Falvak Népe, 1949 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1949-01-09 / 1. szám

Ta*» pJ&tttK Ja ««««fai, v. érfoUmm * 1, srain­ton*. aprobări Dir. G­raffi P. T- ír.: 88M»'m |*Bffláí* $ A RO­MÁNIAI MAGYAR DOLGOZÓ FÖLDMŰVESEK HETILAPJA mm Győzelemre visszük egyéves tervünket A fasiszta katonai erők 1944 őszén összetörtek a Vörös Hadsereg csapásai alatt. Az eddig illegalitásba kényszerített, de élő és a dolgozókat onnan is szervező Román Kommunista Párt nyíltan, szabadon kezdhette arcvonalba tömöríteni az ország haladó erőit. A szer­vezett munkásosztály határozott fellépése visszavonu­lásra kényszerítette a földbirtokosokat, bankárokat, tőkéseket, s 1945 március 6-án Gróza Péter demokra­tikus kormánya vette át az ország vezetését. Megtör­tént a földosztás, majd felállították a gazdasági hiva­talokat, megszervezték minden üzemben az üzemi bi­­zottságokat. Ezzel az ipar és egész gazdasági életünk a dolgozók ellenőrzése alá került. A dolgozók kiseperték a parlamentből és a kormányból az oda nem való tőkés­­érdekeltségű elemeket, a reakciós politikusokat és az ország legnagyobb földesura, a király is lemondásra kényszerült: az ország Népköztársaság lett.­­ A Román Munkáspárt azonban tovább­­ szerte a­ dolgozókat a sorozatos győzelmek útján. A dolgozók felemelkedését szolgáló új pénzügyi politika és a gyá­vák államosítása a gazdasági, a kiéleződő osztályba re­ pedig a politikai alapjait rakta le az országban a szo­cializmus épületének s legfőbb tényezői lettek annak, hogy a tervgazdálkodás útjára léphettünk. Az egyéves terv eddigi kemény harcunk, szívós munkánk diadala tehát. A munkásosztály és a dolgozó földművesek meg­bonthatatlan szövetségének eredménye. Ennek a szö­vetségnek a városi tőkés elemek és falusi­­tuláliság fel­­számolása lesz a döntés bizonyítéka.

Next