érvényesí­tése. Párt- és állami tisztsége folytán döntő szerepe van nemcsak a tudomá­nyos tevékenység megszervezésében és bölcs irányításában, hanem hazánk e­­gész társadalmi és kulturális haladásá­nak biztosításában. Minden munkánkban köv­etjük bölcs útmutatásait. Ezzel a vállalással kívá­nunk példaképünknek sok sikert, erőt és egészséget mindannyiunk örömére és boldogságára.­­ Dr. RÁCZ KOTILLA ERZSÉBET, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet előadótanára ERDEC TAVASZ ÉLETET! Odalenn az Argeş partján, egy falusi ház kertjében fénylő virág szökött szárba, egész hazánk fénylik tőle. Az anyának, élettársnak sok-sok boldogságot, a tudásnak jó munkát és sok sikert kívánok. Ezt kívánja egész népünk: az országért, mi érettünk, a földért, hol született — éljen hazánk hős fiával örökravasz életet! FLOAREA BACIU szövetkezeti földműves, Telekesd, Bihar megye Falvak Dolgozó Népe 3

Next